Ha véget érne az iráni–amerikai háború és teljesen megnyílna a Hormuzi-szoros, a világ energiaellátása nem egyik napról a másikra térne vissza a háború előtti állapothoz. A piac valószínűleg már a hiteles tűzszünet vagy békemegállapodás hírére reagálna: az olaj ára akár napokon belül jelentősen csökkenhetne, mert eltűnne belőle a háborús kockázati felár egy része. A tartós normalizálódáshoz azonban ennél jóval több időre lenne szükség. Jelenleg a Brent hordónkénti ára ismét 100 dollár felett jár, miközben a Hormuzon áthaladó hajók száma töredéke a háború előtti forgalomnak. Szeptember 10-én például mindössze hét hajó tranzitját regisztrálták, szemben a háború előtti napi körülbelül 125-tel.
A szoros megnyitása önmagában sem lenne elég. Először biztonságossá kellene tenni a hajózási útvonalakat, rendezni kellene a tengeri aknák kérdését, helyre kellene állítani a károsodott kikötőket és energiaipari létesítményeket, valamint vissza kellene csábítani a tankerhajókat és biztosítóikat. A Council on Foreign Relations elemzése szerint egy korábbi részleges újranyitás után is komoly problémát jelentettek az aknák, az infrastruktúra károsodása és a térségben fennmaradó bizalmatlanság. Optimista forgatókönyv szerint az olajexport jelentős része néhány hónapon belül visszatérhetne, de a teljes helyreállítás ennél tovább tarthatna.
Az olaj ára ezért valószínűleg gyorsabban esne, mint ahogy maga az ellátás helyreállna. Egy tartós békemegállapodás után már néhány nap vagy hét alatt komoly árcsökkenés következhetne, de ahhoz, hogy az árak stabilan visszatérjenek a háború előtti szintek közelébe, inkább több hónapra lehet szükség. Korábbi elemzések is arra jutottak, hogy még a Hormuzi-szoros újbóli megnyitása után is hónapokig magasabbak maradhatnak az olaj- és gázárak, többek között azért, mert közben lecsökkentek a készletek, amelyeket újra fel kell tölteni.
Az ellátási helyzet helyreállása ugyancsak fokozatos lenne. A háború alatt a piac részben alkalmazkodott: más beszállítókhoz fordult, megváltoztak a hajózási útvonalak, és alternatív forrásokat vontak be. Ez azt jelenti, hogy a béke után sem feltétlenül térnének vissza azonnal a régi kereskedelmi útvonalak és szerződések. A tengeri üzemanyagok piacán például már most is látszik, hogy a kereskedők új forrásokat építettek ki a Hormuzi-szoros zavarai miatt.
A legoptimistább forgatókönyv szerint tehát az olajár néhány napon vagy héten belül erősen csökkenhetne, az ellátás néhány hónap alatt nagyrészt normalizálódhatna, a teljes energiaipari helyreállítás azonban akár éveket is igénybe vehetne. Bizonyos károk már most is hosszú távúak: a CFR szerint például egyes katari LNG-létesítmények helyreállítása akár öt évig is eltarthat.
Az sem biztos, hogy valaha pontosan visszaáll a háború előtti rend. A konfliktus megmutatta, milyen sérülékeny a világ energiaellátása, ha a Hormuzi-szoros kiesik. Emiatt Kína, India, Európa és más nagy importőrök várhatóan még erősebben próbálják majd diverzifikálni beszerzéseiket, növelni stratégiai készleteiket és csökkenteni függőségüket a Perzsa-öböltől. A hajózási és biztosítási díjakban pedig tartósan megmaradhat egy magasabb közel-keleti kockázati felár.
Vagyis a háború befejezése hatalmas megkönnyebbülést jelentene a világgazdaságnak, de a béke első napján még nem térne vissza a régi világ. A pénzügyi piacok reagálnának a leggyorsabban, az olajellátás helyreállítása hónapokat, bizonyos infrastruktúrák újjáépítése pedig éveket vehetne igénybe. És még ha az árak vissza is térnének a korábbi tartományba, a Hormuz sebezhetőségével kapcsolatos tapasztalat hosszú időre átformálhatja a világ energiakereskedelmét.
