Kikezdte a piaci bizalmat és alapjaiban rengette meg Donald Trump olajpiacokra gyakorolt befolyását az egyre szélesedő közel-keleti konfliktus. Míg a harcok első hónapjaiban az amerikai elnök verbális intervenciói sikeresen tartották kordában az energiaárakat, a közeledő félidős választások előtt az üzemanyagpiac már nem reagál a washingtoni ígéretekre – még egy Oroszországgal kötött vitatott dízelalku ellenére sem.
Donald Trump amerikai elnök védjegyévé vált képessége – hogy csupán néhány jól irányzott szóval képes megbékíteni az olajpiacokat – folyamatosan halványul. Ahogy az iráni háború elhúzódik, a globális energiaárak egyre kiszolgáltatottabbá válnak a katonai eszkalációnak.
A rövid életű, júliusi tűzszünetet megelőző időszakban Trump ismételt nyilvános nyilatkozatai és közösségimédia-bejegyzései – amelyek azt sugallták, hogy Washington és Teherán jó úton halad a harcok lezárása és a Hormuzi-szoros újranyitása felé – jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az olajárak a rekordmagasságok alatt maradjanak. Ez a retorika még akkor is működni látszott, amikor a korábban a globális olajellátás mintegy ötödét biztosító szűk tengeri keresztmetszet blokádja teljesen felforgatta a nemzetközi energiapiacokat.
Az izraeli–amerikai légicsapások hónapjai alatt Trump többször is azt jósolta, hogy az olajárak „kőként fognak zuhanni”, amint megszületik a teheráni tűzszüneti megállapodás.
A kereskedők akkoriban túl kockázatosnak tartották, hogy az amerikai elnök belföldi üzemanyagárak letörésére irányuló törekvéseivel szemben fogadjanak. Ahogy a készletek csökkentek, a piac azt feltételezte, hogy Washington visszakozik, és gyorsan véget vet a fegyveres konfliktusnak.
Ez a spekuláció egészen addig kifizetődőnek tűnt, amíg a piacok fel nem ismerték a washingtoni befolyás valós korlátait. A júliusi tűzszünet kudarca megnyitotta az utat egy elhúzódó, alacsony intenzitású, de az egész régióra kiterjedő konfliktus előtt, amelybe beletartozik a jemeni, Iránnal szövetséges húszik és Szaúd-Arábia közötti erőszak közelmúltbeli eszkalálódása is.
A piaci bizalom elpárolgása most súlyosan aláássa az amerikai elnök azon törekvéseit, hogy leszorítsa a rekordmagas dízelárakat, ami a mindössze három hét múlva esedékes amerikai félidős választások előtt kulcsfontosságú politikai prioritás.
Az energiapiacok számára a „Trump-kereskedelem” korszaka a végéhez közeledhet.
Gyengülő hatás
A Brent nyersolaj globális referenciaára az elmúlt hetekben makacsul 100 dollár felett ragadt hordónként, annak ellenére, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó olajszállítások jelentősen fellendültek.
A hajókövetési adatok szerint a kritikus vízi úton keresztül exportált nyersolaj mennyisége a háború előtti szint nagyjából 80-90 százalékára állt vissza, mivel a Perzsa-öböl menti kitermelők a rakományok mozgatásakor egyre inkább az amerikai haditengerészet fegyveres kíséretére támaszkodnak.
Trump és Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter ismételt kísérletei azonban, amelyek a megugró forgalom hangsúlyozásával próbálták megnyugtatni a piacokat, hatástalannak bizonyultak.
Bár a Brent ára a helyreálló kínálat hírére egy rövid időre 100 dollár alá esett, a megkönnyebbülés tiszavirág-életű volt a közel-keleti erőszak továbbgyűrűzése és az iráni tankhajók elleni támadások fokozódása miatt.
Ezzel párhuzamosan az olaj szállítása a régión keresztül továbbra is extrém költségekkel jár: a tartályhajók bérleti díjai és biztosítási felárai az egekbe szöktek, a logisztika pedig rendkívül bonyolulttá vált. A Trump-adminisztráció ezeket a kőkemény valóságelemeket már nem tudja puszta retorikával semmissé tenni.
Egyértelművé vált: a forgalom fizikai növelése egy dolog, de a kereskedőket arról meggyőzni, hogy az ellátás tartósan biztonságos marad, sokkal nehezebb feladat.
Rekordárak
A szavak elértéktelenedése sehol sem látszik élesebben, mint a dízelpiacon.
A közel-keleti háború, valamint az orosz energetikai infrastruktúra elleni ukrán dróntámadások együttes hatása jelentősen visszavágta a globális finomítói kapacitást, szűkítve a benzin-, a dízel- és a repülőgép-üzemanyag termelését.
Az amerikai dízelárak új történelmi rekordot értek el gallononkénti 6,50 dolláros szinttel, miközben a benzinárak is tartósan magasan rekedtek. Ez az ársokk tovább súlyosbítja a megélhetési válságot, amely komoly politikai tehertételt jelent Trump számára a november 3-i választások célegyenesében.
Nem meglepő, hogy a kormányzat az elmúlt heteket szinte kizárólag a dízelpiac lehűtésére alkalmas megoldások keresésével töltötte.
A múlt héten Trump bejelentette: megállapodást kötött Vlagyimir Putyin elnökkel, amelynek értelmében Oroszország újraindítja a dízel bizonyos exportját a globális hiány enyhítése érdekében. A szállítmányok megkönnyítése érdekében Washington enyhített bizonyos szankciókon, ami a republikánusok és a demokraták részéről egyaránt éles kritikákat váltott ki.
„A Hormuzi-szoros feletti TELJES ELLENŐRZÉSÜNK és az orosz energiáról szóló nagyszerű bejelentésünk miatt a dízelárak az amerikaiak, sőt, az egész világ számára REKORDSZÁMBAN ÉS GYORSAN CSÖKKENNI fognak!” – írta Trump a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében október 9-én.
A szóban forgó mennyiségek azonban rendkívül szerények. Trump szerint a következő három hónapra ígért teljes orosz export nagyjából 15 millió hordót tesz ki – ez mindössze a globális dízelfogyasztás napi mennyiségének a felével egyenértékű.
Az elnök vasárnap egy Oroszország és Ukrajna közötti energetikai infrastruktúra-tűzszünetet is bejelentett, bár ezt a megállapodást nyilvánosan egyik hadakozó fél sem erősítette meg.
Ezek a lépések azután történtek, hogy a washingtoni adminisztráció európai szövetségeseire is nyomást gyakorolt: gyorsítsák fel a vészhelyzeti dízelkészletek felszabadítását, és enyhítsenek a bizonyos dízelfajták használatára vonatkozó környezetvédelmi korlátozásokon.
Trump „dízeldiplomáciája” eddig csupán elhanyagolható eredményeket hozott. Az amerikai nagykereskedelmi dízelárak a hét elején stagnáltak, az európai határidős jegyzések 2 százalékkal estek, miközben a Brent ára újra emelkedésnek indult, és hordónként közel 107 dolláron zárt.
A valóság
A visszafogott piaci reakció egy sokkal mélyebb, strukturális problémát tükröz. Az oroszországi és a közel-keleti finomítói kapacitás napi mintegy 2 millió hordós (bpd) kiesése, valamint a globális olajkészletek drasztikus csökkenése az iráni háború kezdete óta olyan instabil helyzetet teremtett, amelyet nem lehet verbális ígéretekkel vagy marginális kínálatnövekedéssel orvosolni.
Az orosz finomítók elleni ukrán támadások leállítása idővel lehetővé teheti Moszkva – a világ második legnagyobb dízelexportőre – számára a kivitel növelését. A megrongálódott finomítók és az exportinfrastruktúra helyreállítása azonban hónapokig, de akár évekig is eltarthat. A piacok egyszerűen nem hisznek abban, hogy a washingtoni vezetés képes érdemi megoldást találni a krízisre.
Bár az elnök szavai még mindig képesek megmozdítani a mutatókat, ez a hatalom egyértelműen meggyengült, ahogy a konfliktusok hálója egyre bonyolultabbá vált. Az energiapiaci befektetők, kereskedők és termelők számára a beszéd – de lassan a cselekvés is – kevésnek bizonyul. Bízniuk kellene Washington hajlandóságában és valós képességében, hogy tartós megoldást találjon a válságra; ebből a bizalomból azonban mára nagyon kevés maradt – írta a Reuters.
