Szerém vármegye déli határa 1918-ig a régi Magyarország és Bosznia-Hercegovina államhatára volt. Kék színű koronás címerpajzsát három ezüstfolyó – Száva, Duna, Tisza – díszíti. Antik központja Sirmium, újkori székhelye Valkóvár (szerbül: Vukovar) volt. A 20. századi szerb Vajdaságnak ez a legdélebbi vidéke.
A Száva és a Duna közötti táj képét a szertelenül kanyargó folyó alsó szakaszának tágas, termékeny lapálya és a Duna jobb partján magasodó Tarcal-hegység (Fruska Gora) alkotja. Magyar fennhatóság alá a 12. században került, amikor II. (Vak) Béla király (1131–1141) Uros szerb uralkodó Ilona leányával kötött házasságot. A királyné fivére, Belos bán nádori méltóságot viselt, királyi sógorától kapott birtokai az egész Szerémségre kiterjedtek.
Később IV. Béla fia, V. István (1270– 1272) veje, Dragutin szerb király nyerte el apósától Nándorfehérvárt. Amikor lemondott trónjáról kisebbik testvére, Milutin javára, a Szerémség hercegeként uralta e szép részeket. A 13. és 16. század közötti időben virágzott a földművelés, az állattartás, de főként a szőlészet, borkultúra a Tarcal-hegységben. Előzményei a híres római borbarátok – Marcus Aurelius, Traianus és a szőlőt telepítő, nevelő Próbus császár – koráig nyúlnak vissza. Hunyadi Mátyás királysága idejében dunai és tiszai gályákon szállították, a folyóparti kalmárúton fuvarozták a bort Budára, Szegedre, Bécsbe, a német és cseh vásárokba.
Az oszmán törökök 1521-ben hódították meg a Szerémséget. Az 1526. évi mohácsi csatavesztés után Cserni Jován – Szapolyai János lovastisztje, a hírhedt „Fekete cár” – uralma alá kényszerítette a még magyar kézben maradt birtokokat. Az itt háromszáz éven át uralkodott, pusztító iszlám állam lerombolta az épített kultúra nagy részét, parlagon hagyta a szőlőművelést, kiirtotta az őserdőt.
Mitrovica – az Árpád-kori Szávaszentdemeter – felől folytatjuk felfedezőutunkat észak felé. Feltűnik, hogy két helyen is látunk Besenyő (Besenovo) falunévtáblát, Besenyőmonostor (Besenovacki Prijavor) helység neve az egykori lovas népre és a régi rendházra is utal. 
Az egyik befalazott román kori faragott kő
A Tarcal-hegyi kolostorok értéke, hogy közülük páran megőrizték jellegzetes balkáni ősegyházaik hagyományos formáit, ha már a régi művészeti kincseik csak az újvidéki és belgrádi múzeumokban láthatók. A Fruska Gora (jelentése: Árpa-hegy) nevezetességei a középkori eredetű, de a háborúk és a hódoltság által megtizedelt pravoszláv kolostorok. A 15-16. században Hopovóban székeltek a belgrádi-szerémségi püspökök, a szerzetesek oroszországi iskolákban és az Athosz-hegyi görög barátoktól tanulták a falkép- és ikonfestést. Az egykor tucatszámra épült és virágzott, majd tönkrement, elpusztult rendházak utoljából még a második világháború is megszedte a maga áldozatait.
Áthaladva a Tarcal-hegység – ki tudja, hogyan került a Tarcal helynév a tokaji Kopasz-hegy lábához? – főgerincén, a Duna felé lejtő út mentén találjuk Rakovác települést. Jó három kilométeren keresztül házak szegélyezik a főutcát, mégsem ismeri senki a helyet, ahová igyekszünk. Végül a keresett célpont helyét angolul magyarázza el egy fiatal diakónus lelkésztanár, mi pedig őszintén megcsodáljuk 16. századi, archaikus hatású pravoszláv templomát.
Aztán néhány száz méterrel északabbra, a Dunát kísérő országút fölötti dombháton végre megtaláljuk a „rejtőzködőt”. A dombói (rakováci) Szent Benedek-rendi apátságot 1237-ben említi először írott forrás mint a bélakúti (péterváradi) kolostorral határos kegyúri birtokot. Titulusa a legendabeli sárkányölő Szent György lovag, aki sikeres „szakrális karriert” futott be a középkorban. Az első, egyhajós, keletelt szentélyű, román stílusú templomot nagyrészt római téglákból építették, törmelékkel kevert mészhabarcsos falazással (képünkön). Római kori faragott kőtáblatöredékre bukkantunk a déli oldal lábazatában, majd két másik, 12. századi szalagfonat-díszítésű fehér követ is találtunk (képünkön). A tatárjárás utáni évtizedekben háromhajós bazilikává bővítették a rendházat a korai gótikus stílus jegyében. A templomhoz délről csatlakozik a szabálytalan négyszögű kolostor. Egyedülálló jelenség, hogy a félköríves apszis északi oldalával majdnem párhuzamosan egy hosszúkás, mindössze másfél méter széles bővítményt falaztak, a falközt kőtörmelékkel töltötték fel
A 15. század közepén már Rómától kértek oltalmat a fráterek a török veszély láttán. II. Pál pápa 1467-ben a murakereszturi apátot nevezte ki Dombó védnökének, 1473-ban a szerémi püspök vára volt Dombó. A 20. század második felében történt ásatás, épületfeltárás során megtalált leletek – köztük Hunyadi János kormányzó pecsétnyomója – nagy része szintén az Újvidéki Múzeumba került.
