Madárinfluenza okozta egy fiatal halálát
ĀA 21 éves fiatalnál március 11-én jelentkeztek az első tünetek, a láz és a köhögés, március 23-án pedig életét veszítette
Először mutatták ki tehenekben a H5N1-et
ĀPozitív madárinfluenza-tesztet produkáltak texasi és kansasi tejelő tehenek
Vakcinabankkal harcolnak a madárinfluenza ellen
ĀA járvány miatt tavaly november óta több mint 1,6 millió állatot kellett felszámolni
Rohamosan terjed a madárinfluenza a Felvidék egy részén
ĀSzenc és Nagyszombat környékén is kimutatták a vírust
Kombinált típusú madárinfluenzában halt meg egy nő
ĀA betegség emberről emberre terjedésének kockázata alacsony
Nébih: Már Somogy vármegyében is megjelent a madárinfluenza
ĀEz az eset is igazolja, hogy a madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban
Először találtak madárinfluenzás emlősöket az Antarktisz közelében
ĀTavaly Európa-szerte, az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Amerikában is számos madárinfluenzajárványt észleltek
Az egyre terjedő madárinfluenza tünetei embereknél
ĀFontos tudni, hogy a madárinfluenza-vírus nem terjed a kellően megfőzött, illetve megsütött ételek útján
Újabb vármegyét ért el a madárinfluenza
ĀA mostani és a korábbi esetek is bizonyítják, a magas patogenitású madárinfluenza vírusa továbbra is jelen van az országban
Nébih: Bács-Kiskun vármegye újabb területén jelent meg a madárinfluenza
ĀAz érintett állományok felszámolása folyamatban van
Nébih: Komárom-Esztergom vármegyében is azonosították a madárinfluenzát
ĀA Mocsa településen található, mintegy 51 400 példányt számláló hízópulykatelepen az állattartó megemelkedett elhullást észlelt, a Nébih laboratóriuma a H5N1 vírus altípusát mutatta ki az elhullott állatokból
Nobilis Márton: Az élelmiszeripar biztonsága az ország szuverenitását erősíti
ĀA jelenleg legnagyobb veszélyt jelentő betegségek a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis
Csongrád-Csanád vármegyét is elérte a madárinfluenza
ĀAz illetékes hatóságok intézkedtek az érintett állományok felszámolásával kapcsolatban, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték
Újabb vármegyékben jelent meg a madárinfluenza
ĀA hatóság intézkedett a mintegy hatezer állat felszámolásáról
Madárinfluenzát mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei állattartó telepen
ĀAz elhullások számának emelkedése, illetve az állatokon jelentkező idegrendszeri tünetek keltettek gyanút
Márton-napon kiváló minőségű magyar libahús és libamáj kerülhet a fogyasztók tányérjára
ĀA Márton-napi libafogyasztás évszázados hagyománya ma is él
Újra pusztít a madárinfluenza
ĀA magas kockázatú vármegyék úgynevezett háztáji állományainál csak a fedetten etetés és itatás kötelező
A madárinfluenza elérte az Antarktiszt
ĀAz ottani madarakkal kapcsolatos tudományos terepmunkát leállították
Két tucat elpusztult fókát találtak az argentin partoknál
ĀFeltehetően madárinfluenza okozta a halálukat
Agrárszervezetek uniós intézkedést sürgetnek a brazil madárinfluenza-járvány miatt
ĀKiemelték, Japán azonnali embargót rendelt el a június végi esetet követően
Fokozott figyelemre int a madárinfluenza kapcsán az EFSA
ĀAz embereket érintő kockázat továbbra is alacsony
Találtak egy gént az emberben, ami segít megvédeni a szervezetet a madárinfluenzától
ĀA kutatók úgy vélik, a mostani eredményüket azonnal fel lehet használni
Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon
ĀÁprilis vége óta nem mutatták ki a vírust
Madárinfluenza miatt állategészségügyi karantént rendelt el a moszkvai polgármester
ĀA járványügyi gócövezetekben tilos a baromfitenyésztéssel kapcsolatos minden tevékenység
Madárinfluenza miatt halt meg egy ember Kínában
ĀÚgy tűnik, hogy ez a vírus nem képes könnyen terjedni emberről emberre
Janus-arcú a brüsszeli agrárpolitika - INTERJÚ
ĀCsorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint veszélyeztetik az ágazatot az uniós ideológiák és az abból fakadó tervek
