Női kosár: a DVTK nyerte meg a döntő első meccsét
ĀA finálé esélyese egyértelműen a bajnoki szezonban még veretlen DVTK, ráadásul a győriek erősen tartalékos összeállításban, csak magyar kosarasokkal tudtak kiállni
ĀA finálé esélyese egyértelműen a bajnoki szezonban még veretlen DVTK, ráadásul a győriek erősen tartalékos összeállításban, csak magyar kosarasokkal tudtak kiállni
ĀAz olasz liga honlapja szerint Juhász 20 perc alatt 8 ponttal segítette a Schiót, amely 90–67-re győzött a San Martino vendégeként, így 2–0-s összesítéssel megnyerte a negyeddöntős párharcot
ĀA 26 éves magyar játékos egyelőre még nem emésztette meg, hogy a válogatottal nem tudták kiharcolni az olimpiai szereplést
ĀSzékely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség (MKOSZ) keddi elnökségi ülésén lemondott posztjáról, a testület pedig Völgyi Pétert nevezte ki utódjának
ĀA távozó kapitány már a selejtezők előtt jelezte, hogy az olimpiai ciklus végeztével visszavonul a felnőtt női válogatott vezetésétől
ĀA magyar válogatott februárban negyedik lett a soproni selejtezőtornán – pedig a sorsdöntő utolsó meccsen 22 ponttal is vezetett a spanyolok ellen – , ahol Japán, Kanada és Spanyolország szerzett kvótát
ĀA Sopron 2006 óta minden kupadöntőben ott volt – ezekből 11-et meg is nyert –, de ezúttal Gáspár Dávid vezetőedző együttese ellen szólt, hogy alapemberei közül Fegyverneky Zsófia és Turner Yvonne sem volt hadra fogható
ĀA magyar kosaras klubcsapata a török női kosárlabda-bajnokság 26. fordulójában győzött
ĀA házigazda Sepsi-SIC kikapott vasárnap, így nem jutott a fináléba
ĀA sorsdöntő, teltházas csatában a hazaiak egyszer sem vezettek, összességében sokkal gyengébben dobtak, mint a rivális, amely a játék legtöbb elemében felülkerekedett
ĀBravúros sikert arattak a török női kosárlabda-bajnokságban
ĀVölgyi Péter vezetőedző együttese második euroligás szezonjában bravúros meneteléssel, 9/5-ös győzelmi mérleggel fejezte be az alapszakaszt
ĀA magyar szövetség közösségi oldalának hétfői beszámolója szerint a Schio a vasárnapi fináléban 81–68-ra győzte le az Umana Reyer Veneziát
ĀA Nemzetközi Kosárlabda-szövetség szakírója megható üzenetet posztolt
ĀA magyar válogatott Sopronban küzdött meg az olimpiai szereplését, amiről végül lemaradt
ĀA magyar női kosárlabda-válogatott a második selejtezőmérkőzésén 81–75-re legyőzte a legutóbbi ötkarikás játékok ezüstérmesét, Japánt
ĀA kijutás küszöbén a magyarok – Határ Bernadett szerint a válogatott nem számolgat
ĀA magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek
ĀCsütörtökön kezdődik a soproni olimpiai selejtezős torna, amelyen a mieink Japánnal, Kanadával és Spanyolországgal mérkőznek meg
ĀA magyar válogatott csütörtökön Kanadával, pénteken Japánnal, vasárnap pedig Spanyolországgal csap majd össze
ĀRámutatott, hogy a stabilitásnak a sportban is nagy jelentősége van
ĀA kosárlabda-válogatott jó szereplésben bízik a soproni selejtezős tornán
ĀMájus 16. és 19. között a hajdúsági városban rendezik az utolsó selejtezőtornát
ĀA magyar válogatott játékos csapata legeredményesebbjeként 14 pontot dobott és 12 lepattanót szedett az éllovas ellen
ĀA magyar csapat legjobb dobója a 20 pontos Jovanovic volt
ĀA magyar női kosárlabda-válogatott a soproni olimpiai selejtezőre készül
ĀA válogatott alapembere a klub honlapja szerint 28 perc alatt 17 pontot és 6 lepattanót gyűjtött szombaton
ĀA klub csütörtökön este közösségi oldalán jelentette be szándékát
ĀA magyar női kosárlabda-válogatott szűk egy hónap múlva Sopronban játszik olimpiai selejtezőtornán
ĀAz olimpiai selejtezőtornáról az első három jut ki a párizsi olimpiára