Ismét nagy értékű festményt rongáltak meg környezetvédő aktivisták Londonban
ĀA rendőrség mindkettőjüket őrizetbe vette szándékos károkozás gyanújával
ĀA rendőrség mindkettőjüket őrizetbe vette szándékos károkozás gyanújával
ĀEgy 25 éves és egy 40 éves férfit 500 ausztrál dollár (mintegy 120 ezer forint) pénzbírsággal sújtottak
ĀHorogkereszteket is festettek a falakra
ĀA rongálással és garázdasággal gyanúsított J. Istvánt őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását
ĀA németországi zsidó közösségen belül egyre nagyobb a félelem, mivel az Izrael és a Hamász közötti konfliktus során megszaporodtak az antiszemita incidensek
ĀAz állatok a szomszédos kerítést is megrongálták
ĀAz influenszer azért nem akar fizetni, mert szerinte a tulajdonos nem tudja bizonyítani, hogy ér 200 ezer eurót a rommá tört szobor
ĀA 14 tüntetőt letartóztatták
ĀA tüntetők megrongálták Berlin egyik jelképét, a Brandenburgi kaput
ĀA rendőrség 14 aktivistát őrizetbe vett, csoportosan elkövetett rongálás gyanújával indítottak eljárást ellenük
ĀA rongálással az elsőrendű vádlott 360 680 forint, a másodrendű vádlott pedig 72 136 forint kárt okozott
ĀGyorsított eljárásban kell felelniük tetteikért
ĀA híd déli gyalogosoldalán található, négy lámpatestben okozott kár meghaladja a kétmillió forintot
ĀIsmét vandalizmus ért egy ikonikus olasz műemléket Firenzében
ĀVan, ahol a műemléken található lámpabúrát betörték, máshol a búra fele vagy a teljes üveg hiányzik
ĀNem ez az első eset, valószínű, nem is az utolsó
ĀA bűncselekményekkel okozott kár csaknem 450 ezer forint
ĀA rendőrség rongálás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen
ĀA rábapordányi önkormányzat feljelentést tett az ügyben
ĀIsmeretlen tettesek a facsemeték kétharmadát elpusztították
ĀAutó hajtott a tömegbe, szobrokat döntöttek le, papot bántalmaztak
ĀA Szegedi Járásbíróság a váddal egyezően megállapította a férfi bűnösségét
ĀAz ítélettel szemben a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést
ĀTovábbra sem szabad a pálya Ausztria felé a magyar autósoknak
ĀIdén ez már a negyedik eset volt, hogy valaki a műemlék falára rajzolt
ĀKorábban előfordult már hasonló rongálás, ami súlyos pénzbüntetést vont maga után
ĀTöbb ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a hétvégi viharok miatt
ĀAz olasz kulturális miniszter a vandál példás megbüntetésére szólított fel