A rakéta tizennégyszer kerülte meg a Földet, műholdakat állított pályára, majd visszatért Texasba, ahol egy torony acélkarjai elkapták. A SpaceX november 14-i mutatványa olyan jövőhöz hozta közelebb az űrhajózást, amelyben ugyanazok a járművek újra meg újra rakományért indulnak.
Az űrkutatás igazi áttöréséhez most azt kell megmutatni, mennyi munkával, karbantartással lehet ismét útnak indítani a hazatért óriást.
A Starship tizenötödik tesztrepülésének végén az űreszköz hajtóműveivel lefékezett, függőleges helyzetbe fordult, majd beilleszkedett a Mechazillának nevezett torony karjai közé. Amikor a szerkezet átvette a súlyát, az utolsó működő hajtómű is leállt. A jármű ott függött az indítóállás fölött, ahová közel huszonkét és fél órás útja után érkezett vissza.
„Ez volt a hiányzó láncszem” – fogalmazott a közvetítésben Dan Huot, a SpaceX munkatársa. Az öröme érthető, mert először sikerült a Starship Föld körüli pályáról visszatérő felső fokozatát közvetlenül az indítótoronynál megfogni. A repülésnek ráadásul kézzelfogható eredménye is volt, mivel huszonhat új generációs Starlink műholdat juttatott az űrbe.
A teljes sikerhez ugyanakkor még hiányzik a rendszer másik fele. A felső fokozatot magasba emelő Super Heavy gyorsítórakéta visszafordító manővere idő előtt véget ért. Az automatikus biztonsági rendszer letiltotta a toronyhoz való visszatérést és a fokozat a Mexikói-öböl felé tért ki, ahol megsemmisült. Kiderült, hogy a kelleténél 1!, azaz egy másodperccel tovább működtették a fokozatot. Ezen a repülésen tehát a két fő egységből az egyiket sikerült visszahozni.
Hogy ez miért ekkora eredmény, azt a már bevált Falcon 9 példája mutatja meg számunkra.
A SpaceX ennél a rakétánál rendszeresen újra felhasználja az első fokozatot, a műholdat pályára juttató második fokozatot viszont minden indításkor elveszti. A Starship fejlesztésének célja, hogy ezt a drága, eldobott egységet is kiváltsa egy újra és újra felhasználható jármű megalkotásával.
A felső fokozat hazahozása különösen nehéz feladat. Az alacsony Föld körüli pályáról visszaérkező űreszközök sebessége óránként mintegy 28 ezer kilométer. Ezt a hatalmas mozgási energiát kell leépíteniük, miközben a körülöttük összesűrűsödő és felforrósodó levegő pusztító hőterhelést okozó környezettel is meg kell küzdeni. A Starship légkör felé forduló oldalát mintegy tizennyolcezer hatszögletű kerámialap védi.
Ezek az apró lapok az egész vállalkozás gazdaságosságába beleszólhatnak. A SpaceX olyan hőpajzsot szeretne, amelynek elemeit nem kell minden út után cserélgetni. A novemberi visszatérésből önmagában még nem derül ki, mennyire közel jutottak ennek kifejlesztésében. A mérnököknek most a hazatért szerkezet állapotából kell kiolvasniuk, mit bírt ki a hőpajzs, a hajtómű és az egész jármű.
Az újrahasználhatóság ugyanis önmagában nem jelent olcsó üzemeltetést. A NASA űrrepülőgépei is visszatértek, miközben külső hajtóanyagtartályuk minden küldetésen elveszett, a hazatért járművek pedig alapos ellenőrzést és felkészítést igényeltek. A Starshipnél az lesz döntő, hány repülést bírnak majd ki az alkatrészek és mennyi munkaóra, cserealkatrész, valamint állásidő jut egy-egy útra.
Ha egy drága űreszköz sokszor repülhet, a gyártási költsége több küldetés között oszlik meg. Ha viszont minden visszatérés után hosszadalmas felújítás következik, a megtakarítás jelentős részét felemésztheti a műhelymunka.
A mostani eredmény alapján ezért még nem számolható ki hitelesen, mennyivel lesz olcsóbb egy kilogramm rakomány pályára állítása. Az viszont most már biztosan kijelenthető, hogy az ehhez szükséges jármű már hazatért.
A gyorsítófokozat elvesztésének történetében is van egy fontos technológiai tanulság. Az automatika megóvta az indítóállást egy kockázatos visszatérési kísérlettől. Elon Musk szerint a torony vagy az indítóberendezés elvesztése két-három hónapos kiesést okozhatott volna. Egy sűrűn közlekedő rakétaflottánál a földi berendezések épsége éppúgy meghatározza a teljesítményt, mint a hajtóművek ereje.
Ráadásul a SpaceX saját műholdhálózata folyamatos szállítási igényt adhat a rendszernek. Ez üzleti szempontból lényeges, hogy az újra használható jármű akkor lesz igazán fenntartható, ha rendszeresen munkát kap. A most feljuttatott huszonhat műhold már azt mutatja, hogyan kapcsolódhat össze a fejlesztés a tényleges fuvarfeladattal.
A gyakori indításoknak a Hold felé vezető úton is szerepük lesz. A NASA októberben ismertetett terve szerint több Starship-tanker szállítana hajtóanyagot egy Föld körüli raktárként működő űreszközbe, amely később feltöltené a holdraszálló változatot. Ehhez sok, megbízhatóan végrehajtott repülés szükséges. Az űrbeli tankolást külön kell bizonyítani; a mostani teszt ennek a szállítási rendszernek az egyik alapját erősíti.
Korábbi cikkünkben a japán Obayashi űrlifttervéről írtunk, amely 96 ezer kilométeres, szén nanocsövekből készülő kábellel kapcsolná össze a Földet az űrbeli létesítményekkel. A szükséges technológia a vállalat szerint sem áll még rendelkezésre. A SpaceX más úton jár, már repülő eszközöknél próbálja megoldani a visszahozás, az élettartam és a gazdaságos újraindítás feladatait.
A kutatás is nyerhetne az olcsóbb szállítással. Ugyanabból a keretből több kísérlet indulhatna, és könnyebb lenne egy elveszett vagy meghibásodott eszköz pótlásáról dönteni.
A texasi torony karjai között most olyan gép függött, amely már elvégezte a munkáját odafönt. Ha ebből a látványból idővel rendszeres gyakorlat lesz, több műhold, kutatóeszköz és távoli küldetésekhez szükséges rakomány juthat az űrbe. A következő nagy kérdéshez ezért érdemes már a műhelyek felé fordulni, tudnunk kell pontosan, hogy mikor, mennyi szerelés után indulhat újra ugyanaz a Starship?
Források: SpaceX – Starship Flight 15 küldetésbeszámoló. Aerospace America, Jon Kelvey és Aviation Week, Irene Klotz tudósításai (2026. november 14.). NASA – a légköri visszatérésről, az űrrepülőgépek üzemeltetéséről és a Starship holdküldetéseinek tervezett működéséről szóló ismertetők.







