Amerikai és iráni tárgyalók New Yorkban egy fokozatos megállapodás lehetőségét vizsgálják, amelynek keretében Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost a hajózás előtt, Washington pedig enyhítené vagy feloldaná az Iránnal szembeni gazdasági blokádot – közölték a tárgyalásokhoz közel álló források.
A szoros a közel hét hónapja tartó amerikai–iráni konfliktus lezárására irányuló diplomáciai erőfeszítések egyik központi kérdésévé vált. Irán a gazdaságát sújtó amerikai korlátozások enyhítését akarja, míg Washington azt szeretné elérni, hogy szabadon haladhassanak át a hajók a globális olajellátás szempontjából kulcsfontosságú vízi úton, amelyet Teherán jelenleg lezárva tart.
A tárgyalások ugyanakkor komoly akadályokba ütköznek. Két iráni, két regionális és két nyugati diplomáciai forrás szerint egyik fél sem akar elsőként lemondani a kezében lévő befolyásról. Irán álláspontját ugyanakkor egyre inkább a konfliktus elhúzódásának súlyos gazdasági következményei is alakítják – írja a Reuters.
Egy magas rangú iráni tisztviselő szerint a patthelyzetből a leginkább egy szakaszos megállapodás jelenthet kiutat. Ennek első lépése az lehetne, hogy Irán újra engedélyezi a hajózást a Hormuzi-szoroson, cserébe az Egyesült Államok feloldaná a gazdasági blokádot, Teherán pedig hozzáférhetne befagyasztott külföldi vagyonának egy részéhez.
„Az egyik lehetséges megoldás a válság szakaszos rendezése lenne. Az első lépés a blokád megszüntetése és Hormuz újranyitása lenne” – mondta a tisztviselő az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán.
Egy ilyen megállapodás azt jelentené, hogy Donald Trump amerikai elnök ismét egy ideiglenes rendezést fogadna el, miután egy korábbi megállapodási kísérlet júliusban kudarcba fulladt. A tárgyalók előtt ezért nemcsak az a feladat áll, hogy kidolgozzák a megállapodás kereteit, hanem az is, hogy az esetleges engedmények kellően tartósak legyenek ahhoz, hogy mindkét fél megbízhasson bennük – mondták a források.
Trump szerint az Egyesült Államok és Irán akár a november 3-i kongresszusi félidős választások után is megállapodhat. Egy magas rangú európai tisztviselő szerint ugyanakkor az irániaknak „nagyon hosszú a követeléseik listája”.
A Fehér Ház egyik tisztviselője azt mondta, hogy Irán „kétségbeesetten szeretne megállapodásra jutni”, miközben Trump „kezében van minden kártya”, és az elnök olyan döntést fog hozni, amely szerinte az Egyesült Államok érdekeit szolgálja.
A tisztviselő szerint Trump továbbra is „nyitott a tárgyalásokra Iránnal a megfelelő körülmények között”, de nincs rászorulva a megállapodásra. Úgy vélte, hogy Washington „nagyon erős pozícióban” van a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés miatt, valamint az iráni gazdaság romló helyzete miatt.
A Fehér Ház képviselője szerint az amerikai szankciók és a blokád súlyosan megbénították az iráni gazdaságot, és Trump inkább kivárná az általa „elkerülhetetlen iráni összeomlásnak” nevezett folyamatot, mintsem hogy Teheránnak engedményeket tegyen.
Dennis Ross, az Egyesült Államok korábbi közel-keleti főtárgyalója, mindössze 30 százalékra becsülte annak esélyét, hogy a félidős választások előtt megállapodás születik. Szerinte azonban mindkét félnek erősebb ösztönzői lehetnek arra, hogy még a választások előtt egyezségre jusson.
„A blokád az, ami igazán szorítja az irániakat. Megfojtja őket” – mondta Ross.
Egy megállapodás a választások előtt Trump számára is kedvező lehetne, mivel a Hormuzi-szoros újranyitása enyhíthetné a Perzsa-öbölben kialakult feszültséget, mérsékelhetné az olajárakat, és hozzájárulhatna az amerikai benzinárak csökkentéséhez.
Irán számára pedig a gazdasági enyhülés jelentene komoly előnyt. A választások után Ross szerint Trump politikailag szabadabban dönthetne a nyomás fokozásáról, illetve akár katonai lehetőségeket is mérlegelhetne.
A befolyás akadályozza a kompromisszumot?
Éppen az a befolyás nehezítheti meg a kompromisszumot, amely Washington és Teherán képviselőit ismét a tárgyalóasztalhoz ültette.
Washington az Iránra nehezedő gazdasági nyomást ellenőrzi, Teherán pedig a világ egyik legfontosabb energiaútvonalának számító Hormuzi-szoros felett gyakorol befolyást. Egyik fél sem akar lemondani erről anélkül, hogy cserébe kézzelfogható engedményt kapna.
Ez azt jelenti, hogy a félidős választások nem feltétlenül jelentenek merev határidőt a diplomácia számára. Inkább az a tét, hogy sikerül-e addig fenntartani a tárgyalásokhoz szükséges feltételeket. Ha Washington és Teherán nem tudnak addig megállapodásra váltani a rendelkezésükre álló eszközöket, a diplomáciai mozgástér szűkülhet, miközben nő az eszkaláció veszélye.
Teherán közben egy esetleges újabb háborúra is készül Washingtonnal – mondta az iráni tisztviselő, aki azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a gazdasági blokádot és az erő alkalmazásával való fenyegetést kényszerítő eszközként használja.
„Az ujjaink a ravaszon vannak” – mondta. „Az amerikaiak tudják, mit kellene tenniük, de túlzott követeléseik miatt rendkívül csekély az esélye annak, hogy diplomáciai úton oldják meg ezt a problémát.”
Regionális források szerint Teherán kész volt kivonni a fő megállapodásból a Hormuzi-szoros használatáért fizetendő tranzitdíjra vonatkozó követelését, és azt egy külön megállapodásban rendezni. Ennek oka, hogy jelenleg a blokád megszüntetését tartják sürgetőbbnek.
A Perzsa-öböl menti államok azonban elutasították a tranzitdíjak ötletét. A források szerint bármilyen megállapodás ideiglenes lenne, és nem jelentené azt, hogy Irán hivatalosan lemondana a szoros feletti ellenőrzésről.
Az Egyesült Államok közben tovább szigorította az Iránnal szembeni gazdasági nyomást, újabb szankciókat vezetve be az olajexportot sújtó blokád mellett. Az olajbevétel Irán egyik legfontosabb keményvaluta-forrása.
Washington ebben a hónapban az iráni kereskedelmi légitársaságokat és támogató hálózataikat is célba vette, hogy tovább szűkítse az iráni kormány és a Forradalmi Gárda gazdasági mozgásterét. Trump korábban arra figyelmeztetett, hogy az iráni gazdaság „elrothadhat”, ha Teherán nem jut megállapodásra.
„Irán elsősorban nem a Hormuzban beszedett útdíjakra összpontosít, hanem a vízi út feletti ellenőrzés megőrzésére” – mondta egy regionális forrás. „Irán hajlandó lehet elhalasztani az útdíj kérdését, de a szoros feletti ellenőrzésről nem fog lemondani.”
A New York-i diplomácia középpontjában így egy alapvető ellentét áll: Washington nyomást akar gyakorolni Teheránra az engedmények érdekében, Irán viszont előbb a nyomás enyhítését várja el, és csak ezt követően lenne hajlandó engedményeket tenni. A Perzsa-öböl menti államok pedig úgy szeretnék lezárni a konfliktust, hogy a térség stratégiai vízi útjai ne váljanak tartós alkupozícióvá.
Félelem egy elhúzódó konfliktustól
Egy külön New York-i találkozón az Öböl menti országok vezetői Trump céljairól is érdeklődtek, különösen arról, hogy Washington folytatja-e a katonai fellépést a félidős választások után, ha Irán nem hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz.
A vezetők elutasították, hogy Irán bármilyen formában ellenőrzése alatt tartsa a Hormuzi-szorost. Szerintük helyre kell állítani a szabad hajózást, és a stratégiai jelentőségű vízi út nem válhat a Perzsa-öböl menti államokkal szembeni kényszerítés eszközévé – közölték a regionális források.
Az Öböl menti vezetők ugyanakkor határozottan a feszültség enyhítése és a politikai rendezés mellett foglaltak állást, jelezve, hogy szeretnék elkerülni az Egyesült Államok és Irán közötti újabb konfliktust.
„Még mindig nem világos, mi Trump végső célja, illetve mi lenne a nyomásgyakorlási kampány alternatívája” – mondta Ebtessam al-Ketbi, az Abu-Dzabiban működő Emirates Policy Center elnöke.
Szerinte Irán ezzel szemben tisztában van azzal, mit akar: a Hormuzi-szoroson és a Vörös-tengert az Ádeni-öböllel összekötő Bab el-Mandeben keresztül próbálja alakítani a térség helyzetét, miközben Washingtonnak még nincs egyértelmű menetrendje.
A bizonytalanság Teherán számításait is befolyásolja. Danny Citrinowicz regionális elemző, korábbi izraeli katonai hírszerző, szerint a New York-i tárgyalások egyik fél alapvető álláspontját sem változtatták meg. Úgy vélte, Irán aligha hátrál meg, amíg úgy látja, hogy Trump el akarja kerülni a szélesebb körű eszkalációt a félidős választások előtt.
„A blokád árt nekik, de ahelyett, hogy enyhítené az álláspontjukat, valószínűleg eszkalációra ösztönzi őket, mert úgy gondolják, hogy ha engednek, akkor végük” – mondta Alan Eyre, az Egyesült Államok korábbi iráni tárgyalója.
Egy, a tárgyalásokat ismerő nyugati tisztviselő szerint végső soron a Hormuzi-szoros újranyitása a legfontosabb kérdés. „Belföldön mindannyian nyomás alatt állunk, és az irániak ezt tudják” – mondta.







