Marozsán negyeddöntős
ĀMarozsán a negyeddöntőben a szerbiai Laslo Djere (Györe László) és a horvát Duje Ajdukovic mérkőzésének győztesével játszik majd
Lerombolják Belgrád egyik hídját
ĀA Száva folyó felett átívelő hidat német hídnak is nevezik, ugyanis azt a második világháború idején, 1942-ben építették a német megszállók
Megkapja decemberig Szerbia a Fitch és a Moody’s osztályzatát
ĀJapán tekintetek kereszttüzében Belgrád
Készen áll a Budapest–Belgrád vasútvonal
ĀBefejeződtek a magyarországi szakasz Budapesten kívüli, nyíltvonali vágányfektetési munkálatai
Az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért a Budapest–Belgrád vasútvonal építése + VIDEÓ
ĀA beruházásnak köszönhetően óriási fejlődés előtt áll a budapesti elővárosi vasúti közlekedés is
Bíróság elé állt a belgrádi iskolai vérengző
ĀA tárgyaláson az ügyvédeken kívül a sértettek is részt vesznek
Kövér László: Szerbia nagyon sokat remélhet Magyarországtól az európai uniós integráció során
ĀA házelnök az egyik legfontosabb feladatnak a vajdasági magyar közösség, különösen a fiatalok megőrzését nevezte
Vučić az ENSZ-ben szembesítette hazugságaikkal a nagyhatalmakat
ĀAmi kijár az egyiknek, azt megtagadják a másiktól
Szerbiában tovább zajlanak a viták a sorkatonaság visszaállításáról
ĀA VMSZ nem rajong az ötletért
„Olyan minőségű terméket tudunk bemutatni, amelyre Magyarország büszke lehet”
ĀAz Ikarus elektromos buszainak nemcsak hazánkban, de a régió országaiban is kulcsszerep juthat a zöldátállásban
Vadászgépek eladásáról is egyeztet Belgrádban a francia elnök
ĀA Rafale gépek beszerzése akár hárommilliárd euróba is kerülhet
Indul a Budapest–Belgrád vasútvonal
ĀJelenleg a sínek tesztelése folyik Újvidék és Szabadka között
Újabb koszovói provokáció a szerbek ellen
ĀA világ elfogadja, Pristina nemet mond a szerb jogsikra
Tízezrek tüntettek Szerbiában a lítiumkitermelés ellen
ĀA belgrádi kormány idén júliusban engedélyezte a kitermelést
