Donald Trump kegyelmet adott a hondurasi exelnöknek
ĀSzerinte Biden csapdát állított Hernandeznek
Socca-vb: Másodszor is nyert, ezzel továbbjutott a magyar csapat
ĀA magyarok két sikerrel az élen állnak a H csoportban és már ott vannak a legjobb 16 között
Tengerbe zuhant egy repülőgép Hondurasban
ĀTizenhét ember volt a gép fedélzetén, hatan meghaltak, a többiek után még kutatnak
A dzsungelben landolt az elnök
ĀKényszerleszállást hajtott végre a hondurasi vezetőt szállító helikopter
Halálos áldozatokat követeltek Hondurasban a heves esőzések
ĀHárman meghaltak és ezernél több embert kellett kitelepíteni
Éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el két hondurasi városban
ĀA következő 24 órában számos razziát, ellenőrzést és letartóztatást fognak végrehajtani a hatóságok
A hadsereg veszi át a hondurasi börtönök irányítását a női fegyintézetben kitört börtönlázadás után
ĀLegalább kétezer új börtönőr toborzását és kiképzését tervezik
Szomszédjaival, közöttük egy 8 éves gyerekkel is végzett a texasi mészáros, most elfogták
ĀA San Jacinto megyei ügyész, Todd Dillon kedd esti közlése szerint a hatóságok vizsgálják, hogy a férfit a szökésben segítette-e valaki
Texas: több száz ember kutat az 5 szomszédját lemészároló férfi után
ĀA Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) különleges ügynöke vasárnap elismerte, hogy a hatóságnak minden lakossági információ segíthet, hiszen egyelőre minden irányban zsákutcába futottak
Washington tiszteletben tartja a hondurasi–kínai kapcsolatfelvételről szóló döntést
ĀHonduras kínai befektetők érkezésére is számít, bár fenntartja kereskedelmi kapcsolatait Tajvannal
Honduras diplomáciai kapcsolatot kíván létesíteni Kínával
ĀA bejelentés után a tajvani külügyminisztérium komoly aggodalmát fejezte ki a hondurasi kormány felé
Újabb újságírót lőttek le Hondurasban
ĀHondurasban a statisztikák szerint minden 100 ezer lakosra 39 gyilkosság jut
A hondurasi kormány szerint „gátlástalan politikusok” szervezik a migránskaravánokat
Ā„2018 októbere óta több karavánt is szerveztek az embercsempészekből, bűnözőkből és gátlástalan politikusokból álló bűnözői csoportok”
