Magyarország külpolitikáját mindig a nemzeti érdekek vezérlik
ĀAz elmúlt néhány évben nehéz volt racionális párbeszédet folytatni az európai színtéren
ĀAz elmúlt néhány évben nehéz volt racionális párbeszédet folytatni az európai színtéren
ĀÖrményország a béke, nem pedig a háború felé halad, üzente Pasinján
ĀAz örmény–azeri szembenállásból előbb lehet egy nagy háború Európa peremén, mint bármi másból, az uniós elit mégis Oroszországgal van elfoglalva
Ā„Tiszteletben tartjuk az amerikai nép választását”
ĀTöbb német emberi jogi szervezet politikai indíttatású kirakatpernek minősítette az eljárást
ĀKövér László: Országainknak évszázadokon át meg kellett küzdeniük kultúrájukért
ĀMoszkva szerint ez egyenlő az oroszellenes irányvonal kialakításával
ĀKülföldről egyedül a magyar kormány képviselője kapott meghívást
ĀOroszországban kaptak kiképzést az elfogott puccsisták
ĀA tárcavezető ennek kapcsán kiemelte, a kormány olyan helyzetben van, hogy az azeri és az örmény féllel is képes tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján
ĀAz automatikus biztonsági rendszer leállította a reaktort
ĀPutyin hangsúlyozta, a dél-kaukázusi stabil béke az egész térség minden lakójának érdekeit szolgálná
ĀMár régóta fennáll a veszélye annak, hogy a vírus nyáron tömeges megbetegedést okozzon
ĀHazánk azért nem fér hozzá a Lukoil által szállítandó olajhoz, mert ez ellenkezik az amerikai érdekekkel
ĀA jereváni csapat 3–0-ra nyert a moldovai Zimbru Chisinau otthonában
ĀAz azeri külügyi szóvivő szerint csak tovább szítják a térségbeli feszültségeket
ĀA hadmozdulat két konfliktusban álló fél közti helyzet stabilizálását segíti elő
ĀMagyarország a Hungary Helps Programban újabb támogatást nyújt a rászoruló örmény családoknak
ĀSpanyolország, Írország és Norvégia után az örmények is kivívták az izraeli hatóságok haragját
ĀMarija Zaharova: Ha van bejelentenivalójuk, akkor jelentsék be egyenesen és nyíltan
ĀSzijjártó Péter szerint az EU soros elnöksége alatt a kormány mindent meg fog tenni, hogy növelje a térség stabilitását
ĀÁprilis 20-a óta folyamatosak Örményországban a tüntetések