A holland ügyészség terrorcselekménynek minősítette az amszterdami késelést
ĀA bíróság kedden elrendelte, hogy legalább 14 napig vizsgálati fogságban maradjon a gyanúsított
ĀA bíróság kedden elrendelte, hogy legalább 14 napig vizsgálati fogságban maradjon a gyanúsított
ĀA főügyészség a büntetlen előéletű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelemének bűntettével vádolja
ĀA PiS vezetője lépéseket helyezett kilátásba
ĀAz ügyészség nem támogatja a szabadlábra helyezését
ĀMateusz Morawiecki megtagadta a vallomástételt
ĀAz ügyészség azzal érvel, hogy a gyermek nem szenvedett maradandó károsodást
ĀA boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint a vádhatóság politikai nyomásra állította össze az ellene felhozott vádakat
ĀA férfi huzamos időn keresztül zaklatta, fenyegette a sértettet az incidenst megelőzően
ĀGondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított vizsgálatot az ügyészség
ĀSvédország elengedte a hajót
ĀFebruár 4-ig a képviselőház és a szenátus üléseit is felfüggesztették
ĀAz olasz kormányfő hangsúlyozta, hogy a baloldali ügyészség támadásáról van szó, és leszögezte, hogy nem hagyja magát
ĀA két vádlott, más tagokkal együtt, kifejezetten azért érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen az akcióban
ĀA férfi féltékeny természete, züllött, italozó életmódja miatt rendszeresen bántalmazta élettársát
ĀMind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv kizárja a büntethetőség elévülését
ĀA korrupcióellenes ügyészség 24 órás őrizetbe vételt javasolt
ĀA bántalmazás következtében az idős férfi azonnal életét vesztette
ĀA vádlott felháborodott azon, hogy barátját korábban bilincsben vezették el, és elhatározta, hogy emiatt bosszút áll
ĀA találkozó középpontjában az eddigi együttműködés áttekintése és a kapcsolatok további erősítése volt
ĀEz akár meg is akadályozhatja a politikus 2027-es elnöki ambícióit