Az öt középkori Máramaros megyei királyi sókamara város – Huszt, Visk, Técső, Sziget és Hosszúmező – templomai közül a legnagyobb méretű Visken (Viskovo) látható. Teljes belső hossza 38 méter (21 öl), szélessége 13 méter (7 öl). Kétezer ember elfér benne – régen ünnepekkor ez így is volt –, mára megfogyott a hívek száma.
A városi rangú település nyolcezer lakosának kisebbik része magyar anyanyelvű, a többség ukrán, ruszin és cigány etnikum.
Visk az egykori sóforgalmi úttól délre fekszik a Tisza túlsó partján. A 13. század utolsó harmadában alapították szászországi hospesek, azaz: vendég telepesek. Neve 1270-ben jelentkezett először írásban „Wiesk” alakban, V. István király az évben adományozta Visket a Hont-Pázmány nemzetségbeli Újhelyi család őseinek. I. (Kun) László 1281-től kővárat építtetett a faluszéli hegyen. 1298-ra készült el, utolsó kövei a 20. században tűntek el – a hely kirándulók célpontja. Károly Róbert 1329-ben ruházta fel a községet mezővárosi jogokkal. Az 1333. évi tizedjegyzék szerint Gergely viski plébános két márka adót fizetett a pápának; 1346-ban az egyház György nevű rektora esküvel fogadta, hogy nem az erdélyi, hanem az egri püspököt ismeri el feljebbvalójának. 1472-ben Hunyadi Mátyás kiváltságokkal bővítette az oppidiumot. Luther Márton új hitét követvén a viski nép, nagyszebeni kalmárok közvetítésével, hamar átvetette a reformált vallást.
1657. január 17-én II. Rákóczi György erdélyi fejedelem országgyűlést tartott helyben, pár napra rá megindult seregével a lengyelek ellen. A szövetséges csapatok elől a lengyelek kitértek, majd ellen támadva több tízezres sereggel betörtek Észak-Erdélybe. Felégették Bereget, Ugocsát, Máramarost; Visk sem kerülte el a sorsát: alig négyszázan élték túl a megtorlást. 1730 és 1780 között országos vásárokat tartottak, az 1848–49-es szabadságharc után a város elveszítette kiváltságait, elszegényedett.
Református templomának hatalmas gyülekezeti terméhez fél nyolcszögzáródású gótikus szentély csatlakozik. Széles csúcsíves diadalíve mögött ácsolt orgonakarzat van, a hajó három oldalán szintén fa karzaton járhatunk. A hajó és a szentély kőboltozatos volt, amit a külső sarkoknál látható masszív támpillérek igazolnak; az 1717. évi tatár pusztítást követően az építkező jónép elhordta a köveket a 33 évig fedél nélkül maradt épületből. Csak néhány gótikus faloszlop maradt meg mutatóban. A hajó négyszáz négyzetméternél is nagyobb deszkamennyezetét a Nyitra megyei nemes Váli Antal készítette, maga is pingálta – „pinxit istum padimentum” – 1789-ben. A reformáció kezdetekor bemeszelt szentképeket előbb a 19. században, majd 2001-től fogva nagy bőségben feltárták a műemlékes szakemberek, amit az idős helyi, hagyománytisztelő protestáns hívek tartózkodó „lelkesedéssel” fogadnak.
Tíz kilométert megtéve kelet felé Técsőre (Tyacsev) érkezünk. A Tisza partján fekvő, 11 ezer lakosú településen négyezres lélekszámú magyar közösség él. Técső (1219: „Thecz”), egyike a királyi sókamarai városoknak, 1961-ben nyerte vissza rangját a szovjethatalomtól.
Balk és Drág vajdák birtoka volt 1389-ben a település, miután a könnyűkezű Luxemburgi Zsigmond király zálogba adta nekik.
A tágas piactér északi szélén magasodik a tornyos református templom. Alaprajza – négyszögletes szentély, az északi falhoz kapcsolódó sekrestye, hosszúkás hajó – a környéken megismert 13. század végi egyházakkal rokonítja a técsőit; a keleti zárófal félköríves ablakpárja a beregi Kígyós román kori ikerablakát idézi. A hajó csúcsíves déli kapuja és szélső ablaka a Kárpátalja legkeletibb gótikus építészeti emléke.
Alig maradt adat a templom középkori történetéről: Pál nevű plébánosát 1336-ban említik, 1546-ban már a protestánsok kezén volt. Hajójának kétszáz kazettából álló deszka mennyezetét – amelyet 1748-ban készített négy festő-asztalos mester –, egyszarvú, emberfejű és madárfejű lények, sárkány, sellő, sas stb. díszítik. A nyugati torony 1810-ben készült. A templom előtti téren Hollósy Simon festőművész szobra látható.
Kárpátaljai sorozatunk tizenhárom szombati lapszámában 25 középkori templomot látogattunk meg, a jövő héttől más tájakon folytatjuk utunkat. Szakmai kalauzként Deschmann Alajos 1990-ben kelt műemlék monográfiáját használtuk, az azóta újabb negyedszázadot öregedett emlékek adataival, köszönettel.
