Magánéletében legalább olyan különös volt, mint regényeinek szereplői. Több száz csigát tartott otthonában, kedvenceit magával vitte az utazásaira, sőt a beszámolók szerint elegáns társasági összejöveteleken is elővette őket a retiküljéből. Egy alkalommal még a fehérneműjében is csigákat csempészett át a határon. De miért vonzódott ennyire ezekhez a lassú, házukba visszahúzódó élőlényekhez az az asszony, aki az emberi lélek legsötétebb oldaláról írt világhírű regényeket?
A kislány, akit már gyermekkorában a bűnözők lelke érdekelt
Patricia Highsmith 1921. január 19-én született a texasi Fort Worth városában. Szülei még születése előtt különváltak, édesanyjával pedig később rendkívül nehéz kapcsolata alakult ki. Gyermekkorának egy részét nagyszüleinél töltötte, majd New Yorkban nevelkedett. A családi konfliktusok és az érzelmi bizonytalanságok mély nyomot hagytak benne.
Miközben más gyerekek kalandregényeket olvastak, Highsmith már fiatalon különös érdeklődést mutatott a bűnözői viselkedés és a pszichológiai rendellenességek iránt. Foglalkoztatták azok az emberek, akik kívülről teljesen hétköznapinak tűnnek, de képesek a legszörnyűbb cselekedetekre.
Ebből az érdeklődésből később egészen különleges írói világ született.
1950-ben jelent meg első regénye, az Idegenek a vonaton, amely két férfi különös találkozásából bontakozó gyilkossági történetet mesél el. A könyvből Alfred Hitchcock már 1951-ben filmet készített, ami nemzetközi ismertséget hozott a fiatal írónőnek.
Néhány évvel később pedig megszületett leghíresebb szereplője, Tom Ripley.
A gyilkos, akit az olvasók mégis megszerettek
1955-ben megjelent A tehetséges Mr. Ripley, amely egy intelligens, megnyerő, ugyanakkor erkölcsi gátlások nélkül cselekvő férfi történetét mutatja be. Tom Ripley hazudik, csal, mások személyazonosságával játszik és gyilkosságra is képes, ha érdekei úgy kívánják.
Highsmith azonban egészen szokatlan módszerrel dolgozott.
Nem egyszerűen gonosztevőként ábrázolta szereplőjét, hanem olyan emberként, akinek gondolatait és félelmeit az olvasó közelről megismerheti. A történet ettől válik igazán nyugtalanítóvá. Az ember időnként azon kapja magát, hogy egy gyilkos meneküléséért izgul.
A regényből 1999-ben Anthony Minghella rendezett világsikerű filmet Matt Damon, Jude Law és Gwyneth Paltrow főszereplésével. Ripley alakja azóta is újabb filmes feldolgozásokat ihlet.
Az írónő azonban a való életben nem feltétlenül az emberek társaságában érezte magát a legjobban, sokkal jobban kedvelte az állatokat. Különösen a csigákat.
Háromszáz csiga élt a kertjében
Patricia Highsmith különös szenvedélye állítólag egy New York-i halüzletben kezdődött. A visszaemlékezések szerint egyszer két egymáshoz simuló csigát látott és annyira lenyűgözte a látvány, hogy több példányt hazavitt.
Évekkel később már kisebb csigakolóniákat tartott.
Amikor az angliai Suffolk megyében élt, kertjében egy időben mintegy háromszáz csigát gondozott. Megfigyelte a mozgásukat, táplálkozásukat és szaporodásukat. Egyes példányoknak még nevet is adott. Két kedvence Edgar és Hortense volt. Annyira ragaszkodott hozzájuk, hogy az állatok nevei később egyik regényében is megjelentek.
A csigák különösen megnyugtatták.
Highsmith szerint ezek az élőlények nem sietnek, nem versengenek a társadalmi elismerésért és látszólag nem foglalkoznak azzal, mit gondolnak róluk mások. Az írónő életrajzírói szerint a csigák önállósága és visszahúzódó természete különösen vonzó lehetett számára.
Talán saját életének egyfajta tükörképét látta bennük.
Egy elegáns partin kinyitotta a retiküljét és előkerültek a csigák
Highsmith különcsége nem maradt meg otthona falai között. Barátai és ismerősei több alkalommal számoltak be arról, hogy a társasági összejövetelekre is magával vitte kedvenceit. Egy híressé vált történet szerint egy londoni partin hatalmas kézitáskával jelent meg. A táskában nem smink, pénztárca vagy más személyes tárgyak lapultak, hanem salátalevelek és élő csigák.
Az írónő egyszerűen kinyitotta a retiküljét és megmutatta különös útitársait a meghökkent vendégeknek.
Egy másik életrajzi beszámoló szerint olyan alkalom is volt, amikor több tucat csigát engedett az elegáns vacsoraasztal terítőjére. A jelenlévők reakcióját nem nehéz elképzelni. Highsmith azonban láthatóan nem érezte úgy, hogy bármi különöset tenne.
Számára ezek az állatok nem visszataszító puhatestűek, hanem érdekes és szeretetre méltó teremtmények voltak. A történeteket több életrajzíró is felidézte, bár az egyes összejövetelek pontos részletei a visszaemlékezésekben eltérnek egymástól.
Még a fehérneműjében is csigákat csempészett
Az írónő csigaszeretetéhez egy ennél is meghökkentőbb történet kapcsolódik. Amikor az 1960-as években Anglia és Franciaország között utazott, kedvenc állatait is magával szerette volna vinni, csakhogy az élő csigák határon történő szállítása szabályokba ütközhetett.
A beszámolók szerint Highsmith egy alkalommal ezért a melltartójába rejtett néhány példányt, hogy észrevétlenül átvihesse őket a határon. A jelenet szinte egy abszurd vígjátékba illene.
A világhírű krimiírónő, aki könyveiben kifinomult bűnügyi történeteket alkotott, ezúttal saját kedvencei miatt folyamodott titkos rejtekhelyhez.
A történetet több életrajzi feldolgozás is megemlíti. Egyes kutatók ugyanakkor felvetették, hogy a fehérneműs változatot az írónő kiszínezhette és valójában más módon szállította az állatokat. Annyi bizonyos, hogy a csigák iránti rajongása nem egyszerű múló hóbort volt, hanem évtizedeken keresztül elkísérte.
Regényeiben a csigák is félelmetes szereplőkké váltak
Highsmith természetesen íróként sem tudott elszakadni különös kedvenceitől.
A csigamegfigyelő című novellájában egy férfi érdeklődése a puhatestűek iránt egyre megszállottabbá válik. A történet végül hátborzongató fordulatot vesz, mert a csigák elszaporodása rémálommá változtatja a főszereplő életét.
Az írónő más műveiben is megjelennek az állatok, gyakran az emberi viselkedés különös tükreként. A csigák egyszerre jelenthetnek békét, lassúságot, kiszolgáltatottságot és valami megmagyarázhatatlan fenyegetést. Ez a kettősség Highsmith egész munkásságára jellemző.
A látszólag ártalmatlan dolgok mögött nála bármikor megjelenhet a veszély.
Az állatokat szerette, az emberekkel nehezen boldogult
Highsmith magánélete legalább annyira összetett volt, mint regényeinek világa.
Elsősorban nőkkel alakított ki szerelmi kapcsolatokat, ám viszonyai gyakran konfliktusokkal végződtek. Rendkívül nehezen viselte a tartós emberi közelséget. Ahogy idősödött, egyre inkább visszahúzódott és szívesebben töltötte idejét egyedül.
Alkoholfüggőséggel is küzdött.
Személyiségének ugyanakkor súlyosan kifogásolható oldala is volt. Fennmaradt naplói és életrajzi forrásai rasszista, antiszemita kijelentéseket is dokumentálnak. Az írónő tehát korántsem volt egyszerűen szerethető különc. Sokak számára kifejezetten nehéz, olykor bántó személyiségnek bizonyult.
Élete utolsó éveit Svájcban töltötte, ahol egyre inkább elzárkózott a külvilágtól. 1995. február 4-én, 74 éves korában hunyt el Locarnóban.
A nő, aki a csigákban talált nyugalmat, miközben az emberi lélek sötétségéről írt
Patricia Highsmith különös élete ma is foglalkoztatja az irodalomkedvelőket.
A világ egyik legjobb lélektani thrillerírójaként tartják számon, aki képes volt az olvasót egy gyilkos gondolataiba helyezni és megmutatni, milyen vékony határ választja el a hétköznapi embert a bűnözőtől.
Magánéletében azonban sokszor éppen az emberi társaságtól menekült.
Talán ez Highsmith történetének legnagyobb ellentmondása. Miközben könyveiben megszállottan kutatta az emberi lélek működését, a való életben gyakran szívesebben figyelte a kertjében lassan araszoló csigákat. A csigák nem tettek fel kényelmetlen kérdéseket, nem vártak tőle társasági szereplést és nem követeltek magyarázatot különös természetére.
Egyszerűen éltek a saját világukban. Patricia Highsmith pedig, aki egész életében az emberi kapcsolatok sötét oldaláról írt, talán éppen ezt az egyszerűséget szerette bennük a legjobban.







