Saját koporsót tartott az otthonában, időnként belefeküdt, sőt fényképet is készíttetett magáról, mintha már halott lenne. A halál iránti különös érdeklődése művészetében is megjelent, szobrászként elhunyt férjéről készített megrázó márványportrét. De miért foglalkoztatta ennyire az elmúlás azt az asszonyt, akit saját korában egyszerűen csak az isteni Sarah-ként emlegettek?
A nő, akinek egész Európa a lábai előtt hevert
Sarah Bernhardt 1844. október 22-én született Párizsban. Gyermekkorának körülményei korántsem vetítették előre, hogy egyszer a világ egyik legünnepeltebb színésznőjévé válik.
Édesanyja holland származású kurtizán volt, édesapja kilétét bizonytalanság övezte. Sarah egy ideig kolostori iskolában nevelkedett, majd a párizsi konzervatóriumban tanult színészetet.
Pályafutása eleinte nehézkesen indult. A fiatal lány nem mindig alkalmazkodott a színházi szabályokhoz és már korán híre ment különösen makacs, független természetének.
Tehetségét azonban lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.
Később a francia színpad meghatározó alakja lett. Olyan drámai szerepekben aratott sikert, mint Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című művének főszerepe vagy Victor Hugo és Shakespeare tragédiáinak alakjai.
Különleges hangját, érzékeny játékát és színpadi jelenlétét világszerte ünnepelték.
Amerikai turnéi során tömegek vártak rá és még azok is rajongtak érte, akik egyetlen szót sem értettek franciául. Bernhardt azonban pontosan tudta, hogy a hírnév fenntartásához olykor többre van szükség, mint jó színészi játékra.
Koporsót tartott a hálószobájában és bele is feküdt
Sarah Bernhardt egyik leghíresebb különcsége a koporsójához kapcsolódott.
A korabeli beszámolók szerint az elegáns, fehér szaténnal bélelt koporsót saját otthonában tartotta. Nem egyszerű dísztárgyként kezelte, hanem alkalmanként pihent benne és fényképeket is készíttetett magáról.
A történetet sokáig túlzó színházi pletykának tartották, ám a koporsóban fekvő Bernhardt-ról készült felvételek valóban léteznek. Az egyik legismertebb fényképen a színésznő világos ruhában, virágok között fekszik, mintha saját ravatalán pihenne.
A párizsi Petit Palais múzeum 2023-as kiállításának dokumentációja szerint a koporsó eredete máig nem teljesen tisztázott.
A múzeum egy érdekes történetet is felidézett, amikor Bernhardt súlyosan beteg nővérét magához költöztette, átengedte neki az ágyát, ő pedig a koporsóban aludt.
A szokatlan helyzetből hamar pletyka lett, amelyet a színésznő ügyesen fordított saját javára. Felkérte Achille Mélandri fényképészt, hogy örökítse meg őt a különös fekhelyen.
A kép hatalmas feltűnést keltett.
A közönség egyszerre találta hátborzongatónak és lenyűgözőnek, hogy a világ egyik legnagyobb színésznője életében saját halottas portréját készítteti el.
Vajon a halálra készült vagy csak a közönséget akarta meghökkenteni?
A koporsó történetéhez számos magyarázat kapcsolódott.
Egyes korabeli beszámolók szerint Bernhardt azért pihent benne, hogy megszokja a halál gondolatát. Mások úgy vélték, a tragikus színpadi szerepekhez keresett ihletet.
A színésznő egy újságírónak állítólag azzal indokolta a különös fényképet, hogy halála után úgyis lefényképeznék, ezért inkább még életében szeretné megmutatni, hogyan nézne ki a ravatalán.
Hogy ez mennyire volt komoly vallomás és mennyire a közönséget szórakoztató játék, azt nehéz eldönteni. Bernhardt ugyanis rendkívül tudatosan alakította saját nyilvános személyiségét.
Szerette a szokatlan tárgyakat, az egzotikus állatokat, a különleges ruhákat és mindazt, ami eltért a korabeli társadalmi elvárásoktól.
A koporsóban készült fénykép ezért egyszerre lehetett személyes érdeklődésének kifejezése és tudatosan felépített színházi látványosság. A különös szokás mindenesetre elérte célját, mert Sarah Bernhardt-ról akkor is beszéltek, amikor éppen nem szerepelt a színpadon.
Szobrászként is a halállal foglalkozott
Kevesen tudják, hogy Bernhardt nemcsak színésznő volt, hanem tehetséges szobrász és festő is. Művészeti alkotásait kiállításokon mutatta be és munkái között számos olyan mű található, amely az elmúlás kérdésével foglalkozik.
Az egyik legmegrázóbb alkotása saját férjéhez, Jacques Damalához kapcsolódik. A görög származású színésszel 1882-ben házasodott össze, ám kapcsolatukat súlyos konfliktusok és Damala morfinfüggősége terhelték.
A férfi 1889-ben, mindössze 34 évesen kábítószer-túladagolás következtében meghalt. Bernhardt később márványból elkészítette férje halotti portréját.
A szobor Damalát lehunyt szemmel, szinte békés álomban ábrázolja. Arcát finoman megformált vonások jellemzik, testét halotti lepel takarja, körülötte hervadó virágok jelennek meg.
A mű ma a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményének része. A múzeum értelmezése szerint Bernhardt egyszerre jelenítette meg a szeretett férfi szépségét és a halál véglegességét. Ez az alkotás már nem pusztán színházi különcség volt, hanem egy személyes veszteség művészi feldolgozása.
A színpadon újra és újra meghalt, de a valóságban azonban az életért küzdött
Sarah Bernhardt tragikus szerepeinek egyik legfontosabb eleme a halál volt.
A Kaméliás hölgy haldokló Marguerite Gautier-jeként olyan megrázó alakítást nyújtott, hogy a nézők gyakran könnyek között hagyták el a színházat.
Bernhardt számára a haláljelenet nem egyszerűen egy történet lezárását jelentette. Lehetőséget adott az emberi szenvedés, a szerelem és az elmúlás legmélyebb érzelmeinek bemutatására. A különös az, hogy miközben művészetében folyamatosan az elmúlással foglalkozott, saját életében rendkívüli akaraterőről tett tanúbizonyságot.
1915-ben, hetvenéves korában súlyos egészségügyi problémák miatt amputálni kellett a jobb lábát. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel végleg befejeződik színészi pályafutása. Bernhardt azonban nem volt hajlandó feladni, továbbra is fellépett, ülve játszott és az első világháború idején katonák előtt is szerepelt.
A nő, aki fiatalon saját koporsójában fényképeztette magát, idős korában rendkívüli elszántsággal ragaszkodott a színpadhoz.
A valódi halála után egész Párizs gyászolta
Sarah Bernhardt 1923. március 26-án, 78 éves korában hunyt el Párizsban. Halála hatalmas visszhangot váltott ki. A francia fővárosban tömegek kísérték utolsó útjára azt az asszonyt, akit évtizedeken át az isteni Sarah-ként ünnepeltek.
Különös módon a valódi temetése már nem színházi előadás volt.
Nem volt szükség gondosan megtervezett jelenetekre, megrázó monológokra vagy különleges díszletekre. A közönség ezúttal valóban attól a nőtől búcsúzott, aki egész életében képes volt elhitetni vele, hogy a színpadon minden érzés valódi.
Bernhardt történetében talán az a legérdekesebb, hogy a halál iránti vonzalma soha nem jelentette az élet elutasítását. Éppen ellenkezőleg.
Szeretett utazni, alkotni, szerelmesnek lenni, vitatkozni és még idős korában is új szerepeket vállalni. A világ egyik leghíresebb színésznője életében újra és újra eljátszotta saját halálát, ám amikor a sors valóban próbára tette, minden erejével az élethez ragaszkodott.
A koporsóban készült különös fénykép ma is meghökkenti a nézőket, de talán nem azért, mert egy híres nő a halállal játszott, hanem azért, mert Sarah Bernhardt már több mint száz évvel ezelőtt felismerte, amit a mai sztárvilág is pontosan tud. Néha egyetlen meglepő kép többet ér ezer újságcikknél.







