Új béketábort sürget az ankarai konferencia

A résztvevők szerint az új együttműködés hozzájárulhatna a nemzetközi konfliktusok megelőzéséhez

Külföld
  • 2026.07.19. - 21:49
amerika izrael irán hűború
Képünk illusztrációAFP/UNKNOWN/UGC

Oroszország, Törökország, Kína és Irán stratégiai szövetségének létrehozását szorgalmazták egy Ankarában rendezett nemzetközi konferencia résztvevői – jelentette a RIA Novosztyi. A „Szövetség, amely megakadályozza a nagy háborút” című tanácskozást július 18–19-én rendezte meg a török Vatan (Haza) Párt.

A konferencián mintegy kétszáz résztvevő vett részt tizenhét országból, köztük Oroszországból, Törökországból, Kínából, Iránból, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Franciaországból és Japánból.

A zárónyilatkozat szerint a négy ország együttműködése új biztonsági keretet teremthetne, amely később a globális Dél államai felé is nyitott lehetne. A dokumentum szerzői úgy vélik, hogy egy ilyen stratégiai partnerség visszatarthatná a nemzetközi konfliktusok további eszkalációját.

A nyilatkozat emellett az Egyesült Államokat és Izraelt nevezte meg a jelenlegi nemzetközi feszültségek fő forrásaként, külön kitérve az iráni, ukrajnai, gázai és libanoni helyzetre. A résztvevők szerint a NATO elveszítette globális biztonsági szerepét, ezért a szervezet reformja helyett annak megszüntetését tartják indokoltnak.

A konferenciát szervező Vatan Párt vezetője, Doğu Perinçek régóta az eurázsiai orientációt képviseli a török politikában, és a Moszkvával, Pekinggel, valamint Teheránnal való szorosabb együttműködés mellett érvel.

Reklám