Az ellenzéki párt a KEKVA-k miatt kért védelmet, de éppen az a FIDESZ-es szabály akadályozta meg az érdemi vizsgálatot, amellyel egykor lefegyverezték az Alkotmánybíróságot
Kevés látványosabb közjogi bumerángot produkált a magyar politika annál, mint ami most az Alkotmánybíróságon történt. A Fidesz ellenzékbe kerülve attól a testülettől kért védelmet a Tisza kétharmados hatalmával szemben, amelynek mozgásterét kormányon maga szűkítette le. A bírák pedig annak a 2013-ban felállított korlátnak az alapján utasították vissza a beadványt, amelyet még a második Orbán-kormány épített be az Alaptörvénybe.
A történet politikai iróniája kétségtelen. A fontosabb kérdés azonban nem az, hogy a történelem most igazságot szolgáltatott-e. Hanem az, hogy maradt-e Magyarországon olyan intézmény, amely meg tudja állítani a mindenkori kétharmadot, ha az alkotmánymódosítás formájába csomagol egy vitatható, személyre vagy intézmények zárt körére szabott hatalmi döntést.
Az Alkotmánybíróság most nem adott választ arra, alkotmányos volt-e a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, a KEKVA-k felszámolásának alaptörvényi megalapozása.
Azt mondta ki, hogy nincs joga válaszolni.
A döntés, amely nem döntötte el a KEKVA-vitát
A Tisza-kormány által kezdeményezett tizenhatodik Alaptörvény-módosítás lehetővé tette, hogy megszüntessék az Orbán-korszakban létrehozott KEKVA-kat, az államtól származó vagyon, annak hozama és a helyébe lépett vagyon pedig visszaszálljon az államra. Az alapítványokhoz korábban egyetemek, kulturális intézmények, részvénycsomagok, ingatlanok és más, jelentős értékű állami vagyonelemek kerültek.
A Fidesz és a KDNP képviselői az Alkotmánybíróságtól a módosítás KEKVA-kat érintő rendelkezésének megsemmisítését kérték. Beadványukban azt állították, hogy az Országgyűlés alkotmányozó hatalomként sem fogadhat el olyan, már létrejött jogviszonyokra szabott, azonnali következményeket előíró rendelkezést, amelyből hiányzik a normativitás, a kiszámíthatóság és a megfelelő átmeneti védelem. A Fidesz–KDNP indítványa
Az Alkotmánybíróság azonban érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a kérelmet. A végzésből ezért nem következik, hogy a KEKVA-k felszámolása minden alkotmányossági mércének megfelel. A testület nem mérlegelte a tulajdonvédelmi kifogásokat, nem döntött a visszaható hatály kérdéséről és nem mondta ki azt sem, hogy az alapítványi jogok megszüntetésének valamennyi eleme szükséges és arányos.
A bírák a hatáskörük határánál megálltak.
Ezért pontatlan volna úgy összefoglalni a történteket, hogy az AB „jóváhagyta” a KEKVA-vagyon visszavételét. Nem hagyta jóvá. Azt állapította meg, hogy az alkotmánymódosítás tartalmát nem vizsgálhatja felül. Az Alkotmánybíróság végzése
A falat 2013-ban építették fel
A többségi végzés mögött világos tételes jogi szabály áll. Az Alaptörvény 24. cikkének (5) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és annak módosítását kizárólag a megalkotásra és kihirdetésre vonatkozó, az Alaptörvényben rögzített eljárási követelmények alapján vizsgálhatja felül.
Ezt a korlátozást az Alaptörvény negyedik módosítása iktatta be 2013-ban. Vagyis a Fidesz kétharmados többsége alkotta meg azt a szabályt, amely most a Tisza kétharmados többségének alkotmánymódosítását védi az érdemi felülvizsgálattól. Az Alaptörvény hatályos szövege
A Velencei Bizottság már akkor arra figyelmeztetett, hogy a változtatás súlyosan gyengíti az alkotmányos kontrollt és a fékek rendszerét. A veszély nem egyszerűen az volt, hogy egy-egy vitatható rendelkezés vizsgálat nélkül marad. Hanem az, hogy a kétharmados parlamenti többség alkotmányi rangra emelve vonhatja ki saját döntéseit az alkotmányossági ellenőrzés alól. A Velencei Bizottság véleménye
A Fidesz most ugyanabba a közjogi falba ütközött bele, amelyet egykor azért húzott fel, hogy az Alkotmánybíróság ne állhasson saját alkotmányozási politikájának útjába.
Ebből azonban nem az következik, hogy az ellenzékben megfogalmazott Fideszes aggályokat automatikusan félre kell söpörni. A jogállami mérce értelmét veszítené, ha csak akkor alkalmaznánk, amikor a politikai ellenfelünket védi. A mandátumok stabilitása, a tulajdonvédelem, a jogbiztonság és a visszamenőleges jogalkotás tilalma akkor is fontos, ha azokra olyan párt hivatkozik, amely korábban maga gyengítette ezeket a garanciákat.
A politikai hiteltelenség nem feltétlenül teszi érvénytelenné a jogi érvet.
A többségi döntés jogilag védhető
Csábító volna azt írni, hogy az Alkotmánybíróság a jog betűi mögé bújva menekült el a kényes döntés elől. Ez azonban túlságosan egyszerű magyarázat lenne.
Az Alkotmánybíróság nem maga teremti a hatáskörét. A testület csak azt a jogkört gyakorolhatja, amelyet az Alaptörvény és az alkotmánybírósági törvény biztosít számára. Ha az Alaptörvény kifejezetten az eljárási ellenőrzésre korlátozza, nehezen követelhető tőle, hogy bírói értelmezéssel mégis általános tartalmi felülvizsgálati jogot alkosson magának.
Egy alkotmánymódosítás ráadásul természeténél fogva megváltoztathatja az addigi alkotmányos szabályokat. Ha minden új rendelkezést a korábbi szöveghez mérnének, akkor valójában semmilyen érdemi alkotmánymódosítás nem volna lehetséges. Az Alkotmánybíróság pedig a parlamenti alkotmányozó hatalom fölé kerülne.
A többségi álláspont tehát formalista, de nem önkényes. A lényege az, hogy a kétharmados alkotmányozó döntés tartalmáért az Országgyűlés viseli a politikai és történelmi felelősséget, az AB pedig csak azt ellenőrizheti, szabályosan történt-e az elfogadás és a kihirdetés.
A probléma éppen az, hogy ez a formalizmus szélsőséges esetben magát az alkotmányos rendszert hagyhatja védelem nélkül.
Polt Péter és Handó Tünde résnyire kinyitná az ajtót
Polt Péter, az Alkotmánybíróság távozó elnöke és Handó Tünde alkotmánybíró nem értett egyet a többséggel. Álláspontjuk szerint a testületnek érdemben kellett volna foglalkoznia a beadvánnyal.
A különvélemények mögött olyan gondolat húzódik meg, amely a következő hónapok egyik legfontosabb közjogi vitájává válhat. Eszerint előbb azt kell megvizsgálni, hogy a támadott rendelkezés egyáltalán valódi alkotmánymódosításnak tekinthető-e.
Az alkotmány elvileg általános szabályokat, intézményi kereteket és alapvető jogokat rögzít. Ha a kétharmad nem általános normát alkot, hanem egy konkrét intézmény, meghatározott személy vagy már lezárt helyzet sorsát dönti el alkotmányi formában, felvethető, hogy nem alkotmányozás, hanem alkotmányi rangra emelt egyedi hatalmi intézkedés történt.
A többség szerint már ennek vizsgálata is tiltott tartalmi kontroll volna. Polt és Handó megközelítése szerint viszont a normativitás kérdése még a hatáskör kapujában áll. Az AB-nak meg kell határoznia, hogy valóban alkotmánymódosítással áll-e szemben, mielőtt kijelenti, hogy annak tartalmát nem vizsgálhatja.
Ez nem jogtechnikai szőrszálhasogatás. Ezen múlhat, hogy a parlamenti kétharmad alkotmánymódosításba foglalva megszüntethet-e bármilyen közjogi mandátumot.
Furcsa kép a „pártkatonák” testületéről
A végzés különös fényt vet az Alkotmánybíróság politikai megítélésére is.
A testület tagjainak jelentős részét a korábbi fideszes parlamenti többség támogatásával választották meg. A Tisza politikusai ezért rendszeresen a régi hatalomhoz kötött bírákról beszéltek. Most azonban ez a testület utasította vissza a Fidesz beadványát, miközben éppen Polt Péter volt legfőbb ügyész és Handó Tünde volt bírósági igazgatási vezető képviselte a Fidesz számára kedvezőbb jogi álláspontot.
Ez nem bizonyítja, hogy az Alkotmánybíróság teljesen független a politikától. De azt igen, hogy a bírói döntéseket nem helyes kizárólag a jelölő párt alapján értékelni.
A Tisza pártkatonákkal szembeni kritikája akkor hiteles, ha nem az dönti el egy alkotmánybíró függetlenségét, hogy a kormány számára kedvező döntést hozott-e. A valódi mérce a kiválasztási eljárás nyilvánossága, a szakmai alkalmasság, a többpárti támogatás keresése, a megbízatás biztonsága és a jogi érvelés következetessége.
Aki csak új többséget akar az Alkotmánybíróságon, lecseréli a bírákat. Aki független intézményt akar, olyan szabályokat alkot, amelyek saját kormányával szemben is megvédik őket.
A KEKVA-ügynek van egy második pályája
A mostani visszautasítás nem feltétlenül zárta le a KEKVA-rendszer felszámolásának teljes alkotmányossági vizsgálatát.
A Fidesz–KDNP beadványa két, egymástól különböző jogi kérelmet tartalmazott. Az egyik közvetlenül a tizenhatodik Alaptörvény-módosítást támadta. A másik a KEKVA-k kivezetését, a vagyonnyilatkozati rendszert, az Integritás Hatóság jogköreit és számos közjogi tisztségviselő helyzetét rendező 2026. évi XVIII. törvény egészének, illetve egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kérte.
Az utóbbi nem alkotmánymódosítás, hanem törvény. Ezért tartalmilag is felülvizsgálható. Az AB ezen a pályán már mérlegelheti a tulajdonhoz való jogot, a jogbiztonságot, a jogorvoslati lehetőségeket, a nem állami alapítók helyzetét és a mandátumstabilitást érintő kifogásokat. A Fidesz beadványa az elfogadást megelőző érdemi egyeztetés hiányát is felvetette. Az indítvány háttere
A KEKVA-k ügyében tehát két külön mondatot kell megjegyezni.
Az Alaptörvény-módosítás tartalmát az AB nem vizsgálta meg. A végrehajtó törvény részletszabályai azonban ettől még nem kaptak automatikus alkotmányossági bizonyítványt.
Sulyok Tamás ügye lesz a valódi törésteszt
A KEKVA-döntés jelentőségét az teszi igazán naggyá, hogy az Alkotmánybíróság előtt ott fekszik a Sulyok Tamás megbízatását megszüntető tizenhetedik Alaptörvény-módosítás ügye is.
A két ügy között lényeges különbség van. A KEKVA-szabály intézmények meghatározott, zárt körét érinti. A Sulyok-rendelkezés viszont egyetlen, hivatalban lévő és személyében azonosítható közjogi méltóság mandátumát szüntette meg. Ráadásul nem az államfő felelősségre vonására szolgáló megfosztási eljárással, hanem közvetlen alkotmánymódosítással.
Ha az Alkotmánybíróság ebben az ügyben is kizárólag azt ellenőrzi, megvolt-e a kétharmad, megfelelően aláírták-e, illetve szabályosan kihirdették-e a módosítást, akkor a döntés következménye messze túlmutat Sulyok Tamás személyén.
Azt jelentené, hogy a mindenkori kétharmados többség egyedi átmeneti rendelkezéssel megszüntetheti a köztársasági elnök, egy alkotmánybíró vagy más alkotmányos tisztségviselő mandátumát, miközben a döntés tartalmát egyetlen magyar bíróság sem vizsgálhatja felül.
Ettől kezdve az öt-, kilenc- vagy tizenkét éves mandátum csak addig tartana, amíg a kétharmad másként nem rendelkezik.
A mandátumstabilitás nem az érintett személy kiváltsága. Az intézményi függetlenség garanciája. A köztársasági elnököt, az alkotmánybírót vagy a számvevőszéki elnököt éppen azért választják a parlamenti ciklusnál hosszabb időre, hogy ne függjön teljesen az aktuális kormánytöbbségtől. Ha ezt a védelmet egy későbbi kétharmad bármikor eltörölheti, akkor a hosszú mandátum díszletté válik.
A Tisza alkotmányos hitelességének próbája
A Tisza azt ígéri, hogy helyreállítja az Alkotmánybíróság függetlenségét és visszaadja korábbi jogköreit. A jelenlegi Alaptörvény azonban továbbra sem biztosít általános tartalmi kontrollt az alkotmánymódosítások felett.
Ez lesz az új alkotmány előkészítésének egyik legnehezebb kérdése.
Ha az AB korlátlanul felülvizsgálhatná az alkotmánymódosításokat, tizenöt, közvetlen választói felhatalmazással nem rendelkező bíró a kétharmados Országgyűlés fölé kerülhetne. Ha viszont semmilyen tartalmi kontroll nincs, akkor a kétharmad akár az alkotmányos demokrácia alapvető szabályait is eltörölheti, feltéve, hogy betartja a megfelelő szavazási és kihirdetési eljárást.
A megoldás egy szűk, pontosan meghatározott alkotmányos mag védelme lehetne. Ilyen lehet a demokratikus hatalomváltás lehetősége, az emberi méltóság, a hatalommegosztás, a bírói függetlenség és a jogállamiság alapvető garanciája. Az AB nem minden politikai vitában írhatná felül a kétharmad döntését, de felléphetne akkor, ha egy módosítás magát az alkotmányos rendszert számolná fel, vagy alkotmánynak álcázott egyedi megtorlást hajtana végre.
A Tisza alkotmányos fordulatának hitelességét nem az mutatja majd meg, milyen gyorsan képes eltávolítani a régi rendszer embereit. Hanem az, milyen korlátokat épít be arra az időre, amikor már az ő emberei ülnek a hosszú mandátumú tisztségekben.
A bezárt ajtó mindkét irányból zárva van
A Fidesz 2013-ban lefegyverezte az Alkotmánybíróságot, mert nem akarta, hogy a testület érdemben felülvizsgálja kétharmados alkotmányozását. A fegyvertelen Alkotmánybíróság most nem tudta megvédeni a Fideszt a Tisza kétharmadával szemben.
A politikai elégtétel érzése érthető, de alkotmányos programnak kevés.
Ugyanez a hatásköri hiány később a Tisza által létrehozott intézményeket, az általa megválasztott tisztségviselőket és végső soron az ő választóit is védtelenné teheti. A kétharmados hatalom ugyanis mindig igazságosnak látja saját céljait. A korlátokra rendszerint csak akkor kezd vágyni, amikor már más gyakorolja a hatalmat.
Az Alkotmánybíróság mostani végzése ezért nem a Fidesz veresége és nem is a Tisza alkotmányossági győzelme.
Annak bizonyítéka, milyen ország marad utánunk, ha a hatalom úgy építi át az alkotmányos fékeket, mintha soha többé nem kerülhetne a fék másik oldalára.
