Közel-Kelet
Trump remélt céljai elérhetetlenek, a bevallottak viszont megvalósulhatnak
Ha 60 nap alatt nem is köt békét az Egyesült Államok és Irán, még az idén lezárulhat a konfliktus
Mikor lesz végre béke? Mikor indul be a forgalom a Hormuzi-szorosban? Most akkor vége a háborúnak, vagy még tart? – tehetjük fel a legkézenfekvőbb kérdéseket azt követően Donald Trump amerikai elnök múlt szerdán Franciaországban aláírta az Egyesült Államok és Irán közötti egyetértési nyilatkozatot a konfliktus lezárásáról. Ennek ellenére a fegyverek nem hallgattak el teljesen, a két fél legfontosabb szövetségesei – Izrael és a libanoni Hezbollah – a következő napokban is egymást lőtte, és mindez a konfliktus fellángolásával fenyegetett.
Csakhogy most Trumpnak nem áll érdekében a háború folytatása, mivel az általa – be nem vallottan – várt eredményekből semmi nem valósult meg, viszont a meghirdetett célokat elérte.
A hivatalos indoklás szerint ugyanis az iráni atomprogram, illetve a fenyegetően hangzó iráni atomfegyver fejlesztése miatt robbant ki a háború, ám a felszín alatt ennél sokkal többet szeretett volna elérni Trump.
Két legyet egy csapásra
Talán soha nem robban ki az iráni háború, ha Ukrajna békülékenyebb, vagy legalább Volodimir Zelenszkij nagyobb tiszteletet mutat Trump irányába. Az ukrán elnökre washingtoni tárgyalásaikon nagyon megorroló amerikai elnök azonban kiváló lehetőséget látott abban, hogy az iráni konfliktus háborúvá alakításával két legyet üssön egy csapásra.
Trump a háború megindításakor abban reménykedett, hogy a legfőbb iráni vezetők kiiktatásával felizzik majd a tavaly ősszel – szakértők szerint – százezrek halálával járó belső elégedetlenség, és szerencsés esetben a külső, belső tényezők hatására az iszlám forradalmi erőket egy nyugatiasabb demokráciára lehet cserélni. Mivel az iráni atomfegyver gondolata nem csupán Izraelben okoz hideglelést, de a síita irányzattal évtizedek óta szembenálló öböl-menti szunnita államokban is, ezért az akcióhoz megnyerhetőek voltak az érintett arab országok is. Európából figyelve nehéz érzékelni a vallási ellentét mélységét, amit jentősen tovább növel az arab-perzsa rivalizáció.
Az iráni háború kitörése pedig automatikus az ukrán-orosz háborúskodás háttérbe szorulásával járhatott együtt. Világossá tette, hogy az amerikai fegyverekre a Közel-Keleten van szükség, ráadásul a nyugati, NATO-szövetségeseitől is támogató magatartást várt el Trump. Mindez az elnök reményei szerint Zelenszkijt kilátástalan helyzetbe hozza, és kénytelen lesz engedményeket tenni Oroszországnak, és miközben rendezi a helyzetet a Közel-Keleten, megoldódik egy másik problémája, közvetve lezár egy másik háborút.
A nagy csalódás
A nagy elképzelésekből azonban szinte semmi nem valósult meg. Az iráni ellenzék nem fellelkesedett a külső támogatástól, hanem be kellett állnia a fundamentalista erők mögé, hiszen különben hazaárulónak bélyegezhették volna. Az iráni ellentámadások megrendítették az öböl-menti országok bizalmát Amerika felé, mert nem tudta megvédeni őket a támadásoktól, és komoly károkat kellett elszenvedjenek. Leállt a világ energiaellátását meghatározó mértékben biztosító Hormuzi-szoros, így az egekbe szöktek az olaj- és gázárak, amely otthon sem növelte az elnök népszerűségét.
Mivel a nyugati szövetségesei alapvetően kihátráltak az elnök közel-keleti háborúja mögül, illetve még fokozták is Ukrajna támogatását, amelyről az is kiderült, hogy képes érdemi saját fegyvergyártásra, Zelenszkijnek sem kellett meghátrálnia. Érdemes megnézni a párizsi G7-csúcson készült képet, amelyen Trump látványosan elfordul Zelenszkijtől, miközben hozzá beszél. Mindezzel egyértelműen azt üzeni, hogy ha nem azt teszed, amit elvárok, akkor nem foglalkozom veled, figyelembe sem veszlek.
Trump menti a menthetőt, hogy ha a beígért egy nap alatti béketeremtés nem is megy Ukrajnában, azért mégis lezárja azt a háborút; miközben nagyobb presztízsveszteség nélkül igyekszik kihátrálni az iráni háborúból is.
Az irániak kezdik elfogadni, hogy ne legyen atomfegyverük, cserébe viszont a térség meghatározó katonai szereplőjévé váljanak, amit a szunnita országok is kénytelenek elfogadni. Trumpnak 60 napos határidőt kellett adnia az irániakkal zajló tárgyalásokhoz, ugyanakkor határozottan hangsúlyozta, hogy ha az irániak csak időhúzásra játszanak, és Irán nem tartja be a megállapodás rá eső részét, akkor „megteszi, amit kell”.
A remény visszaállíthatja a Trumpba vetett bizalmat
Annyit mindenesetre elért, hogy az olajárak jelentősen estek, az Iran International közlése szerint 24 óra alatt 24 kereskedelmi hajó haladt át hétfőn a Hormuzi-szoroson. A Perzsa-öblöt nyolc tanker és két áruszállító hajó hagyta el, közben nyolc tanker és hat áruszállító hatolt be az öbölbe. Ugyanakkor még messze elmarad a napi 110 hajós forgalomhoz képest, amennyit a konfliktus előtt regisztráltak a szorosban.
Várhatóan az irániak azért nem sietnek, a 60 napos határidőt igyekeznek majd kitolni, hogy megmutassák a világnak, ők nem Trump kénye-kedve szerint ugrálnak, viszont még az őszi amerikai félidős választások előtt aláírhatják a megállapodást, mert ha addig nem történik meg, Trumpnak kevésbé lesz sürgős a megegyezés.
