A demográfiai trendforduló lehetséges kitörési pontjai I. – „a célzás célzása”
ĀTémánk szempontjából nagy szükség volna egy gyermekvállalással (sőt ezt kiterjesztve a gyermekneveléssel) kapcsolatos bizalmi index kidolgozására és bevezetésére
ĀTémánk szempontjából nagy szükség volna egy gyermekvállalással (sőt ezt kiterjesztve a gyermekneveléssel) kapcsolatos bizalmi index kidolgozására és bevezetésére
ĀAz intézkedés jelentős adminisztrációs könnyítést jelent
ĀJúlius elejétől a kormány kamatmentes kölcsönnel és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti a családokat
ĀLengyelországban egy gyermek után havi 800 zloty (mintegy 73 ezer forint) támogatás jár
ĀA fiatal generáció életére a digitalizáció van legnagyobb hatással
ĀSoltész Miklós: Élethelyzettől függ, ki, milyen hosszan maradhat otthon gyermekével
ĀA bölcsődék száma a négyszeresére, a bölcsődei férőhelyeké több mint a kétszeresére, 66 ezerre nőtt 2010 óta
ĀNyolc év alatt több mint 240 ezer családot támogatott a kormány
ĀMagyarországon a bölcsődei fejlesztés megkülönböztetett figyelemben részesül – hangsúlyozta az államtitkár
ĀZsigó Róbert: 2010-ben családbarát fordulat történt
ĀLatorcai Csaba szerint a családok fellazítása, szétmosása a nemzet széteséséhez vezet
ĀLóga Máté azt mondta, a lakossági hitelezés a fellendülés jeleit mutatja
ĀA kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a hiányt és az államadósságot fokozatosan csökkentse
Ā„Ma minden család szabadon eldöntheti, hogy a szülő otthon szeretne lenni a gyermekével, vagy vissza szeretne térni a munka világába"
ĀA miniszter felidézte, hogy 2014-től 300 új bölcsődei férőhely jött létre a választókerületben
ĀA közlekedésben bevezetett óriási kedzvezményekről számolt be Lázár János
ĀSzavai szerint a nők számára talán a legnagyobb kihívás a mai világban a munka-család egyensúly megtalálása
ĀGulyás Gergely szerint Novák Katalin és Varga Judit példamutatóan vállalta a felelősséget a kegyelmi ügy miatt
ĀA magyarországi stabil, többrétű, célzott és rugalmas családtámogatási rendszer sokoldalúan védi és szolgálja a családokat
ĀLeszögezték, a kormány nem tervezi a családi pótlék megszüntetését, ez egy álhír
ĀIdén végre megtapasztalta, mi a karácsony lényege
ĀJanuártól új lakóház vagy használt lakás vásárlásánál akár 15 millió forint támogatási összeghez is hozzá lehet jutni a meglévő és vállalt gyermekek számától függően
ĀA magyarországi adórendszer 2010. óta tartó átalakítását a versenyképesség javítása indokolta
ĀA fiatalok a nemzet fontos erőforrásai, ezért mindent meg kell tenni, hogy hivatásukban és családalapítási céljaik megvalósításában kiteljesedhessenek
Ā2010-ben a polgári kormány családbarát fordulatot hirdetett
ĀA háborúk, a nemzetközi gazdasági nehézségek ellenére a kormány jövőre is azon dolgozik, hogy támogassa a családokat
ĀIdén az ellátási és nevelési ellátmányt 25 százalékkal emelték meg
ĀA családtámogatási ellátások előrehozott utalása idén több mint 1,1 millió családot érint
ĀA támogatási forma az anya 41 éves kora betöltéséig igényelhető
ĀJelenleg kidolgozás alatt állnak a negyedik, átfogó és komplex pillérhez tartozó javaslatok