Több mint 150 év után végre azonosíthatják azt a rejtélyes csontvázat, amely a londoni Westminster-apátság egyik kőszarkofágjában nyugodott – méghozzá úgy, hogy a kutatók hosszú ideig nem is tudtak a létezéséről. A szakemberek már két lehetséges jelöltre szűkítették a történelmi nyomozást.
Felfedhetik annak a rejtélyes csontváznak a kilétét, amelyet a londoni Westminster-apátság területén fedeztek fel – több mint 150 évvel azután, hogy magát a sírt megtalálták.
„Két életképes jelöltünk is van” – nyilatkozta Warwick Rodwell professzor, a Westminster-apátság régészeti tanácsadója és a friss tanulmány vezetője a történelmi nyomozás kapcsán.
A Journal Of The British Archaeological Association című folyóiratban megjelent tanulmány felidézi: a maradványokat egy olyan kőszarkofágban találták meg, amelyet még a nevezetesség főkőművese ásott ki 1820-ban. A munkások egy elzárt, nem nyilvános projekt keretében dolgoztak az apátság északi oldalán, amikor véletlenül rábukkantak a kőkoporsóra – a munkálatok során pedig sajnálatos módon hat darabra törték annak fedelét.
Bár a koporsót megtalálták, a korabeli szakértői elemzés megállapította, hogy a sírhelyet korábban már kifosztották. Ennek alapján a kutatók évtizedekig abban a hitben éltek, hogy a szarkofág teljesen üres, nincsenek benne csontok.
Az 1820-as felfedezést hivatalosan csak 1869-ben jegyezték fel a krónikákban, amikor a megrongált követ végre helyreállították. Ekkor vették észre a szakemberek, hogy az edény oldalát római stílusú faragás díszíti, amelyen a „Valerius Amandinus emlékére” latin felirat olvasható.
Ez az elem egyértelműen arra utalt, hogy az eredeti lakó egy római polgár lehetett. A képet azonban árnyalta, hogy a szarkofág fedelébe egy hatalmas, jól kivehető keresztet is belevéstek. A régészek ebből arra következtettek, hogy a sírt évszázadokkal később egy tekintélyes keresztény egyházi személyiség temetésére alakították át és használták fel újra.
A szarkofág tartalma 150 éven át rejtély maradt a régészek előtt. Az áttörés csak 2016-ban következett be, amikor a kőkoporsót konzerválás céljából felnyitották, és a döbbent szakemberek előtt világossá vált: a hajó valóban egy emberi csontvázat rejt.
Bár a csontokat az évszázadok során alaposan megbolygatták – a koponyán egy tátongó lyuk éktelenkedett, a kar- és lábcsontok pedig teljesen összekeveredtek –, a vizsgálatok egyértelműsítették, hogy egy átlagos testmagasságú, középkorú férfi maradványairól van szó. A kórtörténeti elemzés kimutatta, hogy az illető életében köszvénytől, osteoarthritis-től (ízületi gyulladástól) szenvedett, és bordasérüléseket is elszenvedett.
A szénizotópos kormeghatározás segítségével a kutatók megállapították, hogy a rejtélyes férfi 987 és 1052 között élt, ami végérvényesen megerősítette a római kori szarkofág középkori újrahasznosításának elméletét.
A régészek ugyanakkor rendkívül szokatlannak találták a temetkezés módját: a római kőkoporsók középkori újrahasznosítása ugyanis ritka, ehhez hasonló, dokumentált esetet eddig nem ismertek a brit történelemben.
De ki lehetett a különleges sírhely lakója? Hogy a rejtély végére járjon, Rodwell professzor aprólékosan megvizsgálta a korabeli westminsteri apátok születési és halálozási dátumait, valamint hivatali idejüket. A nyomozás eredményeként két lehetséges jelöltre szűkítette a listát.
Az egyikük Ælfwig, aki 993 és 1020 között állt az apátság élén, a másik pedig közvetlen utódja, Wulfnoth, aki 1020 és 1049 között töltötte be az apáti tisztséget.
„Egyikük pontos születési dátumát sem ismerjük” – ismerte el Rodwell professzor. „De mindketten egyformán jól illenek a profilba, ha feltételezzük, hogy kinevezésükkor a húszas éveik elején jártak, halálukkor pedig közel ötvenévesek lehettek.” A szakember hozzátette: „Az a tény, hogy Ælfwig kinevezése előtt is már westminsteri szerzetes volt, talán az ő jelöltségét erősítheti.”
A temetés formája és a szarkofág választása azonban továbbra is komoly fejtörést okoz a tudósoknak. Rodwell úgy véli, hogy a megoldás kulcsa magában a római kori feliratban rejthető. A szakemberek rámutattak, hogy a kőbe vésett „memoriae” (az emlékhez) kifejezés arra utalhat, hogy maga a római kori Valerius Amandinus is korai keresztény volt, aki jelentős szerepet játszhatott a római kori London (Londinium) életében, és ezért érezhették méltónak a sírját egy ezer évvel későbbi apát nyughelyéül.
„Sajnos az ő életéről és karrierjéről semmit sem tudunk” – tette hozzá befejezésül Rodwell - írta a New York Post.
