Szerencsés csillagzat alatt állt össze a budapesti Thália Színház idei évadának első bemutatója, amely a teátrum új főrendezője, Réthly Attila munkáját több szempontból is dicséri: erős rendezést láthat a közönség, amelyben nincsenek szabadon futó szálak.
Ez annál is inkább fontos, mert Ken Ludwig A hőstenor című vígjátéka félreértések frappáns sorozatán alapul, így lényeges, hogy az időzítések és poénok összecsiszolását ne a jó sorsra bízzák, hanem egy kidolgozott koncepció valósuljon meg.
A pörgős történetnek teljesen megfelel a szereposztás, így Vida Péter, Szombathy Gyula, Schell Judit, Molnár Piroska, Gubás Gabi, Tóth Eszter és Csányi Sándor mellett a társulathoz újonnan csatlakozott Szervét Tibor is színpadra lép. Vida Péter korábban Miskolcon is bizonyíthatott Max, a titkár és a lámpalázas beugró tenor szerepében, így rutinosan, de nem sablonosan alakítja a karaktert. Szervét Tiborral, aki főként a darab második felvonásában bontakozik ki, jó párost alkotnak. Molnár Piroska üdén játszik, de nem marad el tőle Csányi Sándor sem.
A Hamvai Kornél új fordításában színpadra állított, kétszeres Tony-díj-nyertes komédia erősségéhez a látvány éppúgy hozzátartozik, mint a történet: Cziegler Balázs díszlete kettéosztja a színpadot, és mivel mindkét „szobában” folyik az élet, a nézőnek olyan érzése van, mintha a színészek labdaként passzolgatnák egymásnak a jeleneteket. Az egymás játékára adott folyamatos reakció ébren tartja a közönség figyelmét, de nagyfokú koncentrációt követel az alkotóktól is.
Ken Ludwig A hőstenor (Lend me a tenor) című bohózatát néhány évvel korábban Botrány az operában címmel láthatta a Miskolci Nemzeti Színház és a Pannon Várszínház közönsége. A darabban Otello szerepére a világhírű tenorista, Tito Merelli (Szervét Tibor) érkezik, és bár lázban ég miatta a város, egy hirtelen jött krach miatt összeomlani látszik a clevelandi opera szuperprodukciója. Nem marad más hátra, a lámpalázas Maxnak kell helytállnia egyetlen elérhető tenoristaként.
Az amerikai kritika nagy megelégedéssel fogadta Ken Ludwig darabját, amelyet az 1900-as évek elején sikert sikerre halmozó Marx fivérek híres vaudeville-játékaihoz hasonlítottak.
Az írót egyenesen a Broadway mellett a hollywoodi filmipart is meghódító Preston Sturgesszel, Billy Wilderrel és Howard Hawksszal állították egy sorba. Tény, hogy a darab dinamikus párbeszédei és könnyen befogadható humora leginkább Michael Frayn Függöny fel! című backstage-bohózatához hasonlít, amely egy színház félreértésekkel, féltékenykedéssel, szerelemmel és dicsvággyal fűszerezett mindennapjaiba enged bepillantást.
Ken Ludwig azon ritka képességgel rendelkezik, hogy kis komédiából tud magas művészeti élményt kovácsolni.
