Szkalka (Vágsziklás) alatt nagy ívben megkerüli a D1-es autópálya az ötvenhatezres Trencsént. A város gyorsan terjeszkedik a folyó jobb partján a 21. században. „Valamikor egy grófság fölött uralkodott, méltó vetélytársa volt az ország első várainak, hiszen olyan nemzedékek születtek benne, amelyeknek tettei nélkül íratlan maradt volna a hazai történelem nem egy lapja” – üti fel a régi magyarok könyvét a mesélő történész és tutajozó Mednyánszky Alajos, aki szavakkal meg is festi az 1825. évi állapotában a Vág fölé magasodó, háromszintű, teraszos sziklatömbre épült várat.
Százhuszonkét lépcsőfok vezet fel az első magaslatig; míg a legmagasabb helyre épült öregtorony teteje több mint 90 méterrel van a város piactere fölött. A vár mostani képében szép látvány napfényben, esti kivilágításban is, ám a külcsín és a belbecs egyensúlyát elrontja a talmi vásári kultúrgiccs és a körmönfont nyerészkedés.
Nem árt az óvatosság akkor sem, amikor nem ellenőrzött tisztaságú történelmi forrásból merítünk. Ott van előképnek a trencséni sziklafalba vésett latin felirat, Valerius Maximus római fővezér i. sz. 179–180. évi hadjárata emlékeként, amelyet akkoriban még a kvád és germán törzsek „írástudói” is hiába próbáltak elolvasni. Később a morvák keleti határai elértek a Garamig; Anonymusnak igaza volt, amikor azt idézte munkájában – szláv egyházi kútfőkből –, hogy „Trnsun (Trencsén) várát Árpád vezérei, Huba, Kadosa és Szavárd foglalták el 895-ben, Bolondóc, Galgóc, Bán és Sempte váraival együtt”.
A régészet képes visszalépni az előre szaladó időből: az 1980-as években szlovák régészek leástak a 33 méter magas, 10 × 10 méter oldalélű, két méter széles oldalfalú, belső lépcsőjű öregtorony melletti, feltöltődött talajba, ahol megtalálták egy kívülről kerek köpenyfalu, hét méter átmérőjű, belül négykaréjos körtemplom alapját, felmenő kőfalát. Felveti a kérdést a 10–11. századi keltezésű szakrális épület: vajon még a morvák építették, és a megkeresztelt magyarok használták, vagy ez utóbbiak építették a kápolnát a 11. században?
I. (Szent) István király ispánsági központ rangjára emelte a települést, amely I. (Szent) László királysága (1077–1095) idején már kőfallal kerített ispánsági vár volt, egyben a nyugat-magyarországi védvonal része a morvák és németek betörései ellen. Majd 1111-ben már civitasként szerepel Kálmán király összeírásban. A tatárjárás után IV. Béla király építette ki nagyszabású határvédő várrá. Még a 13. század vége felé megszerezte magának a dunántúli Csák nemzetség Máté nevű ura Trencsén várát, s meg is tartotta, mint első rangút a több mint száz kisebb-nagyobb kővárai előtt. Csák – akit a szlovákok most is Matyejnek neveznek és a magukénak tartanak – uralma 1321-ig, a haláláig tartott. Fiúörököse nem lévén, a királyi vár visszaszállt az (Anjou-házi) uralkodókra: Károly Róbertre és Nagy Lajosra. Utánuk Luxemburgi Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás király is lakta az elegáns várat.
Trencsén város 1405-ben emelkedett szabad királyi rangra, Zsigmond jóvoltából. A török hódoltság alatt a Szapolyaiak, Thurzók és Illésházyak voltak a kegyurai. Ellenállt a vár a kurucok ostromainak, azonban 1790-ben a tűz erősebbnek bizonyult nála: az épület leégett a katonaság gondatlanságából. Lassú munkával több, mint fél évszázadnak kellett lefolynia, amire helyreállították Trencsén várát. Egy egész napot is el lehet tölteni a látogatásával, s a vár 76 méter mély kútjának nincs társa a történelmi országban.
Kis híján összenőtt Trencsén megye székhelye – a hozzá tartozó lakónegyedeivel – a csendes Cobolyfalvával (Soblohov). Hegyről lefutó patak menti, egyutcás település, gondozott régi és új lakóházakkal, kis udvarkertekkel. Ma már több mint kétezren élnek a száz évvel ezelőtt még ezerlakosú településen, sokan kiszöktek a zajos és drágán lakható városból.
Cobolyfalva – Soblaho néven – 1393-ban szerepel először írásban, a keletkezése azonban 13. századi. Első lakói erdőőrök, prémvadászok voltak. Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt plébániatemploma a 14. század első negyedében épült, korai gótikus stílusban; ez a titulus gyakori volt a középkorban a kalmár utak mentén, Itáliától az északi országokig. Az özvegy Erzsébet királyné adományából 1439-ben a Cillei család birtokába került a helység, 1513-ban Cobolyfalvi Mihály volt a földesura, a 18–19. században az Illésházy família.
A dombháton álló, keletelt szentélyű, két középpillérrel kéthajósra bővített gyülekezeti terű egyház több ízben kárt szenvedett az idők során; a renoválásokat nem éppen szakszerűen végezték. A nyugati torony fölső emeletein felismerni a román kori–gótikus átmeneti stílusú ikerablakok kissé túl szabályosra sikerült nyílásait, míg az előcsarnok kapuja felett egy 1577-ben készült, reneszánsz modorban faragott angyalpáros szemöldökkő fogadja a látogatót (képünkön).
