Péntek reggel heves viták közepette, alig húsz perc leforgása alatt véget ért a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli Fővárosi Közgyűlés. A botrányba fulladt tanácskozás fókuszában a helyi önkormányzatok anyagi kivéreztetése áll, mivel a kormány az iparűzési adó növekményét vonná el a Versenyképes Járások Programra hivatkozva, a főváros vezetése a parkolási bevételek központosításával háborította fel a kerületvezetőket.
A Fővárosi Közgyűlés pénteki, rendkívüli ülését eredetileg a Fidesz-frakció kezdeményezte, ám a politikai feszültség már a kezdetekkor szétfeszítette a kereteket. A képviselők végül magát a napirendet sem szavazták meg, így a tanácskozás alig húsz perccel a kezdés után, éles szóváltásokat követően véget ért. A helyszínen megjelent több érintett kerületi polgármester is, akik kifejezetten azért érkeztek, hogy felszólaljanak a bevételeik megcsonkítása ellen, ám az ülés gyors berekesztése miatt erre esélyük sem maradt.
A példátlanul feszült légkör hátterében a településvezetők két nagy, párhuzamosan futó problémája áll, amelyek egyaránt az önkormányzatok gazdálkodási mozgásterének drasztikus szűkülését vetítik előre.
Parkolás
Az első frontvonal a parkolási bevételek tervezett központosítása. A kormány és a főváros – a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretében – egy olyan paktumról egyeztetett, amely a jelenlegi kerületi szintű rendszert egy egységes, fővárosi struktúrába vonná össze, ezzel együtt pedig a bevételek is a központi költségvetésbe áramlanának. A tervezet hatalmas felháborodást váltott ki a kerületi vezetők körében, politikai hovatartozástól függetlenül.
Több ellenzéki polgármester nyíltan arról beszélt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester elárulta őket. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere korábban élesen bírálta az elképzelést, emlékeztetve arra, hogy amikor utoljára fővárosi kézben volt a parkolás, az a hírhedt Centrum Kft.-hez és büntetőügyekhez vezetett. Szavai szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros tízmilliárd forintnyi bevételért cserébe feláldozza a kerületek érdekeit. Hasonlóan kritikus hangot ütött meg Pikó András, Józsefváros vezetője is, aki hangsúlyozta: csak olyan megoldást hajlandóak támogatni, amely nem eredményezi a feladatok ellátására szánt források további csökkenését.
HIPA „megvonás”
A másik, országos kiterjedésű konfliktus a Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódik. A kormányzati tervek szerint a helyi iparűzési adó (hipa) 2025-ös többletét egy központi területfejlesztési alapba irányítják át, amelyre a későbbiekben a járások pályázhatnak. Bár a hivatalos kommunikáció a területi egyenlőtlenségek felszámolását és a szolidaritást hangsúlyozza, számos budapesti kerület és nagyobb vidéki város vezetője ezt egyértelmű, adminisztratív elvonásként értékeli. A gyakorlatban ez ugyanis azt jelenti, hogy a sikeres, jelentős gazdasági erőt felmutató településeknek súlyos milliárdokat kell befizetniük a „közösbe” abból a bevételből, amelyet a saját területükön megtermeltek. A polgármesterek arra figyelmeztetnek, hogy az iparűzési adó növekményének központosítása épp a helyi fejlesztéseket és az alapvető önkormányzati feladatok ellátását teszi lehetetlenné.
Érdemi egyeztetés híján a konfliktus a következő hetekben tovább mérgesedhet, miközben a települések költségvetési tervezése is veszélybe kerül.
Katácsony Gergely: Ez sajnálatos
A főpolgármester sajnálatosnak és kifejezetten hátrányosnak nevezte, hogy a Fidesz által megváltoztatott választási szabályok miatt a kerületi vezetők már nem tagjai automatikusan a Fővárosi Közgyűlésnek, majd hozzátette: a kormánypárt most csupán „álságos módon” hívta volna vissza őket a vitába. Karácsony szerint radikális átalakításra van szükség a 2010 és 2014 között kialakított, a kerületek egy része számára előnyös status quo fenntartása helyett. „Egy végtelen torz, igazságtalan, és Budapest életerejét elszívó rendszert most le kell rúgnunk magunkról” – jelentette ki. Példaként a 23 kerületre bontott parkolást hozta fel, amelyet „hatékonytalan és rossz rendszernek” minősített, hangsúlyozva, hogy az ebből származó bevételeket a budapesti úthálózat fejlesztésére kellene fordítani.
Mint mondta, az önkormányzatoknak a politikai változások haszonélvezőjének kell lenniük, „de bizonyos dolgokat rendbe kell tenni” akkor is, ha ez konfliktusokkal jár.







