Andrej Zvjangincev, az egyik legnagyobb kortárs orosz rendező, forgatókönyvíró ismét felkavaró, kritikus filmet rendezett egy lélektelen társadalomról, amelyben a szeretetnek nemhogy helye, de még nyoma sincs.
A Szeretet nélkül a képmutató és kilátástalan orosz hétköznapokba enged bepillantást, egy válófélben lévő házaspár és hirtelen eltűnő fiuk drámáján keresztül. Azt mutatja be, hogy egy egoista nő és egy fiatal nőket behálózó férfi miért ne vállaljon gyereket, s hogy hová vezet a szeretethiány – mindezt kíméletlenül járja körül a rendező a szürke, színlelt és fagyos oroszországi miliőben.
Borisz (Aleksey Rozin) már nem is emlékszik arra, hogy Zsenyával (Maryana Spivak) valaha szerették egymást, mindketten elkezdték új életüket. A férfi fiatal szeretőjétől babát vár, a nő pedig egy gazdag üzletembertől reméli a boldogságot. Egyedül az eladásra váró moszkvai lakásuk és közös gyerekük, Aljosa (Matvey Novikov) miatt látják még egymást. Az egyik – mindennaposnak tekinthető – veszekedés után azonban nem találják a tizenkét éves fiút. Először a rendőrség, majd egy eltűnt gyerekekre szakosodott segélyszervezet bevonásával indulnak a keresésére. A reménytelen kutatás arra kényszeríti a válófélben lévő házaspárt, hogy ismét elkezdjenek kommunikálni. Fiuk keresése viszont csak újabb gyógyíthatatlan sérelmeket okoz.
A film erőssége, hogy egyetemes történet, és tulajdonképpen bárhol játszódhatna. A legmegrendítőbb képkockák mégis azok, amikor a természeti képekben megjelenik a kegyetlen és érthetetlen ember, és Zsenya bevallja férjének, hogy nem akarta a gyermeket, és őt sem szerette soha. Ettől a jelenettől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy fiuk előkerül-e élve, vagy sem, a két főszereplőnek van épp elég bűne, amelyekkel együtt kell élnie.
Feszes szerkezet, kitűnő színészi játék és operatőri munka jellemzi az alkotást, viszont a lassú folyású cselekményvezetés kissé megtöri a filmet. Mindvégig a két felnőtt szemszögéből látjuk az eseményeket, de nem derül ki, mi vezetett kapcsolatuk megromlásához, mint ahogy a kisfiú nézőpontját sem ismerjük meg, mert csak néhány jelenetben látjuk. A okostelefon nemcsak fontos kellék, hanem egyfajta szimbóluma is a karaktereknek: minden kétszínű és felszínes. A háttérben pedig újra és újra bekúszik egy-egy apokaliptikus, háborús képsor. A körkörösség mint rendezői elv is nagyon jól működik: a férfit ugyanabban az elhibázott szituációban látjuk, ugyanazokat a köröket futja. Minden marad a régi, csak a díszlet és a szereplők változnak, s így a vég sem lehet más: ugyanazok a dermesztő képsorok térnek vissza a film végén, mint amelyeket az elején láthattunk.
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Andrej Zvjagincev előző filmje – a később Oscar-díjra is jelölt Leviatán – elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. A rendező legújabb alkotásával visszatért a hivatalos versenyprogramba, és ezúttal még rangosabb díjjal távozott: a zsűri díjával kitüntetett Szeretet nélkül letaglózó és kíméletlen tabló a szeretet kínzó hiányáról, így nem véletlen, hogy az oroszok ezt nevezték a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyébe, amelyben végül jelöltté válva ott várja a legjobb öt között a gálát.
Szeretet nélkül (Neljubov/Loveless)
orosz–francia dráma, 2017
Rendezte: Andrej Zvjangincev
9/10
