Lázár János: A beruházások fellendülése várható jövőre
ĀA beruházási lendület 2025 után is fennmaradhat
ĀA beruházási lendület 2025 után is fennmaradhat
ĀLázár János: Óriási eredmény, hogy egy munkásvárosban nyertük el a választók bizalmát
ĀA kormányzat célja, hogy a térség a következő időszak győztese legyen
Ā„Az emberiség nem sokat tanult a két elveszített világháborúból”
ĀAz Alföld fejlesztése fontos
ĀA tárcavezető pénteken közösségi oldalán azt írta, a feladatot ki is adta Hegyi Zsoltnak, a MÁV-csoport vezérigazgatójának
ĀA magyarországi autógyártók három éven belül évi egymillió vagy még annál is több új járművet fognak előállítani
ĀAz építési és közlekedési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén ismertette a legfontosabb tudnivalókat
Ā„Uralni kell a percepciót is”
ĀLázár János elmondta, beszéltek a békéscsabai reptér fejlesztéséről is
ĀEddig nemhogy akvapark, strand, tervek sem készültek, csupán látványtervek
ĀAz építési és közlekedési miniszter rámutatott: minden nemzeti ünnep az összetartozás üzenetét hordozza
ĀEz részben európai uniós forrásból fog megvalósulni
ĀLázár János bejelentette, hogy egyúttal a forgalmi dugót is felszámolják
ĀA miniszter úgy látja, minden adott ahhoz, hogy 2025-ben megkezdődhessen az autógyártás
ĀLázár János: A következő napokban életre hívunk egy munkacsoportot
ĀLázár János: A piachoz kell a klímacélokat igazítani
ĀKiemelte: ha nem javul Európa versenyképessége, akkor jelentős mértékben lemarad Amerikától és Kínától is
ĀMegnyílt a Hagymafesztivál
ĀMegváltoznak a dolgok a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-nél
ĀMegtisztelő, hogy alkalmasnak tartja arra, hogy a Tisza Párt kampányának arca legyen
ĀNincs olyan oktatási intézmény Magyarországon, ahol az infrastruktúra, a szellemiség vagy a képzés minősége ne újult volna meg 2010 óta
ĀA miniszter hangsúlyozta: elismeréssel tartozunk annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán
ĀA kormány megreformálja és átalakítja a magyar közlekedés rendszerét
ĀA viták mellett előadást tart többek között Bóka János, Hankó Balázs, Lázár János, Nagy István, Rogán Antal, Szijjártó Péter és Tuzson Bence miniszter is
ĀA botránnyal azzal kezdődött, hogy kiderült, kevesebb a naracs a magyar fantában mint az olaszban
ĀAzonnali változást vár el Lázár János építési és közlekedési miniszter
ĀA miniszter kiemelte, a Pázmány Campus a keresztény iskolához és a Palotanegyedhez méltó, 300 milliárdos beruházása „nemcsak” egyetemépítés, hanem városfejlesztés is