Nem szabad válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket hoznak
ĀA Bayer show című műsor vendége volt a miniszter
ĀA Bayer show című műsor vendége volt a miniszter
ĀNégy kilogramm robbanóanyagot találtak a Török Áramlat gázvezeték közelében
ĀOrbán Viktor a védelmi tanács ülése után adott tájékoztatást a szabotázsakcióról és annak következményeiről
ĀMár 151 485 levélszavazatot leadtak a választók
ĀZaharova szerint Magyarországot meg akarják fosztani a szuverenitásától
ĀOrbán Viktor: A béke megőrzése ma a legfontosabb nemzeti cél
ĀOrbán Viktor összehívta a rendkívüli védelmi tanácsot, Vučić politikai üzenetet sejt a háttérben
ĀMily sokszor mondjuk manapság is már a furcsa viselkedésű emberekre, hogy „elgurult a gyógyszere”
ĀA keresztény és a liberális fölogás szemben áll egymással
ĀNem merülök el a különböző napok általam vélt jelentőségeiben, csupán az idei Nagypéntek számomra fontos hangsúlyáról merengek
ĀJD Vance beszédet is tart majd Budapesten
ĀA miniszterelnök Szombathelyen folytatta az országjárását
ĀBepillantás az otthoni közegbe
ĀAz NVI hétfőtől ellenőrizheti a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait
ĀGulyás Gergely hangsúlyozta: az ellenzék és az uniós elit tönkre tennék Magyarországot
ĀSzijjártó Péter: Ebben a helyzetben tragédia lenne a rezsicsökkentés eltörlése!
ĀA miniszterelnök 19 órától Szombathelyen, a Savaria téren várja az érdeklődőket.
ĀA kormány hevesen küzd az olcsó energiáért
ĀA magyar történelem tele van tragédiákkal, az egyetlen kérdés az, hogy tanulunk-e ezekből a tragédiákból
ĀOrbán Viktor Szentesen folytatta az országjárását
ĀBakondi György szerint a választás tétje, hogy életbe lép-e a migrációs paktum
ĀA február 2-ai határidőig a szerb kivételével mind a 12 nemzetiség országos listát állított
ĀA migráció politikai fegyverré vált Európában a baloldal kezében
ĀA szavazatok területi megoszlása lehet a döntő
ĀSzijjártó Péter szerint soha nem látott gátlástalanságról van szó
ĀA 106 választókerületből 44-ben szinte biztosra vehető a Fidesz-KDNP, míg 27-ben az ellenzéki jelöltek győzelme
ĀA hírek rávilágítanak arra, hogy az EU egyre inkább leszámolásra készül