Külföld

Minisztercserék Nagy-Britanniában: Philip Hammond lett az új külügyminiszter

A korábbi védelmi minisztert kedden nevezte ki Cameron

Távozott tisztségéből William Hague brit külügyminiszter. David Cameron brit miniszterelnök Philip Hammond eddigi védelmi minisztert nevezte ki külügyminiszterré.

Hague
Hammond elődje, William Hague előző éjjel teljesen váratlanul jelentette be lemondását, azzal egy időben, hogy Cameron a Konzervatív Párt vezette kormány eddigi legnagyobb átalakításába kezdett. A miniszterelnök célja nem hivatalos értesülések szerint az, hogy a Konzervatív Párt a jelenleginél fiatalabb kormánnyal és jóval több női kabinettaggal vághasson bele a 2015 májusában esedékes parlamenti választások kampányába. Hague távozása ennek ellenére komoly meglepetés, ilyen horderejű személycseréről nem szivárogtak ki értesülések.

Hammond személyében a belső kabinet egyik leginkább EU-szkeptikus tagja került a külügyi tárca élére. Philip Hammond nemrégiben, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: ha nem sikerül érdemben újratárgyalni Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerét, akkor a kormányfő által a brit EU-tagság sorsáról kilátásba helyezett népszavazáson ő arra fog voksolni, hogy Nagy-Britannia távozzon az unióból. Hammond helyére is egy markánsan EU-szkeptikus politikus került: a kormányfő Michael Fallont, az üzleti ügyek minisztériumának eddigi energiaügyi államtitkárát nevezte ki védelmi miniszterré. Fallon néhány hete kijelentette a BBC-nek: a kormány azt fogja javasolni, hogy a választók a referendumon nemmel szavazzanak a brit EU-tagság jövőbeni fenntartására vonatkozó kérdésre, ha addig nem sikerül egyezségre jutni Brüsszellel a brit kormány által igényelt reformokról.

David Cameron tavaly jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választások után, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. A brit választók ennek eredménye alapján döntenének arról, hogy az EU-n belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. A London által tervezett tárgyalások egyik központi eleme az Európai Unión belüli munkaerőmozgás szigorításának igénye. A brit kormány egyebek mellett olyan szabályozási rendszert szeretne, amely addig nem tenné lehetővé az új EU-tagállamokból érkezők korlátozás nélküli munkavállalását más uniós országokban, amíg az újonnan felvett tagországokban az egy főre jutó átlagjövedelem el nem ér egy bizonyos szintet. A brit sajtó által minap megszellőztetett - hivatalosan meg nem erősített - elképzelések szerint a brit kormány ezt visszamenőlegesen, tehát az EU-ba már felvett közép- és kelet-európai tagországokra is érvényesítené.

 

 

Ken Clarke