Belföld

Üzent a keresztényeknek a kormányfő

A húsvéti ünnepek kezdetén beszélgetett Orbán Viktor Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával, a Misszió DPK alapítójával a Karmelita kolostorban. Az interjú középpontjában a hit, a keresztény politika és Európa jövője állt.

Üzent a keresztényeknek a kormányfő
Orbán Viktor miniszterelnök országszerte megtöltötte a városokat
Fotó: Facebook/Fidesz/képernyőfelvétel

„Az ember vagy férfi, vagy nő”, illetve „a házasság egy férfi és egy nő szövetsége - jelentette ki Orbán Viktor abban az interjúban, melyet Máthé Zsuzsának, a Szent István Intézet igazgatójának és a Misszió DPK alapítójának adott a Karmelita Kolostorban. A kormányfő az állam és az egyház viszonya kapcsán arról beszélt, „...különváltan működünk, de közös célokért együtt dolgozunk”. Egyben hangsúlyozta, szerinte a hitbéli közösségek önmagukban is erősítik a nemzetet.

„Kell valami mérce, ami alapján tudjuk, hogy ez a jó, ez meg a rossz. Úgy látom, ebben a kérdésben a keresztény és a liberális felfogás áll szemben egymással" - hangoztatta Orbán Viktor.

A teljes anyag a Youtube-on érhető el.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink