Vlagyimir Putyin augusztus 13-án első alkalommal kereste fel az Oroszország által a déli Kuril-szigetekhez sorolt, Japán által Északi Területeknek nevezett vitatott térség egyik szigetét. Az iturupi látogatás, az azt követő orosz rakétagyakorlat, valamint a Tokió és Moszkva között kibontakozó újabb diplomáciai konfliktus arra utal, hogy a nyolc évtizedes területi vita ma már jóval többről szól négy sziget hovatartozásánál.
Putyin programja első pillantásra akár hétköznapinak is tűnhetett. Az orosz elnök felkeresett egy halfeldolgozó üzemet, megkóstolta a helyi kaviárt, majd egy kórházat és egy iskolát is meglátogatott Iturupon, japán nevén Etorofun. A helyszín miatt azonban mindennek rendkívüli politikai jelentősége volt. Putyin orosz elnökként most először lépett azokra a vitatott területekre, amelyek szuverenitásáról Moszkva és Tokió a második világháború lezárása óta nem tudott megállapodni.
A látogatást ezért nehéz egyszerű országjáró programként értelmezni. Moszkva azzal, hogy az államfő egy üzemben, kórházban és iskolában jelenik meg, azt demonstrálta, hogy Oroszország a területet saját államának hétköznapi, működő részeként kezeli, ahol beruház, közszolgáltatásokat tart fenn és gyakorolja a közhatalmat.
Tokió reakciója nem maradt el. Takaicsi Szanae japán miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a látogatást, a japán külügyminisztérium pedig bekérette Nyikolaj Nozdrjov orosz nagykövetet. Motegi Tosimicu külügyminiszter hivatalos közleményében leszögezte, hogy Japán az úgynevezett Északi Területeket saját területének tekinti, ezért Putyin látogatását összeegyeztethetetlennek tartja következetes álláspontjával. Oroszország néhány nappal később viszont-tiltakozással válaszolt és ismételten közölte, hogy saját szuverenitását a déli Kuril-szigetek fölött nem tekinti vitathatónak.
Egy nyolcvanéves konfliktus
A vita gyökerei a második világháború végéig nyúlnak vissza. A négy terület – Iturup/Etorofu, Kunashir/Kunashiri, Shikotan és a Habomai-szigetcsoport – 1945 nyarának végén került szovjet ellenőrzés alá. A japán külügyminisztérium történeti összefoglalója szerint a szovjet csapatok 1945. augusztus 28. és szeptember 5. között foglalták el mind a négy területet. Japán azóta is igényt tart rájuk, Moszkva viszont a második világháború eredményéből következő orosz szuverenitás részének tekinti azokat.
A két álláspont annyira távol maradt egymástól, hogy Oroszország – korábban a Szovjetunió – és Japán a második világháború lezárása óta sem kötött egymással formális békeszerződést.
Éppen ezért volt sokáig különös jelentősége Vlagyimir Putyin és Abe Sindzó néhai japán miniszterelnök kapcsolatának. Az Abe-korszakban Tokió még abban bízott, hogy gazdasági együttműködéssel és folyamatos politikai párbeszéddel közelebb kerülhet valamilyen kompromisszumhoz. A két vezető számos alkalommal tárgyalt, 2018-ban pedig még a békeszerződésről szóló egyeztetések felgyorsításáról is szó volt.
A valódi fordulópont 2022-ben következett be
Putyin mostani útja azonban nem önmagában zárta le ezt a korszakot. A döntő törés már az ukrajnai háború kezdetét követően bekövetkezett.
Japán 2022-ben csatlakozott az Oroszországgal szembeni szankciókhoz. Moszkva válaszul már 2022. március 21-én közölte, hogy nem kívánja folytatni Japánnal a békeszerződésről szóló tárgyalásokat, megszünteti a négy szigetre vonatkozó csereprogramokat és kivonul a közös gazdasági tevékenységről folyó párbeszédből.
Vagyis ami az Abe–Putyin-korszakban még nehéz, de elméletileg rendezhető kétoldalú területi konfliktusnak látszott, 2022 után egy szélesebb geopolitikai szembenállás részévé vált.
Putyin augusztusi látogatása ennek a folyamatnak már inkább látványos szimbolikus megerősítése volt. A Kreml számára Japán ma már nem csupán gazdasági partner és régi területi ellenfél, hanem az Egyesült Államok ázsiai szövetségi rendszerének egyik legfontosabb szereplője.
Tokió egyre közelebb kerül Washingtonhoz és a NATO-hoz
Japán az elmúlt években látványosan fejlesztette védelmi képességeit, miközben tovább mélyítette katonai együttműködését az Egyesült Államokkal.
Tokió és a NATO kapcsolata szintén erősödött. Japán az észak-atlanti szövetség négy indo-csendes-óceáni partnerének egyike, 2023-ban egyénre szabott partnerségi programot kötött a NATO-val, 2025-ben pedig önálló diplomáciai képviseletet hozott létre a szövetség mellett. A NATO hivatalos értékelése maga is egyre szorosabb összefüggést lát az euroatlanti és az indo-csendes-óceáni biztonság között.
Japán Ukrajnát politikailag, pénzügyileg és különböző eszközökkel is támogatja. Tokió 2023-ban arról is döntött, hogy Patriot elfogórakétákat ad át az Egyesült Államoknak az amerikai készletek feltöltésére. Ez önmagában nem jelentett közvetlen japán fegyverszállítást Ukrajnának, stratégiai szempontból azonban növelte Washington mozgásterét saját légvédelmi készleteinek kezelésében.
Moszkvából nézve tehát Japán katonai erősödése, az amerikai szövetség és a NATO-val kialakított szorosabb kapcsolat ugyanannak a folyamatnak a részeként értelmezhető.
A szigetek mögött ott az Ohotszki-tenger
A területi konfliktus jelentőségét azonban nem pusztán a történelem magyarázza.
A Kuril-szigetlánc stratégiai fekvésű. Az Ohotszki-tengert választja el a Csendes-óceántól. Ez azért kulcsfontosságú, mert az Ohotszki-tenger az orosz stratégiai nukleáris tengeralattjárók egyik legfontosabb működési térsége.
A japán védelmi minisztérium saját elemzésében azt írja, hogy Oroszország egyre nagyobb hangsúlyt fektet az Ohotszki-tenger körüli térség védelmére, ahol stratégiai rakétahordozó tengeralattjárói működnek. Moszkva ennek részeként partvédelmi rakétarendszereket és légvédelmi eszközöket telepített a térségbe.
Ez már megmutatja, miért több a Kuril-szigetek ügye néhány távoli földdarab birtoklásánál.
Aki a szigetek katonai infrastruktúráját ellenőrzi, az közvetlenül az orosz Távol-Kelet és az Ohotszki-tenger egyik stratégiai kapujánál rendelkezik pozíciókkal. Moszkva számára ezért a térség feladása nemcsak történelmi vagy presztízskérdés lenne, hanem biztonságpolitikai problémát is jelentene.
Putyin után jöttek a rakéták
A látogatás jelentőségét még hangsúlyosabbá teszi, ami néhány nappal később történt.
A japán védelmi minisztérium szerint az orosz védelmi tárca augusztus 20-án arról számolt be, hogy a Csendes-óceáni Flotta rakétaindítási gyakorlatot hajtott végre a vitatott Északi Területek környezetében. Japán információi szerint az augusztus 13-án Putyin által meglátogatott Iturup szigetéről is történhetett rakétaindítás.
Ez azért lényeges, mert Putyin útját így már nem önmagában kell vizsgálni.
Egy elnöki látogatás, majd rövid időn belül rakétagyakorlat ugyanabban a stratégiai térségben legalábbis azt mutatja, hogy Oroszország politikai és katonai szinten egyaránt hangsúlyozni kívánja jelenlétét.
Ebből azonban nem következik, hogy Moszkva és Tokió közvetlen katonai konfliktusra készülne. Sokkal inkább stratégiai erődemonstráció és kölcsönös nyomásgyakorlás zajlik.
Az időzítés történelmi üzenetet is hordozott
Putyin augusztus 13-i látogatásának időpontja különösen érzékeny volt. Japán augusztus 15-én emlékezik meg a második világháború végéről. A Szovjetunió 1945. augusztus 9-én lépett háborúba Japán ellen, majd a következő hetekben foglalta el a Kuril-szigeteket és a négy ma is vitatott területet. Oroszország és Japán ugyanazt a történelmi eseménysort alapvetően eltérően értelmezi. Moszkva számára a területek megszerzése a második világháborús győzelem és az abból kialakult háború utáni rend része. Tokió viszont saját területeinek elvesztését látja benne, és hivatalosan ma is vitatja az orosz fennhatóság jogszerűségét.
Éppen ezért egy orosz elnök megjelenése Iturupon két nappal a japán háborús megemlékezés előtt önmagában is erős politikai szimbolikával bírt, függetlenül attól, hogy a Kreml nyilvánosan milyen indokot adott az időzítésre.
Moszkva több irányba üzen
A látogatás ezért többféleképpen is értelmezhető.
Az első üzenet Japánnak szól: Oroszország jelenleg nem mutat hajlandóságot arra, hogy a szigetek státuszát kompromisszum tárgyává tegye.
A második üzenet biztonságpolitikai. Moszkva érzékeli Japán katonai képességeinek fejlesztését és az Egyesült Államokkal, valamint a NATO-val mélyülő együttműködését, és saját távol-keleti katonai jelenlétének hangsúlyozásával válaszol.
A harmadik üzenet túlmutat Japánon. Oroszország az ukrajnai háború ellenére sem tekinti Európát az egyetlen fontos stratégiai térségnek a Nyugattal kialakult szembenállásában. A Távol-Keleten Kínával egyre szorosabb katonai és politikai kapcsolatokat épít, Észak-Koreával szintén látványosan közeledett, miközben Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok együttműködése is erősödik.
Így egy régi orosz–japán területi vita egyre inkább két nagyobb biztonsági rendszer találkozási pontjává válik.
A kompromisszum korszaka egyre távolabb
Az Abe-korszak egyik nagy elképzelése az volt, hogy Japán és Oroszország gazdasági érdekei idővel képesek lehetnek felülírni a történelmi bizalmatlanságot. Ma ennek éppen az ellenkezője történik. A geopolitikai szembenállás kezdi felülírni azokat a gazdasági és diplomáciai érdekeket, amelyek korábban a kompromisszum irányába terelték Moszkvát és Tokiót.
Putyin iturupi látogatásának valódi jelentősége ezért nem egyszerűen az, hogy az orosz államfő elment egy vitatott szigetre. A látogatás annak a folyamatnak a jelképe, amelyben a Kuril-szigetek ügye fokozatosan elveszítette korábbi, elsősorban kétoldalú jellegét.
A vita ma már összekapcsolódik az orosz–amerikai szembenállással, Japán katonai megerősödésével, a NATO indo-csendes-óceáni kapcsolatrendszerének bővülésével, valamint Moszkva Kínához és Észak-Koreához fűződő egyre szorosabb viszonyával.
A szigetek tehát ugyanott vannak, ahol nyolcvan éve. A körülöttük lévő világ azonban gyökeresen megváltozott.
És éppen ez teszi Putyin látogatását sokkal fontosabbá egy régi területi vita újabb epizódjánál: a Kuril-szigetek ma már nem csupán Oroszország és Japán múltjáról, hanem Ázsia kialakulóban lévő biztonsági rendjéről is szólnak.
