Csak idő kérdése volt, hogy a képregényfilmes dömping és a televíziós sorozatok reneszánsza mikor találkozik: a tavaly indult A SHIELD ügynökei után a Batman világa és a DC Comics kiadóvállalat másik híres karaktere, Flash került át a képernyőkre – előbbi meggyőzőre sikeredett, de az utóbbiban nem látjuk a potenciált.
A képregényfigurák közül a Batman volt az egyik első, amely képernyőre és számítógépre került (Fotó: MH)
Az elmúlt másfél évtizedben Hollywoodban egyre inkább ráálltak a franchise filmekre, ezért a szűk és szigorú keretektől távol maradni vágyó alkotók és a kevésbé foglalkoztatott, de kiváló és valamikor szebb napokat látott színészek a televíziózás szabadabb közegében találták meg az új helyüket. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi időkben forgatókönyv, alakítások és rendezés terén a sorozatok gyakran bőven túlszárnyalják a nagyjátékfilmek színvonalát, mára pedig a műfaj annyi remek szériát termelt ki, hogy nem győzünk válogatni. Persze idő kérdése volt, hogy egyre több stúdió is magáévá tegye a médiumot, sőt elkezdje használni azt a brandépítés eszközéül.
Ma a franchise gyártás a képregény-feldolgozásokra összpontosul a legerősebben – nem kellett sokat várni, hogy a műfaj átkerüljön a kisképernyőre. Az első ilyen próbálkozás a Marvel-univerzumban, a Bosszúállók után játszódó A SHIELD ügynökei volt, amely szuperképességű emberekkel foglalkozó titkos ügynökökről szól, tehát képességeiket tekintve hétköznapi figurák, akiknek egy olyan világban kell létezniük és felügyelniük azt, amelyben a természetfeletti erők birtokosaival szemben labdába sem rúghatnak. Akármennyire is jó azonban az alapötlet, a sorozat néhány rész alatt unalomba fulladt, és bár állítólag az első évad második felében elkezdett felfelé ívelni a színvonal, ezt már nem volt türelmünk kivárni.
A szeptemberben képernyőkre került Gotham ugyanezt az irányvonalat követi. Egy képregényhősök nélküli képregényvilágban játszódik, és a fiatal Gordon felügyelő pályáját követhetjük végig abban az időszakban, amikor a későbbi Batman, Bruce Wayne szülei rablógyilkosság áldozatai lesznek, és a rendőr egyik legelső ügyéül pont az eset kinyomozását kapja. Eleinte még túlcsordul benne a naiv optimizmus, hogy sikerül majd a velejéig korrupt és elképesztő bűnözési statisztikákat produkáló várost megváltoztatnia, de aztán kénytelen szembesülni a valósággal. A sorozat egyik legerősebb pontja, hogy a készítők remekül vegyítették az összes korábbi Batman-film stílusát, nagyszerűen keveredik Tim Burton groteszk és sötét világa, Christopher Nolan hideg realizmusa és szerencsére jó arányérzékkel, csak apró mértékben jelenik meg Joel Schumacher túlzó és csiricsáré színvilága, ráadásul a tálalás meglehetősen erőszakos. Már Nolan trilógiája elé sem ültet le egy felelős szülő nyugodt szívvel egy nyolcévest, de a Gotham tényleg leginkább a felnőtteket célzó denevérember-adaptáció. A színészek egytől egyig kiválók, Ben McKenzie – a fiatal Russell Crowe hasonmása – remek Gordon felügyelő szerepében, Jada Pinkett Smith egyszerre szexi és jéghideg fő gonosz, a legjobb azonban egyértelműen Cory Michael Smith Pingvine: ilyen zseniális játékot tényleg ritkán látni a televízióban. Nem állítanánk, hogy a történet egyébként székhez szögezné a nézőt és az epizódok végi cliffhangerek miatt vágnánk a centit a folytatásig, de négy rész után kezd egy izgalmas sztori kibontakozni, a nézettség miatt pedig a stúdió berendelte a teljes első évadot, a tervezett tizenhat helyett így huszonkettőt vetítenek le tavaszig, de ha marad a színvonal, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ezzel nem zárul majd le a sorozat. A ét hete indult Flash sok szempontból ellentéte a Gothamnek, legalábbis ami a készítők bátorságát illeti. A DC kiadó szuperhőse egy huszonéves srác, akit egy kísérlet során villámcsapás ér, onnantól kezdve pedig több száz kilométer/órás sebességgel képes futni, miközben az idő lelassul körülötte. Nem véletlen, hogy a viszonylag ismert figurát eddig még nem érte el a filmes feldolgozás az utóbbi évek dömpingjében, hiszen az, hogy egy ember csíkot húzva szaladgál, nem annyira izgalmas, ráadásul egy kifejezetten unalmas, közhelyes eredettörténettel rendelkező karakterről van szó, akinek megölte anyját egy természetfeletti képességekkel bíró ember, apját börtönbe csukták gyilkosság miatt, pedig a fiú is tudja, hogy nem ő tette, emellett pedig szerelmes fogadott apjának lányába, aki persze mással jár. A sanyarú sors ellenére azonban szó sincs drámázásról, a Flash stílusa leginkább a Pókemberére hasonlít. Bár a látvány olykor első osztályú és az akciójelenetek és az effektek jóval drágábbnak tűnnek, mint amit megszokhattunk kisképernyőn, mindez önmagában nem viszi el a sorozatot. A nézettségre ennek ellenére sem lehet panasz, olyannyira, hogy már be is jelentették az első egész estés Flash-filmet. A címszerepet játszó Grant Gustin azonban ennek nem örülhet, hiszen ebben már a jóval tapasztaltabb Ezra Miller veszi át a helyét.
