Nyitrai Zsolt: Hamarosan érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés
ĀNovemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok
ĀNovemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok
ĀA Gondosóra a kormány által indított ingyenes szolgáltatás minden, 65 év fölötti magyar polgárnak
ĀNagy István arról beszélt, hogy rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeniük a gazdáknak az elmúlt időszakban
ĀMinden 65 éven felettinek ajánlják, ráadásul ingyenes
ĀA háborús időkben is biztosítja a kormány a fogyatékosügyi szervezetek biztonságos működését
ĀTöbb mint 80 ezer vak vagy látássérült ember él Magyarországon, akik megbecsült és hasznos tagjai a társadalomnak
ĀVarga Mihály emlékeztetett arra, hogy a nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal
ĀA nagymamájáról is megosztott egy fotót a politikus
ĀA politikus szerint az esemény megmutatja, hogy a fogyatékossággal élők és családtagjaik számíthatnak a kormány támogatására
ĀAz idénre beszedett földadót pedig október 1-ig vissza kell téríteni
ĀNyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó hangsúlyozta: A kormány fontosnak tartja a fogyatékkal élők támogatását
ĀOtt a fiatalok biztonságban, szakszerű felügyelet mellett tölthetik nyári szabadidejüket
ĀA jövőben társadalmi csoportok használhatják feladataik elvégzésénél és a kommunikációban
ĀA Gondosóra program a nap 24 órájában segítséget és biztonságot nyújt az időseknek és hozzátartozóiknak
ĀA lakiteleki országos találkozón a munkájukat önkéntesen végző több mint 65 ezer polgárőrt köszöntötték
ĀA polgárőrségnek fontos szerepe van a közbiztonság és az országhatár védelmében, a migráció kezelésében és a lakosság biztonságérzetének növelésében
ĀNyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos közlése szerint csaknem 30 ezer nyugállományú katona él Magyarországon
ĀA Terminátor és Nyitrai Zsolt összefogott a környezetvédelemért
ĀAz autizmus világnapja a felismerés, a megértés és az elfogadás fontosságára irányítja a figyelmet
ĀA magyar haderő eszközrendszerében is megújul
ĀNyitrai Zsolt közölte: Országjárásba kezdenek, amelyen az obsitosok tájékoztatást kapnak a jövő tervekről
ĀMa van a Magyar Parasport Napja
ĀNyitrai Zsolt: Magyarország kormánya fontosnak tartja, hogy az időskorúak értesüljenek minden, őket érintő intézkedésről + VIDEÓ
Ā2010 óta 92 százalékkal emelkedett a nyugdíj
ĀA 29. FeHoVa kiállítás a Kárpát-medence természetkedvelőinek leghangulatosabb találkozója
ĀNagy István: Saját honlapjuk lesz az agrártámogatásoknak
ĀMagyarországon több mint 65 ezer polgárőr teljesít szolgálatot