Elon Musk nyakig benne van a titkos háborúban
ĀKell neki a világűr, és ezért nem fél versenybe szállni
ĀKell neki a világűr, és ezért nem fél versenybe szállni
ĀBármelyik pillanatban megtörténhet a baj, amit a világűrben keringő több millió kozmikus űrszemét okoz
ĀEz azonban nehéz lesz, mivel a hálózat Ukrajna védelmének gerincét képezi
ĀNem tetszik a kormánynak hogy „egy milliárdos irányítja a külpolitikát”
ĀAz űrkapszula vasárnap éri el a Föld körüli pályán keringő űrállomást
ĀA techmilliárdos újabb nagy változtatásra készül a közösségimédia-platformján
ĀFelbocsátották a Kennedy Űrközpontból az Euclid űrtávcsövet
ĀA milliárdos techvezér a messzi-messzi űrbe vágyódik
ĀA kisműhold fedélzetén három másik egyetemen készült önálló kísérlet mérőeszközei is a világűrbe kerültek
ĀÚgy tűnik, a programozást nem lehet elég korán kezdeni
ĀA landolást a SpaceX és a houstoni székhelyű Axiom Space az interneten élőben közvetítette
ĀA Dragon Freedom kapszulával utazik a Nemzetközi Űrállomásra az első szaúdi női űrhajós is
ĀA Vast Space célja egy nagyméretű, mesterséges gravitációt biztosító állomás kifejlesztése
ĀHa minden a tervek szerint alakul, ez is óriási mérföldkő lesz
ĀA LabPadre egy kamerával rögzítette a felbocsátás pillanatait, igencsak közel az indítóállomáshoz
ĀElon Musk űrhajója és a Super Heavy rakéta segíthet majd visszatérni a Holdra és meghódítani a Marsot – ha egyszer majd működik
ĀMivel úgynevezett poláris indítás történt, Alaszka jó részén látni lehetett
ĀMár a végleges Starship-rendszert láthatjuk élesben
ĀA Nemzetközi Űrállomáson (ISS) termesztett paradicsomokkal landolt a Földre
ĀA Crew Dragon űrkapszula Florida partjainál, a Tampa-öbölben csapódott a vízbe
ĀHat hónapos missziójuk során az űrhajósokra több mint kétszáz feladat vár
ĀA legénység az űrállomáson október óta tartózkodó amerikai–orosz–japán csapatot váltja
ĀA jármű alsó szegmensében elhelyezkedő 33 hajtómű közül 31 indult be
ĀA Roadster már négyszer megkerülte a Napot
ĀMegtartja a ramadánt a muszlim űrhajós – a Nemzetközi Űrállomáson
ĀA SpaceX a múlt héten vitte az ISS-re az őket váltó személyzetet