Hornung Ágnes: A kormány a családtámogatási rendszert úgy dolgozta ki, hogy a teljes életutat lefedje
ĀElmondta, idén kiemelten foglalkoztak azokkal az önkormányzati kezdeményezésekkel, amelyek a demenciával élők és hozzátartozóik információhoz való jutását segítik
Újabb részletek derültek ki a CSOK Pluszról
ĀA falusi CSOK mellett újabb gyermek vállalása esetén a CSOK Plusz is igényelhető
Olcsóbb és közösségibb lakhatást!
ĀA kormány helyesen ismerte fel, hogy az első lakáshoz jutás célzott támogatása az otthonteremtési támogatásban eminens feladat
Vitályos Eszter: A csok plusz minden eddiginél nagyobb támogatást jelent
ĀA kormány azokat a családokat szeretné támogatni, amelyekben a feleség a 41. életévét még nem töltötte be
A csok plusznak köszönhetően nagyobb értékű ingatlant vásárolhatnak az ügyfelek, mint piaci lakáshitellel
ĀEgy gyermeknél legalább félszobával, kettő és három gyermeknél pedig több szobával lehet tágasabb a kiválasztott ingatlan
Európában páratlan a magyar családtámogatási rendszer
ĀGlobális összehasonlításban is kevesen vannak, akik a hazai ötszázalékos GDP-ráfordításnál többet költenek a családpolitikára
Csák János: Kamattámogató hitelkonstrukciót vezetünk be a családoknak
ĀA Kormányinfón kiderült, a családtámogatások továbbra is fontosak a kormánynak
Rendkívüli bejelentésre készülnek a Kormányinfón
ĀCsaknem egy hónap után Csák János kulturális és innovációs miniszterrel tájékoztatja a sajtót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra
A költségvetés garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését, a családtámogatások és a rezsivédelem fenntartását
ĀA költségvetés 33,7 milliárd forint többlettel zárta a szeptembert
Hornung Ágnes: A kormány kiemelt feladata a családbarát légkör megteremtése
ĀA cél az, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen
Elindult Novák Katalin családbarát kérdőíve a Twitteren
ĀA kérdőív célja, hogy érthetőbbé váljon a demográfiai helyzetet
Varga Mihály: A kormány a következő években is folytatja a hiány- és adósságcsökkentést
ĀA költségvetés a rendkívüli kiadások mellett is biztosítja a családok támogatását
Fűrész Tünde: Magyarország az anyák igényei alapján építi családpolitikáját
Ā2010-ben a cél az volt, hogy az anyák össze tudják egyeztetni a munkát és a magánéletet
Orbán Viktor: Európa jövője a családokban van
ĀA miniszterelnök szerint, amint lehetséges, a négy gyermeket nevelő anyák SZJA-mentességét a háromgyermekes nőkre is kiterjesztik
Novák Katalin: Ma a családok szabadságharcát vívjuk
ĀA köztársasági elnök meghirdette a családok 12 pontját
Lantos: Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára
ĀA kormány a jövőben is támogatja a magyar családokat a napelemek telepítésében és működtetésében
Menczer Tamás: A közösség nem megköt, hanem megtart
ĀA következő év költségvetésében 3300 milliárd forintot különítettek el a családok támogatására
Jordan B. Peterson a magyar kormányt és Novák Katalin köztársasági elnököt méltatta
ĀA világhírű klinikai szakpszichológus szerint a magyaroknak rendkívül lenyűgöző családpolitikájuk van
Menczer Tamás: Jövőre 3300 milliárd forint jut családtámogatásra
ĀEz három és félszer több, mint amennyi 2010-ben rendelkezésre állt
Szentkirályi Alexandra: A kormány a tanévkezdéskor is segíti a családokat
ĀAz idei tanévben is folytatódik a gyermekek ingyenes és kedvezményes étkeztetése
Hornung Ágnes: A kormány a háborús időkben is megvédi a fiatalok támogatásait
Ā„Hisszük, hogy hazánk jövőjét a fiatalok írják, ezért célunk, hogy minden eszközzel támogassuk azokat, akik családban képzelik el a jövőjüket”
A lengyel elnök aláírta a családtámogatás növeléséről szóló törvényt
ĀAndrzej Duda kiemelte, Lengyelországnak társadalmi, demográfiai növekedésre van szüksége
Hornung Ágnes: Az egyetemi tanulmányaik alatt gyereket vállalók is számíthatnak a családtámogatásokra
ĀA diplomás gyed a gyermek születésétől 2 éves koráig jár
Nagy-Vargha Zsófia: A családtámogatási rendszer minden élethelyzetre kínál segítséget
ĀAz EU-ban 2010 és 2020 között Magyarországon emelkedett a legnagyobb mértékben a házasságkötések száma
Hornung Ágnes: A kormány továbbra is kiemelt prioritásként kezeli a családtámogatásokat
ĀA kormány megőrzi a jelenlegi családtámogatási rendszert, sőt bővíti azt, és egyes elemeinél az igénybe vehető összeget is megemelik jövőre
Szentkirályi Alexandra: a kormány háborús időkben is megvédi a családtámogatásokat
ĀA kormány az elmúlt években és most is azon dolgozik, hogy Európa legjobb családtámogatási rendszerével támogassa a magyar családokat
