Tudomány
Szálloda a Holdon?
Űrturizmust forradalmasít egy fiatal vállalkozó

Egy feltörekvő űrtechnológiai startup, a GRU Space vállalkozott rá, hogy felépíti az első szállodát a Hold felszínén: már most elővételben árusítják az utat.
A GRU Space, azaz Galactic Resource Utilization (Galaktikus Erőforrás-hasznosítás) weboldalán a jelentkezők 2027-ben kapnak visszaigazolást a foglalásukról: a bonyolult árképzés részleteit cikkünk végén elemezzük; a 2032-re tervezett „nyaralás” nem lesz olcsó mulatság - írja a Magyar Nemzet.
A Hold kereskedelmi hasznosítása elkerülhetetlennek tűnik, az űripari startupok pedig igyekeznek biztosítani helyüket a holdi talajon. A GRU Space 2029-ben kezdi technológiájának tesztelését a Holdon, kezdetben felfújható szerkezetek telepítésével és a holdregolit (a Hold felszínét borító laza kőzettörmelék) téglákként való felhasználásával.
A cég újonc az űripari piacon. Vezetője, a huszonkét éves Skyler Chan tavaly végzett a Kaliforniai Egyetemen, Berkeley-ben. Megalapította a céget, amelynek december végén még csak egyetlen teljes munkaidős alkalmazottja volt, azóta pedig a hírek szerint Elon Musk SpaceX-ének és az Anduril amerikai védelmi vállalat befektetőinek támogatását is élvezi.
Szerinte az űrturizmus ideális a holdgazdaság fellendítésére: elsőként a korábbi kereskedelmi űrrepüléseken résztvevőket, és persze a „Földön túli” kalandokra vágyókat akarja megszólítani.
A Holdon épülő szálloda ötlete túlzásnak tűnhet, de a csapat alapos tervet dolgozott ki, hogy a koncepció a vártnál hamarabb megvalósuljon. 2029-ben akarják elindítani az első Hold-küldetésüket a NASA Commercial Lunar Payload Services (CLPS) szolgáltatásával. A CLPS-program keretében magáncégek kisebb rakományait juttatják el a Hold felszínére.
A harmadik, 2032-re tervezett küldetés során akarják telepíteni a szálloda első változatát, egy méretesebb, Földön gyártott, felfújható egységet. A holdszálloda ezen kezdeti változata elég nagy lenne ahhoz, hogy egyszerre négy vendéget tudjanak benne elszállásolni. Ezt követően a cég további, holdtéglákkal körülvett felfújható szerkezeteket elhelyezve folytatja holdszállodájának bővítését.
Már elkezdődött az űrverseny
A NASA-nak már vannak tervei a fenntartható emberi jelenlét megteremtésére a Holdon. Az űrügynökség most februárban indítja az Artemis–2 küldetést, amelyet 2028-ban követ az Artemis–3. Utóbbi célja, hogy az Apollo óta először, ismét űrhajós legénységet juttassanak a Holdra. A NASA létre akarja hozni az Artemis bázistábort, ahol űrhajósok tartósan a Holdon élhetnek és dolgozhatnak.
Kínának hasonló tervei vannak, céljuk, hogy tajkonautái (űrhajósai) 2030-ban landoljanak a Holdon. És a NASA Artemis programjára válaszul 2035 körül holdbázist akarnak építeni a déli pólus közelében.
"Olyan korban élünk, amelyben bolygóközi lényekké válhatunk, még mielőtt meghalunk"
– mondta Skyler Chan, a GRU Space alapítója a Founded magazinnak.
„Ha sikerrel járunk, egyszer majd emberek milliárdjai születhetnek a Holdon és a Marson, és megtapasztalhatják a holdi és marsi élet szépségét”.
Kevésbé lírai árak
Már megnyílt a foglalás a holdszállodára, jelenleg előzetes jelentkezéseket fogadnak. Az árazás többszintű. Először is van egy 1000 dolláros (344 ezer forint) nem visszatérítendő jelentkezési díj, amivel csupán bekerül a reménybeli űrturista a várólistára, ahol eldől, alkalmas-e a kalandra.
Aki 2027-ben megkapja a meghívót, választhat a Standard és az Alapító (Founder) szintű foglalások között. A 250 ezer dolláros (86,2 millió forint) letétet igénylő Standard csomag a várólista szerinti sorrendet követi, míg az egymillió dolláros (344,74 millió forint) Alapító letét elsődlegességet biztosít: ők utazhatnak legelőször, és választhatják ki elsőként a legszebb panorámájú lakosztályokat is.
Ezek a letétek visszatérítendők, és sikeres utazás esetén beleszámítanak a végső árba. A Gigazine és az Ars Technica által közölt iparági becslés alapján a kirándulás teljes költsége utasonként végül meghaladja majd a 10 millió dollárt, azaz a 3,447 milliárd forintot.
A Nyugalom Tengere: Miért pont itt építkeznek?
A szállodát a Mare Tranquillitatison (magyarul Nyugalom Tengere) építik. A kifejezés nem valódi vízfelületet, hanem hatalmas, sötét bazaltsíkságot jelöl, amely a Hold ősi vulkáni tevékenysége során jött létre. A helyszínválasztás a szálloda szempontjából egyszerre bír szimbolikus és technikai jelentőséggel: történelmi távlatban ez a terület az égitest „belvárosa”, hiszen 1969-ben itt landolt az Apollo–11, és Neil Armstrong is ezen a vidéken tette meg az emberiség első lépéseit a felszínen.
Egy luxusberuházás számára ez a múltbéli örökség teszi a síkságot a legkeresettebb „ingatlanpiaci” célponttá. Mérnöki szempontból a döntést a peremvidéken található beomlott lávacsövek és holdgödrök indokolják, amelyek a GRU Space terveiben is központi helyet foglalnak el. A természetes mélyedések ugyanis védelmet nyújtanak a kozmikus sugárzás és a mikrometeoritok ellen, így technikailag is a legalkalmasabbak egy tartós égi szálláshely kialakításához.
