Unos-untalan hallhatjuk a nagy melegben: mindenki ügyeljen a folyadékpótlásra. Azonban nem árt tudni, itt is áll a mondás, mely szerint a jóból is megárt a sok.
Ha nemis napi szinten, de évente többen is belehalnak a túlzott italozásba. Persze ezúttal nem az alkoholos dorbézolásokra gondolunk, hanem a szimpla vizes verzióba - lévén az is épp olyformán végzetes lehet, mint a kiszáradásos változat.
Ha tudományosan közelítjük meg a kérdést azt találjuk, hogy az esztelen folyadékbevitel felborítja a szervezet só- és vízháztartását. Egyrészt az efféle mértéktelen italozás kezdetben a WC-k ötpercenkénti fölkeresésével „jutalmazza” a delikvenst - másrészt egy idő után beüt a baj a pocakba, s a sűrű garatmozgató tevékenység a hígulásos hyponatraemiához (vízmérgezéshez) vezet(het). Utóbbi, jelenség a túlélők elmondása alapján amúgy szörnyű fájdalmakkal és görcsökkel párosul. Oka pedig annyi, hogy a vesék a legnagyobb jóindulatuk mellett sem képesek (a bevitel gyorsaságához mérten) feldolgozni a megjelenő nagy mennyiségű vizet.
Ha túl sok a folyadék, a vér nátriumszintje lecsökken, a sejtek fokozatosan megduzzadnak, ami rosszabb esetben agyödémát, kómát, keringési zavart, s így egyesülve életveszélyes állapotot idézhet elő bárkinél. Természetesen minden attól függ, hogy az adott polgár éppen miféle jó vagy csapnivaló egészségügyi állapotban leledzik, mit mutat a mérleg a talpa alatt s mihez szokott hozzá korábban. Az azonban amolyan rideg ökölszabályként leszögezhető, bárkinél akad egy olyan határpont, amikor a veséje bemondja az unalmast - az egyén pedig fölborul mint a kamrában felejtett magányos krumpliszsák.
A tünetek látványosak - s itt nem pusztán arra utalunk, hogy a másik a szemünk láttára akar békát nevelni a hasában. Az érintett fejfájásra, hányingerre, szédülésre, izomgyengeségre és görcsökre, durva fáradtságra és étvágytalanságra panaszkodik, majd a probléma fokozódásával akár a halucináció és az eszméletvesztés is bekövetkezhet. Amint lehet, hívjunk mentőt - s az esetkocsi megérkezéséig közben kövessük a szakorvos tanácsait.
Mindent összegezve érdemes figyelembe venni, hogy egy átlagos emberi test hetven-hetvenöt százalékban vízből áll. A csecsemőknél e mutató nyolcvan, a felnőtteknél hatvan, az idős embereké pedig már csak ötvenpercenten áll. S ahogy ez alá, úgy fölé menni sem tanácsos, különben azt kapjuk, amit fentebb is leírtunk.
