Terrorriadó Németországban: karácsonyi vásárokra akarnak támadni iszlamista gyilkosok
ĀNetanjahu szeint Izrael után Németország a következő"célpont
ĀNetanjahu szeint Izrael után Németország a következő"célpont
ĀEbben az évben 400 gyűjtőponton várják az adományokat
ĀOlvasható a budapesti Fidesz Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben
ĀA Vörösmarty teret is őrző budapesti nyomozók immár tizedik éve vesznek részt a müncheni Oktoberfesten
ĀMegemelik a civil ruhás nyomozók számát is a zsebtolvajok elfogására
ĀNaponta tematikus kóstolók keretében, kedvező áron fedezhető fel a hazai bortermelők kínálata
ĀAz Advent Bazilika árusainál hagyott borravaló is jótékony célokat szolgál
ĀDecember 3-án, az első adventi vasárnapon közös gyertyagyújtás lesz a Városháza parkban
ĀA rendezvényen idén is külön hangsúlyt kapnak a hungarikumok
ĀA tavalyinál több mosdóval készülnek a vásárra Bécsben
ĀA helyszín egy olyan város volt, ami ma is élénk és csodaszép a karácsonyt megelőző hetekben
ĀFegyveres férfi ejtett túszokat egy drezdai plázában, amelyet időközben kiürítettek
ĀKözvetlen veszély nincs, az intézkedést elővigyázatosságból hozták
ĀJobb híján le kellett cserélni a táblákat
ĀPénteken nyit a Vörösmarty téri és a Szent István téri karácsonyi vásár is
ĀTöbb mint száz karácsonyi vásárban végeztek próbavásárlást
ĀIdén a korábbi évekhez képest többen döntöttek hagyományos üzletek mellett
ĀMásodjára lett az Adventi Ünnep a Bazilikánál a legjobb európai karácsonyi vásár + VIDEÓ
ĀA szakemberek becslése szerint az adventi időszakban fog tetőzni a járvány
ĀA legutóbbi nagyszabású merénylet a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás volt
ĀBécs, Gdansk ás Brüsszel előtt végzett Budapest - Orbán Viktor is gratulált az elismeréshez
ĀA BRFK idén is fizikai akadályokat és beton terelőelemeket helyezett ki a vásárok környékén