Rendhagyó helyszínt javasol a fideszes képviselő a Fővárosi Közgyűlésnek
ĀSzécsényi Dániel kivezényelné a politikusokat a Népligetbe
ĀSzécsényi Dániel kivezényelné a politikusokat a Népligetbe
ĀA kormánnyal szemben állók mindig csak adóemelésben tudnak gondolkodni – mondta az államtitkár
ĀRétvári Bence rögzítette, a tömeges migráció megroppantotta a nyugat-európai nagyvárosok biztonságát
ĀHankó Balázs fontosnak nevezte, hogy újra egységesen 5 éves lett az osztatlan tanárképzés
ĀA kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsányék a választás után mondták el, hogy átverték az embereket, a Tisza pedig már a választás előtt
ĀA miniszterelnök ma délután 16 órakor mond beszédet a somogyi településen
ĀFülöp Attila kiemelte, az elmúlt években 5300 ember kapott új esélyt
ĀZávogyán Magdolna a pápai társulatot méltatta
ĀSoltész Miklós kiemelte, hogy a nemzetiségek szerepe megnőtt az oktatás, nevelés területén
ĀAz Őszi Népművészeti Sokadalmon többek között borkóstoláson és táncházon is részt vehetnek a látogatók
ĀBalatoni Katalin átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt
ĀÚjabb kárpátaljai magyart hurcoltak el kényszersorozással
ĀHollik István: a magyarok mindig odafigyelnek arra, hogy milyen vezetőt válasszanak
ĀA nagyság utáni vágy „kiveszett az európai vezetőkből
ĀA legkisebb bérek növelése felfelé húzza a magasabb béreket is
ĀAz államtitkár kifejtette, tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be
ĀA rendezvényen több elismerést is átadtak
ĀA kormány a magyar innováció és a magyar tudomány megújításán dolgozik - mondta
ĀTőkés László kijelentette: a szabadegyetem figyelmének középpontjába Erdély sorsát és jövőjét kell állítani
ĀA magyar vezető politikai kihívásokkal teli időszakban érkezik Romániába – írta az Adevărul
ĀFidesz-KDNP: A kezdeményezés nem egy tagállam belügye, hanem egy mélyen európai ügy
ĀA jó teljesítmény bővebb finanszírozással párosult
ĀA bizottsági elnök katasztrofális politikájának árát az európai embereknek kell megfizetniük
ĀMenczer Tamás szerint most el kellene számolniuk
ĀA többséget képviselni demokráciában mindig a nyertes pozíció
ĀA börtönből kiengedett, szabad lábon védekező Kiss László polgármester ordítozása a testületi ülésen
ĀA kormány májusban arról határozott, hogy még idén elindítja az új, tízéves templomfelújítási programot
ĀKőkemény jogszabályok jönnek
ĀEmlékeztetett arra, hogy észszerű vadászati és fegyvertörvényt alkottak