Legalább 26, amerikai katonai jelenléthez kapcsolódó közel-keleti támaszponton és más létesítményben keletkeztek károk az iráni vagy Iránhoz kötődő erők támadásai következtében – állapította meg az AP műholdfelvételeken és térségbeli tisztviselők beszámolóin alapuló vizsgálata.
A hírügynökség augusztusig több mint 115 olyan rakéta- és dróncsapást azonosított, amelynek során épületek vagy más katonai létesítmények rongálódtak meg, illetve semmisültek meg. Az AP szerint a támadások kezdetben a korai előrejelző radarokat, légvédelmi rendszereket és repülőgéphangárokat célozták, később pedig raktárak, szállásépületek és további infrastruktúra is találatot kapott.
A legsúlyosabban érintett ország Kuvait volt. Az Ali al-Szálem légitámaszpontot legalább harminc alkalommal támadták, és jelentős károkat szenvedett a Camp Buehring nevű amerikai katonai létesítmény is. Az AP más országokban, köztük Bahreinben, Jordániában, Katarban és Szaúd-Arábiában is dokumentált károkat.
A vizsgálat szerint a megsemmisült vagy megrongálódott katonai eszközök értéke több milliárd dollárra rúghat. Regionális források úgy tudják, hogy az Egyesült Államok számos repülőgépet és más eszközt kivont a Perzsa-öböl térségéből. A Pentagon szóvivője ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az amerikai erők és támaszpontok megfelelő védelem alatt állnak.







