Az írás címét Divald Kornél művészettörténész 1925-ben megjelent, Felvidéki séták című könyvéből kölcsönöztük, megtisztelve a nyolcvanöt éve elhunyt tudós értékmentő és műgyűjtő páratlan munkásságát.
Az eperjesi születésű Divald, akiből betegsége miatt nem lehetett orvos, a fotográfia, a műemlékkutatás és az írás felé fordult, 1904 elején megbízást kapott a Szepesvármegyei Történelmi Társulattól a megye múltját, építészeti és művészeti tárgyi emlékeit bemutató könyv elkészítésére. Kora nyártól kezdve négy és fél hónapon át járta a Szepesség városait és falvait, felkutatta a 16. századi reformáció óta padlásokon porosodó művészi kegytárgyakat, bútorokat és oltárokat.
Az összegyűjtött darabokat – a későbbi, Sáros megyei gyűjtéssel együtt több mint ötezret (!) – múzeumokba vitte. Buzgalmáért a „szentek fuvarosának” nevezték a háta mögött. Az első világháború korlátok közé szorította, a Felvidék elszakítása Magyarországtól ellehetetlenítette a kutató munkát. Divald élete utolsó szakaszában nagyszerű művészeti könyveket írt, közreadta emlékiratait is. Lőcse városát – 1271-től 1920-ig Szepes vármegye székhelyét – azért is kedvelte, mert egy neves polgár két leányával is házasságot kötött, a másodikkal persze az első halálát követően.
Az ódon cipszer városból a 21. századra világörökségi helyszín lett. Nem is nevezhetjük „rejtőzködőnek” Lőcsét, sorozatunkból azonban nem hiányozhat a Szent Jakab-templom, Felső-Magyarország egyik legnagyszerűbb műemléke. Amint arról korábban már írtunk, a mostani helyétől jócskán délebbre feküdt „ős-Lőcse” már a 11. században lakott hely volt. Az első szervezett betelepítés II. Géza király uralkodása (1141 – 1161) idején volt német földről, és majd csak jó száz évvel később – a tatárjárás után – történt a szászok újabb területfoglalása. Lőcse egy 1271-es dokumentum szerint már a környező városok szövetségi tartományának székhelye volt. Megtapasztalva, hogy az ázsiai hódítók miként végeztek a védelem nélküli lakosokkal, a 14–15. században már magas kőfal vette körül a várost. Erődítményeivel – írta Divald Kornél – távolról sem mérkőzhettek Nürnberg vagy Rothenburg városai. Lőcse háromhektárnyi területű piactere is messze felülmúlta a híres nyugati városokéit. A hosszúkás, minden oldalán házsorokkal beszegett térségen két épület áll máig: a polgárok Szent Jakab apostol nevére keresztelt plébániai egyháza és a városháza. A templom megépítéséhez 1245-ben fogtak hozzá a lőcseiek. Nem siették el, száz évig dolgoztak rajta. A háromhajós épület belső tere fél méter híján ötven méter hosszú és huszonkét méter széles, amiből csak a főhajóra tíz méter fesztávolságú boltozat jut. Kicsiny, keletre néző, fél nyolcszögű szentély csatlakozik hozzá. Hat darab négyszögletű, dísztelen pillérpár tartja az egyforma magasságú gótikus mennyezetet.
A hajóba tizenkét csúcsíves ablakon keresztül jut be a fény, a diadalív előtti falpillérfejezetek kései román–korai gótikus faragványokkal díszesek. A nyugati oldalon álló öles falvastagságú harangtorony kvadrát szakasza a tetőgerinc fölött hatszög formájúra vált, majd karcsú toronysisakban végződik.
Divald érdekes és rá jellemző megfigyelést tett 1905-ben megjelent munkájában (Szepesvármegye művészeti emlékei, I.). A dóm északi mellékhajójából nyíló sekrestye-kápolna rendeltetéséről nem maradt fenn írás, azonban egy 15. századi bevésés „Pertinet ad capellam leprosorum”, azaz bélpoklosok kápolnájának nevezi a helyiséget. Neves építészek vitáztak rajta, mígnem a nem építész Divald megjegyezte: leprások nem járhattak keresztül a hívekkel teli templomhajón, tehát a Szent György kápolna előbb megépült, mint maga az egyház. A Szent Jakab-templom belsejében található művészeti értékekkel csak a kassai Szent Erzsébet-dóm látnivalói vetekedhetnek. Az orgonakarzat alatti teret a 15. században kovácsolt, szinte csipke finomságú vasrács rekeszti el a hajótól, vele egyidős a bronzból öntött keresztelőmedence. Fehér kőből faragta a négy és fél méter magas, tornyos szentségtartó házat az ismeretlen mester; a falfestménysorozatok az irgalmasság cselekedeteire és a hét főbűnre emlékeztették a jámbor híveket. A hét gótikus szárnyas oltár szent alakjai közül többen a lőcsei Pál mester néven ismert fafaragó műhelyében „születtek”, a világ legmagasabb, több mint tizennyolc méteres szárnyas főoltára pedig egyben a legszebb is a földkerekségen. Középszekrényét a compostellai Szent Jakab apostol, a kis Jézust karján tartó Boldogságos Szűz Mária és az ifjú Szent János evangélista másfélszeres életnagyságú, festett-aranyozott hársfa szobrai töltik ki. A főoltár alatti predella utolsó vacsorát megjelenítő szoborjelenetét – Krisztus a tizenkét apostollal – szintén Pál mester alkotta.
A Szepességet befejező rész után más magyar vidéken folytatjuk gyűjtőutunkat.
