Irán bemutatta a világ legnagyobb hatótávolságú drónját az irak–iráni háború évfordulóján
ĀA drónokat egy élőben közvetített katonai parádén mutatták be
ĀA drónokat egy élőben közvetített katonai parádén mutatták be
ĀA Kijev által kért ATACMS-rakéták, melyek hatótávolsága 300 kilométerig terjed, nincsenek benne
ĀA vádlott hobbija a háborús relikviák, eszközök gyűjtése volt
ĀA tábornok a csapások helyszínét nem nevezte meg, csak annyit mondott el, hogy a támadás elérte célját
ĀMost már nyomtathatnak maguknak alkatrészeket a fegyverekhez
ĀAz összes aláírt katonai szerződés 11 százalékát külföldi beszállítókkal kötötték
ĀA Fehér Ház úgy fogalmazott: Észak-Korea „meg fogja fizetni az árát” annak, ha fegyvereket szállít Oroszországnak
ĀAz ukrán költségvetésben külön biztosítják a veteránok támogatását is
ĀA németek második helyen állnak a KIjevet a legtöbb fegyverrel és egyéb harci felszereléssel támogató országok sorában az Egyesült Államok után
ĀOroszország eddig főként az itt állomásozó csapatokat vetette be Ukrajnában
ĀA támadásnak, amelynek helyszínét nem nevezték meg, a tájékoztatás szerint nem voltak sérültjei
ĀAz elmúlt hónapokban a Krím ukrán dróntámadások célpontja volt
ĀCsak az Egyesült Államoknak kedvező szankciók, Európára ráerőszakolt amerikai áruk és fegyverek
ĀA Biden-kormányzat bejelentése szerint ez a 46. olyan részlet, amelyet a tárca készleteiből 2021 augusztusa óta Ukrajnának biztosítanak
ĀEddig 46 Gepardot adtak át Ukrajnának, és további hatot küldenek az év végéig
ĀA használatukat betiltó, 2008-as oslói egyezménynek nem részese sem Oroszország, sem Ukrajna, sem az Egyesült Államok
ĀLitvánia már egymilliárd euró értékben küldött katonai, humanitárius és pénzügyi segítséget Ukrajnának
ĀSérültekről nem érkezett jelentés
ĀMoszkva szerint kilenc repülő szerkezetet lelőtt az orosz légvédelem
ĀA hajóra a Kígyó-szigetektől keletre mértek csapást
ĀAláhúzta, hogy szakítani kell az eddigi német gyakorlattal, nem lehet minden egyes támogatási program előtt hónapokig tartó vitát folytatni
ĀA német kormány csütörtökön jelentette be, hogy újabb katonai segélyszállítmányt adott át Ukrajnának
ĀAz ukrajnai háborúban szerzett „trófeákat” is bemutatnak a legújabb bel- és külföldi fegyverrendszerek és hadiipari termékek mellett a moszkvai expón
ĀAz orosz hadiipari komplexum számos új fejlesztését bevezetik a harctéren
ĀA deszantosok már tesztelik a 2S42-es tüzérségi rendszert
ĀA Taszním hírügynökség azt közölte, a rakéta „új fejezetet nyit az ország védelmi erőinek történetében”
Ā19,77 milliárd dollárt különített el katonai modernizációra a kormány 2023-ban és 2024-ben, aminek 75 százalékát a hazai ipar számára tartja fenn
ĀTöbb tucatnyi T–80-ast és más szállító-, valamint harcjárműveket vettek videóra