Az MTK Budapest 1-0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Bár a labdabirtoklást tekintve kiegyenlített volt a mérkőzés eleje, a kék-fehérek sokkal veszélyesebb támadásokat vezettek, ezt jelezte Kata lécet eltaláló fejese is. Az első nagyobb helyzet is a hazaiak előtt adódott, Komáromi 15 méteres lövését azonban Engedi védte. A két játékos második összecsapását már az MTK futballistája nyerte, egy kifejelt labdát ugyanis 18 méterről kapásból bombázott a bal alsó sarokba. A gól sem változtatott a játék képén, mezőnyben ugyan kiegyenlített volt a küzdelem, de az angyalföldiek akcióiban egyáltalán nem volt benne a gól, így Vargának egyetlen védenivalója akadt a szünetig.
Kovácsréti beállítása új lendületet adott a Vasasnak, amely szűk tíz perc alatt akár fordíthatott volna, de még egyenlítenie sem sikerült, mivel előbb a válogatottban fontos gólt szerző Tóth Milán ziccerét hárította Varga, majd Koszta három nagy helyzete is kimaradt, a támadó ráadásul kétszer nagyon rosszul találta el a labdát. Erős Gábor vezetőedző ezek után hármas cserére szánta el magát, lehozta a megsérülő Tóthot és a rossz napot kifogó Kosztát is, de a változtatások annyiban nem sültek el jól, hogy kiegyenlítetté vált a mérkőzés: innentől mindkét fél előtt adódtak lehetőségek. A Vasasnál a friss emberek sem voltak hatékonyabbak, Pethő is hibázott helyzetben, az MTK pedig majdnem eldöntötte az összecsapást, de Komáromi szöglet utáni fejesét Molnár a gólvonalról vágta ki. Az utolsó negyedórára a hazai csapat emberhátrányba került Kovács Patrik durva szabálytalansága miatt, de a Vasas a létszámfölényét sem használta ki, így vereséggel távozott a Hungária körútról.
OTP Bank Liga, 10. forduló:
MTK Budapest-Vasas FC 1-0 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Hanyecz
gólszerző: Komáromi (26.)
piros lap: Kovács P. (76.)
sárga lap: Baráth (60.), Rab (62.), Csóka (84.), Pávkovics (91.)
MTK Budapest:
Varga B. - Armalas, Beriasvili, Radic, Kovács P. - Kata, Zeljkovic - Jurek (Hinora, 65.), Zubor (Varju, 83.), Komáromi - Kerezsi (Nyers, 76.)
Vasas FC:
Engedi - Pávkovics, Baráth, Csóka, Doktorics - Rab (Mezei, 67.), Hidi (Pálinkás, 83.) - Horváth R. (Kovácsréti, a szünetben), Urblík J., Tóth M. (Molnár Cs., 67.) - Koszta (Pethő, 67.)







