A félidős választáson Donald Trump neve nincs a szavazólapon, mégis minden róla szól. Ha a demokraták megszerzik a képviselőházat és a szenátust is, az elnök nem veszti el a hivatalát, de kormányzásának hátralévő két éve törvényalkotás helyett vizsgálatokról, vétókról, rendeletekről és alkotmányos ütközésekről szólhat.
Donald Trump arra kérte híveit, tegyenek úgy, mintha ő maga is szerepelne a szavazólapon. Az amerikai alkotmány azonban éppen azért iktatott be választást az elnöki ciklus közepére, hogy az ország akkor is véleményt mondhasson a Fehér Házról, amikor az elnököt nem lehet leváltani.
Ez a félidős választás mélyebb értelme. Nem új kormányt választanak, hanem megváltoztathatják azt a politikai teret, amelyben a régi kormány tovább dolgozik.
November 3-án mind a 435 képviselőházi mandátumról, 35 szenátori helyről és 36 állam kormányzójáról szavaznak. A voksolás előtt a republikánusok 53–47 arányban uralják a szenátust, a képviselőházban pedig már csak 219 képviselő tartozik a republikánus frakcióhoz, miközben két hely betöltetlen. A képviselőházi többséghez 218 mandátum kell. A demokratáknak a szenátusban nettó négy helyet kell szerezniük, mert 50–50-es állásnál JD Vance alelnök döntő szavazata megtartaná a republikánus ellenőrzést. Az aktuális mandátumarányokat és a többségi küszöböket az AP összesítése rögzíti.
A választási előrejelzések demokratapárti fordulatot valószínűsítenek, de a várakozások és az eredmény közé Amerikában több millió szavazólap, néhány rendkívül szoros állami verseny és a közvélemény-kutatások jól ismert hibahatára áll.
A valódi kérdés ezért nemcsak az, ki nyer. Hanem az is, mit kezd Trump a vereséggel, ha az amerikai választók most először valóban intézményi korlátot állítanak második elnöksége elé.
Miért választ Amerika kétévente?
A félidős választás nem utólagos politikai találmány, hanem az amerikai alkotmányos szerkezet következménye.
Az alapító atyák a képviselőházat szándékosan tették érzékennyé a választói hangulat változásaira. A képviselők megbízatása csak két évre szól, mert ennek a kamarának kell a legközvetlenebb kapcsolatban állnia a társadalommal. James Madison megfogalmazása szerint a képviselőháznak közvetlen függésben és szoros együttérzésben kell lennie a néppel. Az amerikai képviselőház történeti összefoglalója ezért nevezi ezt az intézményt a „nép házának”. A képviselőház tagjait kétévente újraválasztják.
A szenátus ennek ellenpontja. A szenátorok hat évre kapnak mandátumot és kétévente csak hozzávetőleg egyharmaduk helye kerül újra terítékre. Az alkotmányozók ezzel folytonosságot és stabilitást akartak teremteni. Egyetlen választási hullám ne tudja egyszerre elsodorni az egész felsőházat.
Az amerikai rendszerben nincs előre hozott parlamenti választás, nincs bizalmatlansági indítvánnyal leváltható kormány és nincs olyan miniszterelnöki többség, amely automatikusan maga mögött tudhatja a törvényhozást. Az elnök négy évre hivatalban marad, miközben a kongresszusi erőviszonyok két év után gyökeresen megváltozhatnak.
A rendszerbe tehát szándékosan építették bele az ellentmondás lehetőségét. Amit Európából nézve kormányozhatatlanságnak láthatunk, azt az amerikai alkotmány féknek tekinti. A súrlódás itt nem mindig rendszerhiba. Sokszor maga a biztonsági berendezés.
A félidős választás az elnök számlája
A történelem rendszerint az éppen hivatalban lévő elnök pártját bünteti. A Virginiai Egyetem Center for Politics intézetének számítása szerint a polgárháború óta megtartott 41 félidős választásból 38 alkalommal veszített képviselőházi pozíciókat az elnök pártja. Csak 1934-ben, 1998-ban és 2002-ben történt ennek ellenkezője.
Ennek oka részben lélektani. Az elnökválasztás győztese két évig szinte minden politikai döntés arca lesz, miközben az ellenzéki szavazók motiváltabbá válnak. A választói közvélemény termosztátként működik, ha a politika túl erősen fordul az egyik irányba, a társadalom egy része ellenkező irányba csavarja vissza.
Trump már egyszer megtapasztalta ezt. A 2018-as félidős választáson a demokraták nettó 41 képviselőházi mandátumot szereztek és átvették a kamara irányítását. A republikánusok ugyanakkor két hellyel növelték szenátusi többségüket. Ez jól mutatja, miért nem lehet a félidős választást egyetlen országos népszavazásként értelmezni. A képviselőházi körzetek és az adott évben szavazó államok szenátusi térképe egészen eltérő eredményt hozhat.
Mindkét kamara egyidejű ellenzéki fordulata ritka. A második világháború óta mindössze három félidős választáson – 1946-ban, 1994-ben és 2006-ban – került át egyszerre a képviselőház és a szenátus is a másik párthoz. A történelmi összevetést az AP is kiemeli.
Ha ez most ismét megtörténik, az nem szokványos mandátumvesztés, hanem országos bizalommegvonás lesz.
Mit mondanak az utolsó számok?
A választás előtti adatok kifejezetten kedvezőtlenek a republikánusok számára. A Reuters–Ipsos november eleji kutatásában Trump elnöki teljesítményét a megkérdezettek 32 százaléka támogatta. Az AP–NORC legutóbbi felmérése 35 százalékos elégedettséget mért, az elnök megélhetési költségek kezelését pedig mindössze 17 százalék ítélte kedvezően. A választási kampány központi témájává a magas árak, az iráni háború és az üzemanyagköltségek váltak.
Nate Silver országos átlaga a demokraták 8,9 százalékpontos előnyét mutatta az úgynevezett generikus kongresszusi kérdésben, vagyis abban, hogy a választó név nélkül melyik párt jelöltjét támogatná. Modellje a képviselőház demokrata megszerzésének valószínűségét 95, a szenátusét 80 százalékra tette, és átlagosan 25 demokrata mandátumnyereséget jelzett a képviselőházban. A végső előrejelzéseket az Axios foglalta össze.
A Sabato’s Crystal Ball néhány nappal a választás előtt 223 körzetben látott legalább enyhe demokrata, 200-ban republikánus előnyt, miközben 12 körzetet teljesen nyitottnak minősített. A Cook Political Report 222 mandátumban tekintette esélyesebbnek a demokratákat, de 18 billegő körzetet tartott számon.
A szenátusi verseny jóval bizonytalanabb. A demokratáknak úgy kell négy helyet szerezniük, hogy több, Donald Trump által 2024-ben megnyert államban kell győzniük. Észak-Karolina mellett Ohio, Iowa, Kansas, Texas és Alaszka válhat döntővé. Az utolsó New York Times–Siena felmérésekben a demokraták mind a hét vizsgált csatatérállamban vezettek, ám Maine-ben, Kansasben, Ohióban, Alaszkában és Iowában az előny a hibahatáron belül maradt.
A modellek tehát nem eredmények, hanem valószínűségek. A 80 százalék nem bizonyosság. Azt jelenti, hogy hasonló körülmények között öt választásból egyszer még mindig a kevésbé esélyes fél nyerne.
Ráadásul a közvélemény-kutatók maguk is figyelmeztetnek arra, hogy a republikánus választók egy része kevésbé hajlandó válaszolni a felmérésekre, ezért a minta rejtetten demokrata irányba torzulhat. Az előrejelzések ennek ellenére már akkora demokrata előnyt mutatnak, hogy egy mérsékelt mérési hiba önmagában valószínűleg nem mentené meg a republikánus képviselőházi többséget. A szenátusban viszont egy-két százalékpontos eltérés több államot és az egész kamara irányítását megfordíthatja.
Ha csak a képviselőház kerül demokrata kézbe
Ez a legkönnyebben elképzelhető forgatókönyv. A demokraták megszereznék a képviselőház bizottságainak vezetését, idézéseket adhatnának ki, dokumentumokat kérhetnének be, és meghallgatások sorát indíthatnák a Trump-kormány döntéseiről, üzleti kapcsolatairól, az iráni háborúról, Elon Musk kormányzati befolyásáról, Pete Hegseth védelmi miniszter tevékenységéről és a végrehajtó hatalom használatáról.
A költségvetés megszavazásához is szükség lenne a demokrata képviselőházra. Trump nem tudná többé kizárólag republikánus szavazatokkal átvinni pénzügyi és adópolitikai terveit. Minden nagyobb kiadási döntés alkuvá válna, az alku kudarca pedig kormányzati leállással fenyegetne.
A republikánus szenátus ugyanakkor továbbra is jóváhagyhatná Trump bírói és kormányzati jelöltjeit. Az elnök külpolitikai és végrehajtói mozgástere is jelentős maradna.
Ez nem teljes bénultság lenne, inkább két külön állam működése ugyanabban az épületben. A Fehér Ház kormányozna, a képviselőház pedig vizsgálna.
Ha mindkét kamarát megnyerik a demokraták
Ez volna Trump második elnökségének valódi alkotmányos fordulópontja.
A demokraták nem tudnák egyszerűen visszacsinálni az elnök politikáját. A törvények elfogadásához mindkét kamara támogatása kell, Trump azonban megvétózhatná azokat. A vétó felülírásához kétharmados többség szükséges, amellyel a demokraták szinte biztosan nem rendelkeznének.
A kettős győzelem ezért nem demokrata teljhatalmat, hanem kölcsönös blokkolóképességet hozna.
A képviselőház ellenőrizné a költségvetési kaput és elindíthatná a parlamenti vizsgálatokat. A szenátus megakaszthatná Trump bírói, nagyköveti és magas rangú kormányzati kinevezéseit. Az elnök egy váratlan legfelsőbb bírósági üresedés esetén akár két évig sem tudna új bírót kinevezni.
A külpolitikában is megnőne a kongresszus súlya. Az elnök továbbra is irányítaná a diplomáciát és a fegyveres erőket, de a hadműveletek pénzét, a fegyverszállításokat, a szankciós szabályokat és a nemzetközi programok finanszírozását a kongresszuson keresztül kellene biztosítani. Ukrajna, a NATO, Irán, a vámháborúk és az amerikai klímapolitika egyaránt újabb belpolitikai alkuk tárgyává válna.
Trump elnöksége ekkor nagy valószínűséggel átalakulna. Kevesebb törvény, több elnöki rendelet, kevesebb kompromisszum, több rendkívüli jogkör, kevesebb parlamenti politika, több bírósági eljárás következne.
A Fehér Ház valószínűleg ismét végrehajtói privilégiumra hivatkozva tagadná meg egyes dokumentumok és tanúvallomások átadását. Trump első ciklusában is ezt a stratégiát alkalmazta a demokrata képviselőházzal szemben. A politikai vita így gyorsan jogi háborúvá válhatna arról, meddig terjed a kongresszus ellenőrzési joga, és hol kezdődik az elnöki titoktartás.
Trump személyiségét és politikai múltját ismerve kevéssé valószínű, hogy a vereséget hagyományos korrekciós jelzésként fogadná. Eddigi működésében a korlátokat ritkán tekintette az alkotmányos együttműködés meghívásának, inkább legyőzendő akadályként kezelte őket. Ez értelmezés, nem bizonyított jövőbeli tény. De a 2020-as választás után terjesztett, bizonyítatlan csalási állításai és a vesztes eredményekkel szembeni korábbi reakciói miatt nem alaptalan arra számítani, hogy egy súlyos vereség legitimitását is kétségbe vonná.
Az amerikai demokrácia vizsgája ezért nem a szavazatszámlálásnál ér véget. Ott kezdődik igazán.
Elkezdődhet Trump „végleges elszámoltatása”?
Itt különösen fontos pontosan fogalmazni. A kongresszus nem bíróság és nem ügyészség. Egy demokrata többség vizsgálatokat indíthat, tanúkat idézhet, iratokat kérhet be, közzéteheti a feltárt tényeket, és jogalkotási vagy politikai következtetéseket vonhat le. Büntetőjogi ítéletet azonban nem hozhat.
A képviselőház egyszerű többséggel ismét vádat emelhetne, vagyis megindíthatná Trump harmadik impeachmenteljárását. A tisztségből való eltávolításhoz azonban a jelen lévő szenátorok kétharmadának elmarasztaló szavazata szükséges. Ez száz jelen lévő szenátor esetén 67 voksot jelentene. Még egy 52 vagy 53 fős demokrata többségnek is legalább 14–15 republikánus szenátor támogatására lenne szüksége.
Az újabb impeachment ezért politikailag lehetséges, tényleges eltávolítása azonban a jelenlegi pártviszonyok között rendkívül valószínűtlen.
Az elszámoltatás reálisabb formája nem a gyors eltávolítás, hanem a nyilvánosság lehet. Meghallgatások, feltárt levelezések, pénzügyi kapcsolatok, döntési láncok és hivatalos jelentések kerülhetnek napvilágra. A kongresszusi vizsgálat nem bilincset tesz az elnök kezére, hanem dokumentumot az ország asztalára.
Hogy ezekből lesz-e büntetőeljárás, azt már az igazságszolgáltatásnak kell eldöntenie. A politikai felelősség, az alkotmányos felelősség és a büntetőjogi felelősség három különböző dolog. Ha ezeket összekeverik, az elszámoltatás könnyen bosszúhadjáratnak látszik. Ha következetesen elválasztják őket, helyreállíthatják az intézmények hitelét.
A legnagyobb korlát talán nem is a kongresszus lesz
Trump a huszonkettedik alkotmánykiegészítés miatt 2028-ban nem választható meg harmadszor elnöknek. Egy súlyos republikánus vereség ezért nemcsak a kongresszusi többséget venné el tőle, hanem felgyorsítaná az utódlási harcot is.
A republikánus politikusoknak eddig az volt a fő kérdésük, hogyan maradhatnak meg Trump jóindulatú kapcsolatában. Egy elveszített félidős választás után egyre inkább azt mérlegelnék, hogyan maradhatnak életképesek Trump után.
Ez lehet a voksolás legmélyebb következménye. A hatalom ugyanis nemcsak akkor gyengül, amikor elveszik tőle egy jogkör. Hanem akkor is, amikor hívei már nem a jelenlegi vezető következő döntését, hanem a következő vezető érkezését figyelik.
Trump továbbra is az Egyesült Államok elnöke maradna, rendelkezne a végrehajtó hatalommal, a vétóval, a külpolitikai kezdeményezéssel és óriási republikánus választói táborral. De már nem ő volna a párt egyetlen jövője. Megkezdődne a politikai örökségéért folyó küzdelem JD Vance, a republikánus kormányzók, a szenátorok és a mozgalmi jobboldal különböző csoportjai között.
Mi történik, ha a republikánusok mégis kitartanak?
Ha a republikánusok a rossz előrejelzések ellenére mindkét kamarát megtartják, Trump ezt személyes felhatalmazásként értelmezheti. A párton belüli ellenállás tovább gyengülne, a Fehér Ház pedig igazolva látná az iráni háborúval, a vámokkal és a végrehajtó hatalom kiterjesztésével kapcsolatos politikáját.
Ez azonban nem jelentené feltétlenül azt, hogy az előrejelzések teljesen használhatatlanok voltak. A választási térkép, a körzethatárok és a szenátusi mandátumok területi eloszlása lehetővé teheti, hogy a republikánusok országosan kevesebb szavazattal is megtartsák valamelyik kamarát. Az amerikai választás nem egyetlen urnában dől el, hanem több száz külön verseny összegeként.
A republikánus túlélés mindenesetre történelmi meglepetés volna. Trump alacsony támogatottsága mellett azt jelezné, hogy személyes koalíciója elnökválasztás nélkül is mozgósítható, a demokraták pedig továbbra sem alakították társadalmi elégedetlenséggé a kormányzati alternatívát.
Az amerikai demokrácia valódi próbája
A félidős választás nem arról dönt, ki ül januárban a Fehér Házban. Donald Trump hivatalban marad. Arról dönt, lesz-e mellette olyan törvényhozás, amely képes nemet mondani neki.
Ha a demokraták mindkét kamarát megszerzik, az amerikai politika nem feltétlenül válik nyugodtabbá. Valószínűbb, hogy hangosabb, pereskedőbb, kiszámíthatatlanabb és konfliktusosabb lesz. De éppen ez mutathatja meg, működik-e még az alkotmányos rendszer eredeti logikája. Képes-e a választói akarat két elnökválasztás között is korlátot állítani a végrehajtó hatalom elé.
Trumpot nem biztos, hogy vissza lehet terelni az amerikai politikai hagyományos keretei közé. Az intézmények feladata azonban nem az, hogy megváltoztassák az elnök személyiségét. Hanem az, hogy akkor is működjenek, ha az elnök nem szereti a korlátokat.
November 3-án Amerika látszólag képviselőket és szenátorokat választ. Valójában arról szavaz, hogy Donald Trump elnökségének utolsó két éve monológ maradjon-e, vagy végre válasz is érkezzen rá.
