Újabb kérdések merültek fel Nagy-Britannia közel-keleti szerepvállalásával kapcsolatban. Egy brit oknyomozó portál szerint London a nyilvánosan hangoztatott védekező álláspontjánál aktívabban támogathatta az Irán elleni amerikai–izraeli műveleteket, elsősorban hírszerzési és űrfelderítési eszközökkel.
A Declassified UK elemzése szerint a brit védelmi minisztérium Tyche nevű katonai megfigyelő műholdja az elmúlt időszakban az átlagosnál gyakrabban haladt el Irán fölött. Az oldal nyilvánosan hozzáférhető pályaadatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a műhold több olyan iráni katonai létesítmény térségében is megjelent, amelyet később amerikai vagy izraeli támadás ért.
A Tyche nem egyszerű polgári megfigyelő műhold. A brit védelmi minisztérium hadászati célú felderítési és megfigyelési képességként mutatta be, amelynek feladata többek között a katonai műveletek támogatása. Ezért önmagában az, hogy a műhold iráni területeket figyelt, nem rendkívüli fejlemény.
A kérdés az, hogy az így szerzett információkat mire használták, illetve megosztották-e azokat a szigetország szövetségeseivel?
A brit kormány hivatalos álláspontja ugyanakkor az volt, hogy London elsősorban saját katonáinak, támaszpontjainak és szövetségeseinek védelmében vett részt a térség eseményeiben. A brit vezetés hangsúlyozta, hogy nem kíván közvetlenül belesodródni a háborúba. Ezzel párhuzamosan azonban brit katonai bázisok álltak az amerikai erők rendelkezésére, a brit Űrparancsnokság pedig részt vett az iráni rakétatevékenység megfigyelésében és a korai figyelmeztetési rendszer üzemeltetésében?
A brit parlament védelmi bizottsága egy titkos minisztériumi tájékoztatást követően arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentős különbség lehet a nyilvános politikai kommunikáció és az Egyesült Államoknak, illetve a regionális partnereknek nyújtott tényleges brit támogatás között.
Ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy a brit szerepvállalás kérdése nem kizárólag egy oknyomozó portál felvetése.
A Tyche által megszerzett adatok azonban önmagukban nem bizonyítják, hogy London célpontokat jelölt volna ki az amerikai vagy az izraeli hadsereg számára. A Declassified UK által feltárt időbeli egybeesések legfeljebb azt támasztják alá, hogy a brit műhold olyan iráni katonai létesítmények fölött is elhaladt, amelyeket később támadás ért. Arra nincs nyilvános bizonyíték, hogy az elkészült felvételeket közvetlenül továbbították volna Washingtonnak vagy Izraelnek. A brit védelmi minisztérium hírszerzési ügyekre hivatkozva erre a felvetésre nem adott érdemi választ.
A politikai vita szempontjából ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy a Tyche önmagában részt vett-e egy-egy támadás előkészítésében. Sokkal inkább az, hogy hol húzódott London saját meghatározása szerint a védekezés és az aktív katonai támogatás határa.
Ez a kérdés Nagy-Britanniában különösen érzékeny az iraki háború öröksége miatt. A 2003-as beavatkozás előtt Tony Blair kormánya azzal érvelt, hogy Szaddám Huszein rezsimje tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, és az iraki fegyverek egy része akár 45 percen belül bevethető lehet.
A későbbi vizsgálatok azonban nem találtak működő iraki tömegpusztító fegyverarzenált.
A Chilcot-jelentés 2016-ban arra a következtetésre jutott, hogy az iraki fenyegetést a brit kormány a rendelkezésre álló hírszerzési információknál nagyobb bizonyossággal mutatta be, miközben a katonai beavatkozás szükségességét és következményeit nem vizsgálták kellő alapossággal. A jelentés ugyanakkor nem egyszerűen azt állította, hogy a brit kormány minden, a háborúhoz vezető állítása szándékos dezinformáció volt.
A hírszerzési információk politikai felhasználása és a döntéshozatal módja vált komoly bírálat tárgyává.
Az iráni háború helyzete természetesen nem azonos az iraki beavatkozással. A két konfliktus között jelentős különbségek vannak, és jelenleg nincs olyan bizonyíték, amely alapján kijelenthető lenne, hogy a brit kormány az irakihoz hasonló módon félrevezette volna a közvéleményt.
Az iraki példa mégis fontos előzmény, mert megmutatta, milyen nehéz utólag rekonstruálni, hogy egy kormány egy háború előtt milyen hírszerzési információkra támaszkodott, és azokat hogyan értelmezte vagy kommunikálta.
A mostani ügyben is van egy olyan elem, amelyet a nyilvánosság egyelőre nem lát teljes egészében. A műhold pályája megfigyelhető, a brit katonai jelenlét egy része is tudott, és London maga is elismerte, hogy az iráni rakétatevékenységet figyelemmel kíséri.
Az azonban továbbra sem ismert, hogy a megszerzett hírszerzési információk pontosan milyen csatornákon és milyen mértékben jutottak el a szövetségesekhez, vagy eljutottak-e egyáltalán.
A kérdés azért is jelentős, mert a modern hadviselésben a műholdas felderítés, a rakétakövetés és a hírszerzési információk megosztása legalább olyan fontos lehet, mint a közvetlen katonai erő alkalmazása.
Egy állam akkor is érdemi szerepet játszhat egy háborúban, ha saját katonái nem vesznek részt közvetlenül a támadó műveletekben.
A Tyche története ezért nem feltétlenül egyetlen műholdról szól. Inkább arról, hogy egy szövetségi rendszerben mennyire választható el egymástól a védelem, a hírszerzés és a katonai támogatás. A brit kormány álláspontja szerint London elsősorban saját és szövetségesei védelmét biztosította. A Declassified UK által feltárt adatok viszont azt vetik fel, hogy a háttérben ennél összetettebb szerepvállalás is történhetett.
Hogy pontosan milyen információkat gyűjtött a brit műhold, és ezekből mennyi jutott el az Egyesült Államokhoz vagy Izraelhez, azt a nyilvánosság jelenleg nem tudja. Ezért a Tyche ügyében egyelőre nem bizonyított brit célpontkijelölésről, hanem egy olyan hírszerzési szerep lehetőségéről beszélhetünk, amelyről London nem közölt részletes információkat.
Az iraki háború tapasztalata ugyanakkor azt mutatja, hogy a háborús döntések mögött meghúzódó hírszerzési folyamatok és a kormányzati kommunikáció közötti különbségeket nem mindig lehet azonnal átlátni. Az iráni konfliktus esetében ezért különösen fontos elválasztani egymástól a bizonyított tényeket, a műholdas adatokból levonható következtetéseket és azokat a feltételezéseket, amelyek egyelőre nem nyertek nyilvános bizonyítást.
