„Az etnikai közösségi autonómia az államokat stabilizáló tényezővé válhat Európában”
ĀSzavai szerint a modern korban sokan és sokszor visszaéltek az etnikai autonómia jogával
ĀSzavai szerint a modern korban sokan és sokszor visszaéltek az etnikai autonómia jogával
ĀA díj célja, hogy széles körben megismertesse a közép-európai népek szabadságáért meghozott áldozatokat és teljesítményeket
ĀFohászkodjunk, hogy Kárpátalja számára is legyen feltámadás
ĀKövér László szerint a jogaiban korlátozott kárpátaljai magyar közösség most a megmaradásáért küzd
ĀKövér László a Kazah Köztársaság elnökét fogadta
ĀA látogatás során nemcsak a kétoldalú kapcsolatokról ejtettek szót, hanem a nemzetközi helyzet változásairól is
ĀKövér László: Országainknak évszázadokon át meg kellett küzdeniük kultúrájukért
ĀKövér László: A magyar–kínai kétoldalú kapcsolatok látványos fejlődésen mentek keresztül
ĀA házelnök magyar érdekeltségű projekteket, Sencsenben pedig hazánkban befektető kínai nagyvállalatokat is megtekint
Ā„Mély megrendüléssel értesültem arról, hogy a pénteken az újvidéki vasútállomáson történt szerencsétlenségnek tragikusan sok áldozata és sérültje van”
Ā„Őszinte részvétemet fejezem ki képviselőtársaim nevében az utóbbi évek egyik legsúlyosabb természeti csapása miatt"
Ā„Magyarország rendkívüli körülmények és kihívások idején vette át az elnökséget”
ĀA Gondviselés nagy ajándéka, hogy nemzedékünk találkozhatott vele, együtt dolgozhattunk és tanulhattunk tőle – hangsúlyozta a megemlékezésen az Országgyűlés elnöke
ĀA protestantizmus új civilizációs lendületet adott a keresztény Európának
ĀAz Országgyűlés elnöke a Bem-szobornál mondott ünnepi beszédet
ĀA képviselők nem fogadták el a házelnök büntetését, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak
ĀAz ünnepi rendezvény kiemelt meghívottjai a dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők
ĀAz Országgyűlés elnöke Törökországban járt
ĀKövér László: Ma Európának nagyobb szüksége lenne Törökország csatlakozására, mint fordítva
Ā „Világosan beszéltem? Befejezte!”
ĀA megbeszélés legaktuálisabb témájának Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatát nevezte
ĀA házelnök az egyik legfontosabb feladatnak a vajdasági magyar közösség, különösen a fiatalok megőrzését nevezte
ĀA házelnök hangsúlyozta, a világ közvéleménye ma is békét akar, a békéhez pedig ma is elengedhetetlen a szemben álló felek közötti párbeszéd
ĀIdén ünneplik Magyarország és Kazahsztán stratégiai partnerségének 10. évfordulóját
ĀKövér László: A Fidesznek politikai stratégiájában nem kell változtatnia
ĀA büdzsé elfogadása még karácsony előtt megtörténik
Ā„Magyarországnak az az érdeke, hogy ne pusztán híd, hanem összekötő kapocs legyen Kelet és Nyugat között”
ĀA köztársasági elnök a kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseit adta át
ĀNagy boldogsággal osztom meg, hogy ma végre bemutathattam a hónapokig készülő könyvemet, amely életem legfontosabb 25 évét foglalja magában – írta közösségi oldalán Tállai András