A 17–18. században Európa számos vidékén komolyan tartottak attól, hogy a halottak visszatérhetnek a sírból, és vámpírként támadhatnak az élőkre. A korabeli hiedelmek szerint az ilyen lények betegségeket terjeszthettek, éjszakánként zaklathatták rokonaikat, és akár egy egész család halálát is okozhatták.
Az emberek ezért különféle módszerekkel próbálták megakadályozni, hogy az elhunytak visszatérjenek: egyes holttesteket lefejeztek, mások mellkasára sarlót helyeztek, vagy arccal lefelé temették el őket. A vámpíroktól való félelem nem csupán a népi hiedelmekben jelent meg, hanem a korabeli könyvekben és tudományosnak szánt értekezésekben is egyre nagyobb teret kapott.
John Blair történész a Killing the Dead: Vampire Epidemics from Mesopotamia to the New World című könyvében azt vizsgálja, miként terjedtek el ezek a történetek, és hogyan alakította őket a korabeli sajtó, valamint a különböző szerzők egymástól átvett beszámolói. A nyomtatás elterjedése jelentősen felgyorsította a vámpírokról szóló történetek terjedését. A 17. század végétől egyre több írás foglalkozott a jelenséggel, a témáról szóló viták pedig az 1730-as évek elején érték el egyik csúcspontjukat. Különösen nagy hatást gyakorolt a közvéleményre Augustin Calmet bencés tudós 1746-ban megjelent, természetfeletti lényekről szóló munkája, amelynek vámpírokkal foglalkozó fejezete később több kiadást is megért. A könyv hozzájárult ahhoz, hogy a vámpírtörténetek Európában és Amerikában is szélesebb olvasóközönséghez jussanak el.
A korabeli beszámolók egyik legbizarrabb eleme az a hiedelem volt, hogy a vámpírnak tartott halottak vérének vagy szerveinek elfogyasztása megvédheti az embereket a természetfeletti támadásoktól, illetve meggyógyíthatja a már megbetegedetteket. Ez az elképzelés részben olyan régi gyógyászati nézetekhez kapcsolódott, amelyek szerint az emberi testből származó anyagok különleges gyógyító erővel rendelkezhetnek. Paracelsus, a 16. században élt orvos és alkimista például úgy gondolta, hogy bizonyos anyagok a belőlük származó rejtett erők révén fejthetik ki hatásukat. A korabeli emberek számára ezért az emberi vér vagy más emberi eredetű anyagok gyógyászati felhasználása nem feltétlenül tűnt irracionálisnak. Egy 1668–1669-es bécsi kivégzésről szóló beszámoló szerint például egy férfi azért gyűjtötte össze egy kivégzett ember vérét, mert epilepsziáját akarta meggyógyítani vele.
A vámpírvér fogyasztásáról szóló történetek egyik fontos előzménye egy 1687-ben, Bolognában megjelent beszámoló volt. Giovanni Antonio Cavazzi kapucinus misszionárius Angola egyes területeinek szokásait ismertette, és olyan gyógyító eljárásokról írt, amelyek során a földből kiásott, még ép állapotban lévő holttestekből származó vért használták fel. A leírás szerint ezt a vért borogatásokhoz vagy az ételekhez keverték, mert úgy hitték, hogy egészséget biztosít, és megakadályozza, hogy a halott ártson az élőknek.
Néhány évvel később hasonló történet jelent meg a francia Mercure Galant című folyóiratban. Pierre des Noyers, aki korábban a lengyel királyné udvarában tartózkodott, olyan kelet-európai hiedelmekről számolt be, amelyek szerint bizonyos halottak démoni lények hatása alá kerülhetnek. A történet szerint ezek a lények élő emberekből vagy állatokból szereztek vért, amelyet aztán egy holttestben halmoztak fel. Az ilyen halottak állítólag vért bocsátottak ki a szájukból, orrukból és fülükből, miközben a szemfedőjüket is rágcsálták.
A beszámoló szerint a védekezéshez ki kellett ásni a gyanús holttestet, majd levágni a fejét és felnyitni a mellkasát. A testből származó vért liszttel keverték össze, és kenyeret sütöttek belőle, amelyet a hiedelem szerint a vámpír által okozott betegség ellenszerének tartottak. A történet azonban komoly hitelességi problémákat vet fel. Blair szerint des Noyers beszámolója feltűnően hasonlít a korábban megjelent angolai leírásra, ezért elképzelhető, hogy a szerző átvette vagy átdolgozta annak elemeit. A történet így nem tekinthető megbízható bizonyítéknak arra, hogy a lengyel néphitben valóban elterjedt volna ez a gyakorlat.
A vámpírokról szóló irodalomban mindezek ellenére tovább élt az elképzelés, és az egymásra épülő művek egyre szélesebb körben terjesztették. Az eredeti beszámolók részletei idővel módosultak, a démoni megszállás motívuma háttérbe szorult, és a történeteket később sokszor úgy idézték fel, mintha azok hiteles néprajzi megfigyeléseken alapulnának.
Egy 1713-as, a mai Nyugat-Ukrajna területén fekvő Dąbrówkában történt eset azonban azt mutatja, hogy a vámpírhiedelmeknek a mindennapi életben is lehettek súlyos következményeik. A helyi egyházi bíróság elé olyan falusiakat állítottak, akik kiásták egy nő holttestét, majd megcsonkították azt. A vádlottak azzal indokolták tettüket, hogy az elhunyt visszatért a sírból, és megtámadta az embereket. A vallomásukban az is szerepelt, hogy a holttest vérét vodkával keverve megitták. Azt viszont tagadták, hogy kivágták volna a nő szívét, liszttel összekeverték volna a vérét, és abból süteményt készítettek volna. A bírák azonban kételkedtek a tagadásukban, és esküt követeltek tőlük.
Blair szerint nem zárható ki, hogy a történetet a kihallgatók színezték ki. A korabeli boszorkányperekben gyakran előfordult, hogy a vádlottakat olyan cselekedetek beismerésére kényszerítették, amelyeket a kihallgatók maguk képzeltek el vagy sugalltak nekik. A történész szerint ezért elképzelhető, hogy az 1713-as eset alapja egy valóban megtörtént holttestgyalázás volt, amelyhez a bírák korábban olvasott vámpírtörténetekből merítettek további, hátborzongató részleteket.
A történet jól szemlélteti, hogyan fonódott össze a korabeli Európában a természetfelettitől való félelem, a korabeli gyógyászati elképzelések és a nyomtatott sajtó által terjesztett irodalom. A vámpírokról szóló beszámolók ismétlése és átalakulása idővel olyan látszatot kelthetett, mintha a történeteket számos, egymástól független forrás igazolná. A történész kutatása ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a korabeli feljegyzések nem feltétlenül bizonyítják a vámpírok létezését vagy a vérfogyasztás széles körű gyakorlatát. Inkább azt mutatják meg, milyen messzire vezethetett a haláltól és az ismeretlentől való félelem egy olyan korban, amikor a betegségek és a halál okait még sokszor természetfeletti magyarázatokkal próbálták megérteni – írja a LiveScience.
