Komoly pristinai és EU-s indulatokat váltott ki Szerbia vízierőműves terve.
Újabb front nyílt Pristina és Belgrád viszonyában - írja a Vajdaság Ma. Mint olvasható, a friss polémia oka egy szerbia által tervezett vízierőmű-projekt. A téma az Ibar folyó elterelése - melynek kapcsán Aleksandar Vučić szerb államfő azt mondta, a bejelentésre érkezett negatív európai és pristinai reakciók nem veszik figyelembe, hogy a projektet korábban Novi Pazar önkormányzata és egyes szervezetek is kérték. Vučić elmondta, a beruházáshoz előzetes projektdokumentáció is készült, és már a jövő héten szakértői munkacsoport alakul, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik.
A lapban emlékeztetőül megjegyzik, Vučić korábban kijelentette, az állam fontolóra vette az Ibar folyó medrének megváltoztatását a pristinai hatóságok szerb néppel szembeni magatartása miatt.
„Már felkértük az ezzel foglalkozó szakembereket, az építőipari ágazat képviselőit, mérnököket és másokat, hogy ha már ennyire sanyargatják a népünket, vizsgáljuk meg a lehetőségeket. Különböző okaink vannak arra, hogy megváltoztassuk az Ibar folyását, aztán majd meglátjuk, mit tesznek az albánok, és hogyan viselkednek” – mondta.
Az Ibar folyót Koszovó területén gáttal rekesztették el, így jött létre a mesterséges Gazivoda-tó.







