Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter szerint naponta közel 9 millió hordó olaj halad át a szoroson, ám a hajóforgalmat követő elemzőcégek adatai szerint a valós szám a legjobb esetben is csak ennek a fele.
A Közel-Keletről ezen a szűk tengeri átjárón keresztül távozó nyersolaj mennyisége kritikus jelentőségű. Ez az olaj ugyanis Ázsiába, a világ legnagyobb energiafogyasztó régiójába tart, amelyet a leginkább sújtanak az Egyesült Államok és Izrael február 28-i, Irán elleni támadása nyomán kialakult konfliktus gazdasági utórengései.
Chris Wright augusztus 12-én az X közösségi platformon úgy fogalmazott: „az amerikai haditengerészet és az öböl menti szövetségeseink összehangolt erőfeszítéseinek köszönhetően a Hormuzi-szorost elhagyó olajmennyiség hétnapos átlaga jelenleg eléri a napi 9 millió hordót.” A miniszter hozzátette: ha ehhez beleszámoljuk azt a további napi 5–7 millió hordót is, amely az újonnan korszerűsített csővezetékeken és egyéb exportlétesítményeken keresztül hagyja el a térséget, a teljes olajkiáramlás átlagosan napi 15 millió hordó körül mozog.
Ez az érték a konfliktus kitörése előtti közel-keleti export mintegy 75 százalékát jelentené. Ha Wright számai helytállóak, az azt mutatná, hogy a globális olajpiac korántsem olyan feszes és kihegyezett, mint ahogyan azt a legtöbb elemző gondolja.
A számok azonban nem egyeznek
A fő probléma az, hogy a miniszter által közölt adatok köszönőviszonyban sincsenek a tengeri hajóforgalmat nyomon követő szolgáltatók információival. Bár Wright nem pontosította, hogy az általa említett hétnapos átlag melyik időszakra vonatkozik, a Kpler árupiaci elemzőcég adatai szerint a július 27-én kezdődő héten a Hormuzi-szoroson keresztül mindössze napi 2,77 millió hordó volt az export. Ez az augusztus 3-án kezdődő héten 1,74 millió hordóra esett vissza. A konfliktus kezdete óta mért legerősebb héten (amely június 29-én kezdődött) is csak napi 6,98 millió hordó hagyta el a szorost.
Mi a helyzet a Közel-Kelet teljes exportjával? Ebbe bele kell számítani a szaúd-arábiai Janbu (Yanbu) vörös-tengeri kikötőjéből, valamint az Ománból és az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Fudzsejrából (Fujairah) induló szállítmányokat is. A Kpler adatai szerint az augusztus 3-i héten a teljes nyersolajszállítás napi 9,53 millió hordót tett ki, míg az elmúlt négy hét átlaga 12,26 millió hordó volt. Az LSEG Oil Research adatai – amelyek szigorúan csak a rakodás alatt álló, már berakodott, úton lévő vagy már kirakodott szállítmányokat összesítik – augusztus első 12 napjára napi 9,33 millió hordós exportot jeleztek, ami jelentős visszaesés a júliusi 12,35 millió hordóhoz képest.
A nyomkövetési adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a teljes közel-keleti export még mindig messze elmarad a háború előtti szinttől. A Kpler adatai alapján a február végéig tartó három hónapban a szállítások napi 18,7 millió hordót tettek ki.
Mit mutatnak az importadatok?
Ha Wright számai pontosak lennének, logikus lenne, hogy az importáló országok adatai is a közel-keleti érkezések meredek növekedését mutassák. Júliusban valóban volt egy kiugrás: a Kpler adatai szerint globálisan napi 13,27 millió hordó érkezett a régióból, amelyből 10,86 millió hordót ázsiai kikötőkben raktak ki. Ez komoly emelkedés az áprilisi 9,26 millió hordóhoz képest (ami 2013 óta a legalacsonyabb mért érték volt a Kplernél), ám a júliusi szám így is jócskán elmarad az iráni háború kitörését megelőző három hónap 18,71 millió hordós átlagától. Ráadásul a júliusi növekedés nagyrészt annak volt köszönhető, hogy egy június közepén megkötött, nagyjából három hétig tartó amerikai–iráni tűzszünet alatt rengeteg, korábban rekedt tartályhajónak sikerült elhagynia a Hormuzi-szorost.
A tátongó űr a számok között
A hajókövetési adatok és a miniszter állításai között egy napi 3–5 millió hordós, megmagyarázhatatlan „lyuk” tátong. Erre az ellentmondásra három fő magyarázat létezik:
A miniszternek van igaza: Wright és minisztériuma pontos adatokkal rendelkezik, a nyomkövető szolgáltatások pedig egyszerűen nem vesznek észre bizonyos titkos, „radar alatt” zajló szállítmányokat.
Jóhiszemű tévedés: Wright és csapata őszintén hisz a saját számaiban, de alapvető számítási hibát vétenek.
Tudatos torzítás: Wright pontosan tudja, hogy a számai nem stimmelnek, de mégis terjeszti őket, mert ez illeszkedik főnöke, Donald Trump amerikai elnök politikai narratívájához, aki azt próbálja sulykolni a közvélemény felé, hogy a háború jól halad.
Az első forgatókönyvet könnyen tisztázni lehetne: Wright egyszerűen a nyilvánosság elé tárhatná, honnan származnak az adatai (például hajók nevével, rakományrészletekkel, be- és kirakodási kikötők megadásával). A nyomkövető szolgáltatók ekkor összevethetnék ezeket a saját adatbázisukkal, és kiderülne, hol van az eltérés.
A szakértők szerint a második lehetőség a legvalószínűbb. Könnyen előfordulhat, hogy az amerikai haditengerészet – tudtán kívül – duplán számol bizonyos exporttételeket, például a nyílt vízen, hajóról hajóra történő átrakodások (ship-to-ship transfers) során.
A harmadik lehetőség a legnyugtalanítóbb. A kételyek mindaddig fennmaradnak, amíg Wright nem szolgál perdöntő bizonyítékokkal – különösen, ha figyelembe vesszük a Trump-adminisztráció korábbi téves információit és a konfliktus állásával kapcsolatos sokszor túlzottan optimista, illuzórikus kommunikációját.
A rejtély azonban hamarosan magától is megoldódhat. Elég csupán néhány hetet várni, és megvizsgálni a Közel-Keletről vásárló célországok importadatait. Tekintettel a tartályhajók globális utazási idejére, ha valóban napi 15 millió hordó hagyja el a régiót, annak az elkövetkező hat hétben feketén-fehéren meg kell jelennie az érkezési statisztikákban – írta a Reuters.
