Az országgyűlési képviselőt nem azért választottuk meg és nem azért kapja a fizetését a közös pénzünkből, hogy amikor eljön a döntés pillanata, vállalja annak súlyát? A bizottsági tag nem azért ül ott, hogy döntsön? Egy munkavállaló aligha mondhatja a főnökének: ettől a feladattól most inkább tartózkodnék. Miért fogadjuk hát el természetesnek ugyanezt azoktól, akik egy egész ország ügyeiben döntenek?
Számomra van valami mélyen furcsa a „tartózkodom” szóban.
Nem igen és nem nem. Valahol a kettő között lebegő állapot. Mintha az ember ott lenne, de mégsem lenne ott. Mintha részt venne a döntésben, de közben előre jelezné: annak felelősségéből azért nem kér teljes egészében. A parlamenti szavazásoknál megszoktuk. Elhangzik az eredmény: ennyi igen, ennyi nem, ennyi tartózkodás.
Megyünk tovább. Pedig talán érdemes volna egyszer megállni ennél a harmadik számnál.
Mit jelent valójában az, hogy egy képviselő tartózkodik?
Hiszen őt azért választották meg, hogy döntsön. Nem azért, hogy jelen legyen, nem azért, hogy elfoglaljon egy széket, nem azért, hogy időnként megnyomjon egy gombot, hanem azért, hogy a választók nevében mérlegeljen, állást foglaljon, és amikor elérkezik a pillanat, kimondja: Igen vagy nem.
Próbáljuk meg ugyanezt egy hétköznapi munkahelyen
Képzeljük el, hogy valaki bemegy reggel dolgozni és a vezetője elé tesz egy feladatot.
– Ezt ma el kellene dönteni.
A munkavállaló gondolkodik, majd így válaszol:
– Tartózkodom.
Valószínűleg furcsán néznének rá.
– Rendben, de akkor mi a véleménye?
– Nem mondom meg.
– Támogatja?
– Nem.
– Ellenzi?
– Azt sem.
– Akkor mit csinál?
– Tartózkodom.
Meglehetősen sajátos munkakultúra lenne. Pedig a politika világában ezt teljesen természetesnek tekintjük. Csakhogy van egy fontos különbség. Egy parlamenti képviselő munkáltatója végső soron nem valamely pártelnök, nem a frakcióvezető, még csak nem is a Parlament. Hanem a választópolgár.
Az az ember, aki adót fizet, aki finanszírozza az állam működését, aki képviseletet adott valakinek azért, mert maga nem ülhet ott minden egyes törvény vitájánál és minden bizottsági ülésen.
A képviseleti demokrácia lényegében erről szól: rábízzuk valakire a döntést és éppen ezért furcsa, amikor ő azt mondja: most nem döntök.
A döntés néha kellemetlen. Éppen ezért döntés
Természetesen vannak helyzetek, amikor a tartózkodásnak van értelme. Lehet összeférhetetlenség, lehet olyan módosító indítvány, amelyben jó és rossz elemek keverednek, lehet hiányos információ, lehet olyan eljárási helyzet, amikor valaki éppen a tartózkodásával kíván politikai üzenetet küldeni. Ezek létező szempontok. A kérdés nem az, hogy soha, semmilyen körülmények között ne lehessen tartózkodni.
A kérdés inkább az: nem lett-e túlságosan kényelmes politikai menekülőút a tartózkodásból?
Mert az igenhez bátorság kell és a nemhez is. Mindkettőnek következménye van és illene azt felvállalni.
Ha igennel szavazok valamire, később számon lehet kérni rajtam: ön támogatta.
Ha nemmel szavazok, azt is meg lehet kérdezni: ön miért ellenezte?
De ha tartózkodom? A válasz sokkal könnyebb. Nem támogattam, de nem is elleneztem. Nem voltam mellette, de ellene sem. Ez politikai szempontból néha rendkívül kényelmes pozíció. A felelősség azonban ritkán kényelmes.
Miért választunk képviselőket?
Talán innen kellene megközelíteni az egész kérdést. Miért küldünk embereket a Parlamentbe?
Azért, mert nem tud négymillió vagy ötmillió választó minden egyes törvényjavaslatról közvetlenül szavazni. Ezért van képviseleti demokrácia. A polgár azt mondja: én most önre bízom, hogy megismerje az ügyeket, olvassa el az előterjesztést, hallgassa meg a szakértőket, vitassa meg, kérdezzen, gondolkodjon és aztán döntsön.
Nem azt mondja, hogy ha túl nehéz, akkor ne döntsön, nyugodtan tartózkodjon.
Éppen azért fizetünk országgyűlési képviselőket és bizottsági tagokat, mert a döntések nehezek. Ha minden kérdés egyszerű volna, valószínűleg jóval kevesebb szükség lenne politikusokra. A közéletben azonban gyakran nincs tökéletes választás. Van jobb és rosszabb, kockázatosabb és kevésbé kockázatos, igazságosabb és kevésbé igazságos, olcsóbb és drágább, rövid távon előnyös, hosszú távon veszélyes.
És pontosan itt kezdődik a politikusi felelősség. Dönteni akkor is, amikor egyik lehetőség sem tökéletes.
A tartózkodás mögé bújni
Különösen érdekes a tartózkodás akkor, amikor személyi kérdésről szavaznak.
Alkalmas valaki egy tisztségre?
Igen vagy nem?
Megbízik benne a képviselő?
Igen vagy nem?
Megfelel a szakmai és erkölcsi követelményeknek?
Igen vagy nem?
Mit jelent ebben az esetben a tartózkodás?
Talán azt, hogy nem sikerült eldönteni. Ez előfordulhat, de akkor joggal kérdezheti a választópolgár: ha ön, aki minden információhoz, meghallgatáshoz és dokumentumhoz hozzáfér, nem tud dönteni, akkor hogyan döntsek én?
Vagy mást jelent?
Azt, hogy tudná, mit gondol, csak nem akarja vállalni?
Ez már sokkal problémásabb, mert a választó nem azért adott mandátumot, hogy a politikus kockázatkerülő legyen, hanem azért, hogy képviselje.
A demokrácia nemcsak jog, hanem felelősség
Sokat beszélünk a képviselők jogairól. Mentelmi jog, felszólalási jog, interpelláció, bizottsági munka, szavazati jog.
De talán többet kellene beszélnünk a képviselői kötelességről is. A demokrácia ugyanis nem pusztán szabadság. Felelősség is. A választott politikus különleges helyzetben van: más emberek sorsáról dönthet. Adóról, nyugdíjról, iskoláról, kórházról, háborúról és békéről, nemzetközi szerződésekről, milliárdok elköltéséről, emberek kinevezéséről. Ezekben az ügyekben nem lehet mindig a két szék között maradni, van, amikor állást kell foglalni.
Talán a tartózkodást is indokolni kellene
Ha már a parlamenti rendszer része a tartózkodás lehetősége, legalább egy dolgot érdemes volna megfontolni, hogy legyen súlya. Ne válhasson automatikus harmadik gombbá.
Miért ne kellene egy képviselőnek megindokolnia, hogy egy fontos kérdésben miért nem tudott igent vagy nemet mondani?
Talán tényleg az lenne a legjobb, ha indokolnia kellene. Nem feltétlenül hosszú beszédben, akár néhány mondatban.
„Azért tartózkodtam, mert…”
Már ez az egy mondat sokat változtatna, hiszen akkor a tartózkodás nem a felelősség elkerülése lenne, hanem maga is indokolt politikai állásfoglalás. Átlátható, számonkérhető, megérthető. Mert a választópolgárnak nem feltétlenül azzal van baja, ha képviselője bizonytalan. Emberek vagyunk. Leginkább az azzal, ha nem tudja, miért.
Én nem tartózkodhatok a saját munkámtól
Talán innen ered az egész kérdés bennem, mert a hétköznapi ember életében kevés ilyen lehetőség van. Ha munkát kapunk, elvégezzük, ha vezetők vagyunk, döntünk. Ha vállalkozást vezetünk, vállaljuk a kockázatot. Ha családunk van, naponta száz döntést hozunk és sokszor egyik sem könnyű.
Nem mondhatjuk a gyermekünknek, hogy tartózkodunk attól, melyik iskolába írassuk.
Nem mondhatjuk a munkatársainknak, hogy tartózkodunk attól, kifizetjük-e a béreket.
Nem mondhatjuk egy vállalkozásban, hogy tartózkodunk attól, aláírjunk-e egy szerződést.
Eljön egy pont, amikor választani kell. Talán ezért zavar annyira a politikai tartózkodás. Mert miközben az átlagembertől az élet folyamatosan döntéseket követel, azoknak, akik a legfontosabb döntéseket hozzák, megengedünk egy harmadik lehetőséget: nem döntök.
Igen vagy nem és vállalni a következményt
Nem állítom, hogy a tartózkodás lehetőségét egyszerűen el kellene törölni. A politika és a jog ennél összetettebb. Azt azonban igenis gondolom, hogy újra kellene értelmezni, mit várunk egy képviselőtől. Ne csak azt kérdezzük meg tőle, jelen volt-e, hanem azt is, hogy :
Mit gondolt?
Mit képviselt?
Mi mellett állt ki?
Mit utasított el?
És miért?
Mert végül erről szól a képviselet. Nem a gombról, nem a mandátumról, nem a fizetésről, hanem arról a pillanatról, amikor egy embernek más emberek nevében vállalnia kell egy döntést. Lehet tévedni, lehet rosszul dönteni, lehet később belátni, hogy másképpen kellett volna. A politikában is. Azonban van valami, ami talán még a rossz döntésnél is veszélyesebb: amikor valaki következetesen nem akar dönteni. Mert a választó azért küldte oda, hogy vállalja helyette ennek a terhét.
A képviselő munkája ugyanis végső soron nem az, hogy szavazzon, hanem az, hogy döntsön.
És néha valóban csak két becsületes válasz létezik. Igen vagy nem.
