A még élő áldozatoknak tartozunk azzal, hogy filmben megmutatjuk, mit tett a titkosszolgálat az emberi életekkel – mondta lapunknak Gyöngyössy Bence rendező, akinek a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate egykori módszereiről szóló tévéjátékát szeptemberben mutatja be a Duna Televízió.
Az alkotó szerint kevés szó esett arról, hogy a legintimebb emberi szférákba, a családba is beépültek az ügynökök. A film főszereplője, a New Yorkban élő színésznő, Marozsán Erika szerint eljött az ideje annak, hogy foglalkozzon a művészet a diktatúra nyomasztó időszakával.
– A kommunista Románia néhai titkosszolgálata, a Securitate „aknáitól” való megtisztulást szolgálhatja a Janus című film – mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő az alkotás tavaszi bemutatóján. Miért nevezhető úttörő alkotásnak ez a film?
Gyöngyössy Bence: Lassan három évtizede küszködünk itt, Kelet-Európában az elszámolatlan, bevallatlan múlttal, amely különösen Romániában beleér a jelenbe is. Görgetjük az adósságot, amely ahogy duzzad a múló időben, egyre keservesebben törleszthető. Bár az utóbbi időben készültek kiváló dokumentumfilmek a korszakról, az érzelmekre ható játékfilm hiányát szerettük volna pótolni izgalmas tévéjátékunkkal. Görgetünk egy adósságot, amely egyre törleszthetetlenebb lesz. A Janus ezt a helyzetet próbálja orvosolni.
– Mi terelte az érdeklődését a román titkosszolgálat módszerei felé?
Gy. B.: Az a kis műhely, amelyben Kabay Barnával és Petényi Katalinnal lassan öt éve együtt dolgozom, évek óta a hazai és a más kelet-európai állambiztonsági szervek tevékenységével foglalkozik. Több dokumentumfilm született az utóbbi években. Az első, a Hitvallók és ügynökök című az állambiztonsági szervek és az egyházak kapcsolatát kutatta, elsősorban a magyarországi eseményekből építkezett. Ezután készült a Szigorúan ellenőrzött életek, amely a romániai katolikus és református egyház, valamint a Securitate kapcsolatát mutatta be. Megrázó dokumentum az áldozatokról és az együttműködőkről. A kutatómunka közben találkoztunk először azzal a történettel, amelyből később a Janus alapötletét merítettük. A filmet sok történetből gyúrtuk össze Fonyódi Tibor íróval és Petényi Katalin dramaturggal.
– Valós elemekből alakult ki a Marozsán Erika által játszott ellenzéki orvosnő és ügynök férje házasságának fikciós története?
Gy. B.: Azért tartottam izgalmasnak, hogy ebből fikciós filmet készítsünk, mert az ügynökvilágnak egy olyan, kevéssé ismert és rendkívül sötét oldalát tárja fel a történet, amelyről nem nagyon készült eddig film, sem Magyarországon, sem máshol. Jól tudjuk, hogy a titkosszolgálatok megfertőzték a hétköznapi élet szinte minden területét, arról azonban kevés szó esett, hogy ha az állam érdeke megkívánta, akkor a legintimebb emberi szférába, a családba is beépültek, kontrollálták és manipulálták a magánélet pillanatait is.
– Miért csak mostanában kezd fókuszba kerülni az ügynöktéma?
Marozsán Erika: Én úgy látom, hogy a művészet, ezen belül pedig a film csak jóval az események után nyúl megrázó történelmi eseményekhez, diktatúrák ábrázolásához. A nyomasztó rendszerek pusztítása után ugyanis nincs még érvényes gondolatunk történtekről.
Gy. B.: Vannak olyan vélemények, amelyek szerint Romániában sokkal lassabban megy végbe ez a változás, ezekből az időkből még nagyon sok régi kapcsolatrendszer, mechanizmus működik. Ezek némelyike máig is meghatározza a hétköznapi életet. A közöttünk élő áldozatoknak tartozunk azzal, hogy foglalkozzunk a témával. Nem kellett messzire mennem, hogy átéljem a történetüket: édesapám, Gyöngyössy Imre filmrendező négy évet töltött az ötvenes években az ÁVO börtönében.
M. E.: A film története átnyúlik a mába: a nyomasztó múlt tovább kísért, hiszen a történet két idősíkon játszódik. Az általam megformált nő még mindig azzal kínlódik, hogy ezek az emberek gond nélkül tovább élik az életüket, köztünk vannak, sikeresek. Szóval a múlt feldolgozatlanságában élnek.
– Mikor jön rá a főszereplő, hogy mekkora hazugságban köttetett a házassága?
M. E.: Nagyon sokáig nem tudja meg, hogy a hatalom áldozata lett a magánélete is. Idővel különmennek férjétől, mert már borzasztó az életük, a férfi tulajdonképpen elszökik ebből a kapcsolatból. De a nő sokkal később ismeri csak fel, hogy az ő hitvese tulajdonképpen egy beházasított ember volt.
Gy. B.: A Janus cselekménye szerint a bűnösök sokkal hamarabb túltették magukat a történteken, mint az áldozatok.
M. E.: Az ügynökök „főnökei” maguk is megzsarolt, megfélemlített emberek. De arról ritkán esik szó, hogy egy szinttel feljebb milyen szisztéma szerint működött a gépezet.
– Hogy tudja a főhős feldolgozni ezt a rémálmot?
M. E.: Nem képes megemészteni: úgy kezdődik a film, hogy elmegy egy pszichológus barátjához, mert úgy érzi, hogy örvénybe zuhan, és nem talál kapaszkodókat. Talán attól fél a leginkább, hogy kárt tesz magában.
Gy. B.: Közben hihetetlen bűntudata van a hozzátartozóival szemben is, hiszen ő vitte be a házassággal ezt az ügynököt a családba.
– A tévéfilmes játékidő elég arra, hogy kibontsa ezt a szövevényes történetet?
Gy. B.: Olyan dramaturgiai formát kell választani, amelyre megfelelő lesz a tévéfilmes játékidő. Egyébként hetvenöt perces a Janus, ami már majdnem mozifilmes hosszúság. Van egy keretjátéka is: ez az Erika által említett beszélgetés a pszichológus kollégával. A narrációra épülő dramaturgia sokat segít abban, hogy fel lehessen dolgozni a történéseket.
– Manapság légiesednek a határok a tévé és a mozi között. Marozsán Erikának, aki külföldön folytatja karrierjét, nem volt kérdés, hogy erre a felkérésre igent mondjon?
M. E.: Elképesztő lehetőség egy színésznőnek, ha ilyen szerepet kap. Ilyenkor tényleg nem mérlegel az ember, hogy tévé- vagy mozifilmről van-e szó. Sőt, néha a tévében izgalmasabb dolgok születnek, mint filmen. Nyilván sokkal kisebb a költségvetése egy televíziós alkotásnak, de a munkamódszerek tekintetében egyre kevesebb eltérést látok.
– Miért Marozsán Erikát választotta erre a szerepre?
Gy. B.: Ismertem a munkásságát, és ha van külföldön is jegyzett magyar színésznő, akkor az Marozsán Erika. Ha az ember egy történetnek nekilát, akkor nagyon hamar karakterben kezd gondolkozni. Szinte váratlanul ugranak be színészek, mozdulatok, jelenetek. Korábban is szerettem volna már Erikával dolgozni. Vele együtt a többi színész is sokat tett a filmért: az ügynök férj szerepében Seress Zoltán is brillírozik: hihetetlen finomsággal adja elő ennek a kétarcú, Janus-embernek a viselkedészavarait. Jordán Tamás úgyszintén remekel, és a tartótisztet alakító Hadházi András erdélyi színésszel is hatalmas élmény volt a közös munka. András egyébként hétköznapi apróságokban segítette a forgatást. Márton Balázs operatőr barátom különleges világot teremtett ennek az izgalmas történetnek, de Kabay Barna producer nélkül sem jött volna létre a film, hiszen kiváló ismerője ennek a korszaknak.
– Marozsán Erika több éve dolgozik nemzetközi produkciókban. Milyen érzés újra itthon, az anyanyelvén játszani?
M. É.: Bizonyos szempontból sokkal jobban szeretek Magyarországon forgatni vagy színházban dolgozni. De az is igaz, hogy amikor az ember idegen nyelven játszik, némileg a karakter mögé tud állni, önmagától elszakadni, ami egyébként is a hivatásunk alapja. Ez a távolságtartás így könnyebben létrejön. De a munkamódszer tulajdonképpen ugyanolyan, akárhol is dolgozzon az ember.
– Egyetlen nyilvános vetítésen láthatta eddig a közönség a filmet: Nagyváradon, az egyházi rendszerváltásról tartott konferencián mutatták be a Janust májusban. Hogyan fogadták a jelenlévők?
Gy. B.: Több száz olyan ember látta, aki átélte ezeket az időket. Az ottani fogadtatás bizonyította, hogy sikerült hihetően feldolgozni a múltat. A lehető legkritikusabb közönség szorongatta ismeretlenül a kezemet és gratulált a bemutató után.
