„A Parlament dunai teraszára szoktam egyedül kiülni a napirend előtti felszólalásaim előtti percekben” – írta Facebook-oldalán a miniszterelnök.
„Jövő hétfőn is így teszek majd, mielőtt elhangzik az eddigi talán legfontosabb felszólalásom, Magyarország 2027-es költségvetésének bemutatásáról” – írta a politikus.
„Az igazságosság és a fejlődés költségvetése hazánk újjáépítéséről fog szólni. A NER kedvezményezettjei, az oligarchák, a multicégek és a lobbisták helyett a TISZA-kormány az előző évek kárvallottjaira, valamint a családokra, a magyar vállalkozásokra, a nyugdíjasokra, az oktatásra és az egészségügyre fog több forrást költeni” – részletezte.
„A 2027-es költségvetés az állam működésén fog spórolni és milliárdosoktól valamint a szennyező cégektől csoportosít át az eddig magára hagyott milliókhoz. Tesszük ezt úgy, hogy eközben az Orbánék által tönkretett költségvetést stabilizáljuk és az uniós ezermilliárdoknak köszönhetően soha nem látott mértékű beruházásokat indítunk el a lakhatás, a közlekedés és a vízügy területén” – emelte ki a politikus.







